Avengers oneshots[BEFEJEZETT]

▪️Sebastian Stan #9▪️

bellajessygranger kérésére ❤️❤️❤️

T/N = te neved

Sóhajtva csóváltam meg a fejem. Még volt kábé egy órám, így gyorsan összekészültem, és elindultam a reptér felé, ugyanis kicsit messze lakunk, ráadásul még a boltba is be akartam ugrani, tudván, hogy mikor megsérül, Sebby elég morcos tud lenni.

A boltban gyorsan megkerestem a kedvenc csokiját, majd siettem is fizetni, mert nem akartam megváratni a morcos Sebastiant. Miután kiléptem a boltból, gyorsan beugrottam a kocsiba, és ráléptem a gázra, valamint reménykedtem, hogy nem kerülök dugóba.

Nos, az utóbbi nem jött össze, így fél óra késéssel léptem be a reptér ajtaján. A nyakamat nyújtogatva próbáltam meglelni a páromat. Szerencsére néhány pillanat alatt észrevettem, ugyanis elég feltűnő jelenség volt a begipszelt karjával. Mosolyogva indultam el felé, miközben ő feltehetőleg engem keresve forgolódott, egészen addig, amíg nem értem oda hozzá.

– Szia, Sebby – köszöntem mosolyogva.

– Szia – húzódott halvány mosolyra a szája.

– Tessék, ezt neked vettem – húztam elő a táskámból a tábla csokit, mire ő  kicsit jobban kivirult.

– Köszönöm szépen – karolta át a vállam az egészséges kezével, és nyomott egy puszit a homlokomra. – Gyere, menjünk haza. Eléggé elfáradtam az utazásba.

– Jól van, menjünk, mert így is fél órával később értem ide, olyan nagy volt a dugó.

Igazam volt, ugyanis húsz percig ücsörögtünk egy helyben, de csak hazakeveredtünk. Otthon Sebbyt leültettem a nappaliban, majd felmentem a szobámba, megkeresni a filceimet, majd azokkal együtt mentem le.

– Azok mire kellenek? – kérdezte Seb, miközben egy kézzel próbálta kibontani a csokit.

– Majd meglátod – ültem le mellé vigyorogva. – Azt meg inkább add ide, mert még jövő héten is azzal fogsz kínlódni. – Mosolyogva kivettem a kezéből a nasit, és egyszerűen kibontottam, majd Sebby ölébe tettem az édességet.

– Köszi – puszilta meg az arcom, én pedig kézbe vettem a filctollakat és nekiláttam kidekorálni a gipszet. A végére pedig már nem az uncsi fehér volt, hanem minden féle kis rajz és üzenet volt rajta.

– Kész is! – tettem rá a kupakot az utolsó tollra, és gyorsan lefotóztam a művemet.

– Azta... Ez elképesztően jó lett! Köszönöm. Máris jobban érzem magam – ölelt magához mosolyogva Sebby.