🇺🇸Steve #1🇺🇸🎄

1.5K 68 8
                                    

T/N = te neved

– T/N, ébredj, kihűl a reggelid – hallottam Steve hangját. Őszintén, örülnék, ha minden reggel az ő hangjára ébrednék. Aztán ekkor jutott el a tudatomig: REGGELI!

Erre rögtön felültem az ágyban, annak ellenére is, hogy még nem teljesen tértem magamhoz.

– Látom ez hatásos – mosolygott Steve, majd nyomott egy puszit a homlokomra, és az ölembe tette a tálcát.

– Ezt miért kapom? – kérdeztem vidáman, és már neki is láttam a melegszendvicsemnek, és az almalevemnek.

– Mert karácsony van. Tegnap nagyon sokat melóztál, és gondoltam, nem akarsz hulla fáradtan még reggelit csinálni.

– Imádlak, Steve – öleltem meg. – De várj. Még csak fél hét – néztem az éjjeliszekrényen lévő digitális órára. – Mikor keltél te?!

– Tudod, hogy mindig korán kelek. Elmentem futni, aztán mikor hazajöttem, megcsináltam ezt neked.

– Steve, ugye tisztában vagy azzal, hogy odakint kábé harminc centis hó  van? – néztem az ablak felé, bár nem láttam ki rajta a sötételő miatt.

– Tudom – vont vállat, majd az ablakhoz ment, és szét húzta a függönyt, hogy jöjjön be egy kis fény.

– Te nem vagy jól – nevettem el magam. – Komolyan elmentél harminc centis hóban futni?

– Igen. Baj?

– Tudod mit? Nekem ehhez még reggel van – sóhajtottam, és folytattam a reggelimet.

Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, ez nem vall rám, de remélem tetszik ❤️

Avengers oneshots[BEFEJEZETT] Where stories live. Discover now