Avengers oneshots[BEFEJEZETT]

🖤T'Challa #5🖤

Amelia_Gardner_ kérésére készült. Egyébként fanni_29 könyvében is van, egy ilyen fejezet, de tud róla, hogy ezt megírtam❤️❤️

~T/N

Mivel megvoltak a vizsgáim az egyetemen, egy ideig nem kell vele bajlódnom, így a szüleimmel megterveztünk egy néhány napos nyaralást Amerikába.

A gépünk hajnali ötkor szállt fel Budapestről, én pedig, amint a megfelelő magasságban voltunk, elaludtam.

Legközelebb arra ébredtem, hogy, anya rázogatja a vállam.

– T/N, kicsim, ébredj!

– Már ott vagyunk? – nyitottam ki a szemem, és láttam, hogy mindenki pánikba van esve. Értetlenül néztem körbe, miközben a pilóta fülkébe vezető ajtó felett villogott valami piros fény. Ahogy kipillantottam az ablakon, csak sötét füstöt láttam a gép szárnyánál, és tüzet. Mit?! Tüzet?! Erre már én is megijedtem, és anya kezét szorongattam. A következő, amire emlékszek, egy hatalmas robaj volt, majd képszakadás.

~T'Challa

Épp Shurival voltam lent a laborban, mert meg akarta mutani a Fekete Párduc ruha újabb fejlesztését, mikor hatalmas robajt hallottunk, majd megszólalt az az idegesítő vészhelyzetet jelző hang.

– Ez mi? – kérdeztem.

– Egy repülő miatt beomlott a barlang bejárata – nézett fel a hologramból.

– De ez a hegy nem is annyira magas – értetlenkedtem.

– Hát ez az. Szerintem kapd fel a párducos rucid nyakláncát, bratyó, mert biztos szükség lesz rá – hadarta, majd, miután megtettem, amit kért, felmentünk a palotába, amelynek bármelyik ablakából még így sötétben tökéletesen látni lehetett a néhány kilóméterrel arrébb lévő tüzet, és a repül roncsát. Magamra öltöttem a párduc ruhát, és siettem a tűz irányába, remélve, még találok túlélőket.

Minél közelebb értem a roncshoz, annál elviselhetetlenebb volt a forróság, pedig nem is volt az a lehetetlenül nagy tűz. A repülő egyik ajtaja beragadt, a másik pedig leszakadt ugyan, de egy letört darab eltorlaszolta az utat. Nem akartam a beragadt ajtóval húzni az időt, ezért igyekeztem legalább annyira elmozdítani a repülő darabját, hogy beférjek.

– T'Challa – hallottam meg Shuri hangját a ruhába épített fülesből.

– Te jó ég! Mondtam már, hogy ne szólalj meg ilyen hirtelen!

– Jó, bocs. Találtam életjeleket néhány sorral előrébb.

– Segítség! – hallottam meg egy halk hangot.

– Shuri, azt hiszem egyetlen egy túlélő van – mondtam halkan, miközben annak az egynek a keresésére indultam. Sikerült megtaláni. Beszorult a repülő letört szárnya alá, ami fene tudja, hogy került belülre.

Mikor kiszabadítottam, még éppen magánál volt, de, ahogy a karjaimba vettem, eszméletét vesztette. Siettem vissza a húgomhoz, hogy elláthassa, mielőtt késő lenne.

Nem is tudom miért, de nagyon aggódtam a lányért, amíg nagyjából egy órával a visszaérkezésünk után Shuri nem közölte a tényeket.

– A jobb karja eltört, a másik megzúzódott, a jobb lába szintén eltört, ráadásul a térdével is volt valami, de szerintem az már a repülő baleset előttről van. Persze még kapott néhány karcolást, de mindent sikerült begyógyítanom. Néhány napig a lábát és a kezét se tudja majd tökéletesen használni, de ezen kívül rendben van. Megyek, beszélek anyánkkal erről a helyzetről. Te pedig kíméletesen közöld vele, hogy a szülei nem élték túl, aztán próbáld valamivel elterelni a figyelmét.