Marinette szemszöge:
Adriennel éppen Alya háza felé sétáltunk.Úgy terveztük,hogy el eséljük Adrien álmát és,hogy úgy tervezzük,hogy keresünk egy új örzőt.
Annak ellenére,hogy Október eleje volt,melegen sütött a nap.Az utcákon kisgyerekes családok sétáltak.
Mielőtt még odaérhettünk volna a házhoz,Nino lépett oda a kapucsengőhöz.
-Szia!-köszöntem rá.-Te is?-böktema ház felé.
-Aha.-bólintott mosolyogva,majd felcsengetett.
-Igeny?-hallottuk.-Ki az?-kérdezte egy vékony hangocska.
-Én vagyok az,Nino.Beengetsz?-kérdezte vigyorogva.
-Hát...nyeeeeem!-nevetett fel a kislány.
-Serafina!Gyere el onnan!-hallottuk Alya hangját.-Igen?
-Mi vagyunk azok!-szóltam én is bele.-Ráérsz?
-Persze.Várjatok fél percet.-azzal megszakadt.
-Aranyos huga van.-jegyeztem meg mosolyogva,mire Nino rám nézett.-Összebarátkoztál velük?-kérdeztem.Azért kérdeztem többesszámban,mert Alyának több huga van.
-Persze.Minden szombaton velük teázgatok az erkéjen.-bólintott komolyan.Egy pillanatig vártuk,hogy elröhögi magát és megmondja,hogy csak viccelt,de komoly maradt.
-Hát...-mondtam zavartan és igyekeztem elképzelni Ninot egy rózsaszín asztalkánál,rózsaszín bögrével a kezében,amiből teát szürcsől és egy három éves kislánnyel társalog.-Igazán férfias.-mondtam,mire mind hárman elröhögtük magunkat.
Hírtelen kinyílt az ajtó és Alya lépett ki rajta.
-Sziasztok!-mondta mosolyogva.Zavartan Ninohoz lépett és egy puszit nyomott a fiú arcára.Adriennel összevigyorogtunk a hátuk mögött.
Talán mi örültünk a legjobban a kapcsolatuknak és mi aggódtunk a legjobban,hogy mi lesz a valaki szakít a másikkal.
-Akkor merre?-kérdezte Alya.
-Szerintem maradjunk a víz közelében.-javasoltam.
Miután elmeséltük nekik Adrien álmát meg,hogy mit találtunk ki mind a ketten elnémultak.
Miközben sétáltunk egyre kínosabbá vált a csend.
-Oké,kérlek mondjatok valamit az előbbiekkel kapcsolatban.-mondta Adrien.
-Hát haver az álmodra nincsenek szavak.-mondta Nino,majd közelebb hajolt Adrienhez.-De mond el,hogy jutsz hozzá a cucchoz,mert ilyeneket a nélkül elég nehezen tudsz álmodni.-mondta,mire Adrien csodálkozva meredt rá.
-Ne hülyeülj már,ez komoly!Nem akarok,hogy velünk is ugyanaz történjen.-nézett rám,mire elmosolyodtam.De imádom ezt a fiút!♥
-Szerintem csak nagyon parázol.-szólalt meg Alya.-Egy kicsit sok lehetett a story a nagynénidről meg a szüleidről,ezért azzon pörögsz,hogy nehogy ez történjen veletek is.-mondta.
-Reméljük.-hagyta rá Adrien.
-De amúgy hogy is gondoltátok,hogy pikk-pakk kerítünk egy új örzőt?-tért vissza Alya a másik témához.
-Nem pikk-pakk.-mondtam.-Csak felvetettük ezt az ötletet.Elvégre mi nem nagyon tudnánk kiosztani őket,meg hogy most vannak ezek az újak...Kell valaki aki ért valamicskét hozzájuk és vigyáz rájuk.
-Aha.Valaki,akiben megbízunk...akit ismerünk...-morfondírozott Adrien.
