Cintike23 kérésére folytattam ❤️
T/N = te neved
– Na, Bucky, készen állsz, hogy folytassuk a könyvem írását? – mosolyogtam.
– T/N, szerintem pihenned kéne egy kicsit. Tegnap meddig voltál ébren?
– Nem tudom. Begépeltem a dolgokat, meg átnéztem.
– Akkor ma kikapcsolod a gépedet. Segítettél, hogy elkezdjem kedvelni magam, épp ezért meghálálom, és teszek róla, hogy a nap maradék része csakis pihenés legyen számodra – mosolygott.
– Aranyos vagy, de rendben vagyok.
– Szóval nem is vagy éhes?
– Nem – válaszoltam magabiztosan, de a gyomrom elárult, mikor hangosan megkordult.
– Aha, hallom – nevetett. – Na, gyere, a többiek rendeltek pizzát, és maradt belőle. Úgyhogy, most ülj le, és megvacsorázol.
– Oké. – Sóhajtva ültem le az asztalhoz, majd vártam, hogy Bucky megmelegítse a vacsorát. – Tudod, annyira szeretek itt lenni, csak azt sajnálom, hogy ha kész lesz a könyvem, haza kell mennem.
– Miért kéne?
– Azért maradhattam, hogy ne kelljen annyit ingáznom.
– Akkor írj könyvet a többiekről is. Sokáig maradhatnál még – mosolygott és letett az asztalra két tányért.
– Erre még nem is gondoltam. Bucky! Te egy zseni vagy – öleltem meg.
– Az azért nem, de örülök, hogy segíthettem.
Time skip, mert Tony Steve-et faggatja, hogy kell felemelni a Mjölnirt...
Fél tíz körül Bucky rám parancsolt, hogy vegyek egy hosszú zuhanyt. Mikor kiléptem a fürdőszobából, ő már a fotelomban ült, szintén pizsamában, és a gépemen csinált valamit.
– Min ügyködsz? – kérdeztem, és becsuktam az ablakot, miután úgy éreztem, elég hűvös van már.
– Elolvasom, amit eddig írtál. Nagyon tetszik.
– Ennek örülök – mosolyogtam, majd lefeküdtem a hűvös paplan alá.
– Egyébként holnap se tudjuk folytatni, mert délelőtt Tony azt mondta, medencézni fogunk, ha már kánikulát jósolnak.
– Olyan melegben amúgy se tudnánk csinálni.
– T/N, köszönetet mondtam már azért, hogy segítesz nekem megszeretni magam?
– Nem tudom. De szívesen tettem – intettem, hogy jöjjön oda hozzám, és megöleltem. – Egyébként... olyan jó, hogy barátok vagyunk. Bármelyik rajongód végtelenül boldog lenne, ha csak ismerősök lehetnétek, viszont... nekem még így is több kell.
– Vagyis... szerelmes vagy belém?
– Igen – motyogtam.
– Ez nem baj, mert én is szerelmes vagyok beléd – mosolygott, majd megcsókolt.
YOU ARE READING
Avengers oneshots[BEFEJEZETT]
FanfictionA borítót köszönöm @fragmexnts ❤️ Gondoltam, hogy csinálok egy ilyen könyvet, mert hátha többen kértek tőlem. SHIPEKET NEM ÍROK VISZONT VAN IRONDAD AND SPIDERSON Akikről olvashattok itt: ✔️Tony Stark ✔️Steve Rogers ✔️James 'Bucky' Buchanan Barnes ✔...