Én nem hiszek az égi jelekben...de a következő csakis az lehetett.Ugyanis hírtelen becsapódott mögöttünk az ajtó.Mind a négyen ilyedten kaptuk oda a fejünket.
-Hé,ki lakik a Mester házában?-kérdezte Nino,ugyanis onnan hallatszott az ajtócsapódás.
-Nem tudom.-mondtam.-Azt sem tudtam,hogy eladták.
Elindultunk a ház felé,hogy megnézzük ki az ajtócsapkodó.
Adrien megnyomta a csengőt.Semmi válasz.Nino bekopogott.Semmi.
-Hahó!-kiáltottam be.
Hírtelen halk lépéseket hallottunk bentről,majd kinyílt az ajtó.
-NATALIE?!-kiáltott fel meglepetten Adrien,ugyanis az apja volt titkárnője ált velünk szembe.
-Adrien.-mosolyodott el.-Szia.
-Ööööö...szia neked is...-mondta zavartanAdrien.-Hogyhogy itt?-bökött a ház felé.
-Hosszú story.-legyintett szórakozottan.Fura volt nem ,,egyenruhában'' látni.Eddig mindig amikor véletlenül talákoztam vele azt viselte,most meg egy laza melegítőnadrág volt rajta és egy ,,I ♥Paris'' feliratu póló.Fekete haja egy copfba volt kötve.
-Jó téged újra látni Adrien.Látom lett pár barátod.-mosolyodott el,minket látva.-Mondjátok csak.Nem akartok bejönn?Biztos szivesen látnátok a Mester ház...-harapta el a mondatot,de késő volt.Kimondta.
Mindannyian lemerevedve áltunk.Azt mondta,amit hallottunk??
-Jó,ne bámuljatok olyan bambán.-nevetett fel zavarában Natalie.-Gyertek be.-tárta szélesre az ajtót előttünk.
Nem tudom,hogy vettem rá a lábaimat,hogy belépjenek,de a lényeg,hogy mikor legközelebb észbekaptam már bent áltam a töbniekkel együtt.
Minden ugyan olyan volt,mint mikor a Mester lakott itt,csak pár bútor volt kicserélve.
-Gondolom tudjátok a járást.Üljetek le a nappaliban,én is megyek,csak előveszek egy kis rágcsálni valót.-mondta.
-Ó,nem szükséges...-szabadkozott Alya.
-De igen szükséges,mert én vagyok a házigazda.Mostpedig üljetek el.-mondta és eltünt a konyhában.
Leültünk a nappaliban.Mind a négyen a kanapéra telepedtünk.
-Nem leszünk így egy kicsit könnyű célpontok?-kérdezte Nino.
-Hé.-lökte meg Adrien.-Ő nevelt fel szinte.Kizárt,hogy bántana.
-Reméljük.De én azért átülök ide.-mondta és beleült az egyik fotelbe.
-Tessék.-tette le az asztalkára a tányérkákat.-Vegyetek bátran.-mondta Natalie és leült töröküllésben.
-Jó,az ráér!-mondta Alya.-Most előbb azt mesélje el,hogy mit tud a Mesterről.
Natalie elmosolyodott.
-Nyugodj meg Volpína.Mindjárt választ kapsz a kérdéseidre.-mondta.
-Honnan tudod,hogy én vagyok Volpína.-hebegte meglepetten Alya.
-Megérzés.Mellesleg átvetted a kwamid hevességét.-tette hozzá mellékesen.
-Mi?
-Jól hallottad.Ha egy kwami és egy ember sok időt töltenek...mi is erre a megfelelő szó...-gondolkodott el.-Ó,megvan!Na,ha egy kwami és egy ember sok időt töltenek fúzióban,átvesznek bizonyos tullajdonságokat a másiktól.-mondta.
Hm.Ez sokmindent megmagyaráz.Például,hogy Adrien miért lett olyan haspók (mint Plagg)és,hogy Alya miért lett olyan heves (mint Volpi).
-És ezt te honnan tudod?-kérdezte csodálkozva Alya.