Avengers oneshots[BEFEJEZETT]

🏹Clint #6🏹

T/N = te neved

Délelőtt éppen megéheztem, így miután az egyre növekvő pocakom ellenére sikerült feltornáznom magam a pultra, kibontottam az üveget, majd eszegetni kezdtem a savanyú uborkát.

– T/N, te mit csinálsz itt? – kérdezte Tony, ahogy belépett a konyhába.

– Csemi ubit? – nyújtottam felé az üveget.

– Kösz, nem. Az igazából az ebédhez kéne.

– Nem – öleltem magamhoz az üveget. – Enyém.

– T/N, ne hülyéskedj már. Ehetsz te egyáltalán savanyúságot?

– Igen. És most erre vagyok éhes, úgyhogy ezt el nem veszed tőlem.

– PÉNTEK, legyél szíves, és szólj Clintnek. A felesége kifosztja a konyhát.

– Igenis Mr. Stark.

Nem sokkal később megjelent Clint, és próbált rájönni, mi a gond.

– Tony, mit akartál? PÉNTEK szólt.

– T/N megeszi az savanyú uborkánkat.

– De hát azért van – értetlenkedett Clint.

– Lehet, de kéne az ebédhez.

– Mondd meg Tonynak, hogy ez most nekem kell. Megéheztem rá – biggyesztettem le a szám, és Clint tudta, hogy a hormonok miatt képes vagyok sírni egy kis kajáért.

– Van egy ötletem. T/N, te odaadod Tonynak az üvegnyi uborkát, én pedig elmegyek a boltba, és veszek neked. Jó lesz így?

– Na jó. De kérek gumicukrot is.

– Ugye nem egyszerre akarod enni? – szörnyülködött Tony.

– Fúj. Az egy dolog, hogy terhes vagyok, de ízlésficamos azért nem.

– Na, jó, nekem ehhez még reggel van  – sóhajtotta Tony, és elhagyta a helyiséget.

– Clint.

– Hm? –nézett rám.

– Segítesz leszállni?

– Persze, de mégis hogy ültél fel oda. A doki megmondta, hogy óvatosan – mondta aggódva, majd a hónom alá nyúlt és leemelt onnan.

– Bocsi, de így volt kényelmes.

– Gyere, most lefekszel pihenni, én pedig elmegyek a boltba.

A szobánkba érve lefeküdtem, Clint pedig betakart, és egy puszit nyomott a homlokomra.

– Sietek – mosolyogott.

Lehet, hogy elaludtam, mert mikor legközelebb kinyitottam a szemem, Clint lépett be, a kezében egy üveg uborkával, és egy csomag gumicukorral.

– Tessék, csak hogy Tony ne veszekedjen veled – tette le az éjjeliszekrényre a szerzeményeket.

– Kérsz?

– Nem akarom megenni előled – legyintett.

– Pedig én szívesen adok neked.

– Na jó. Talán egy-kettő belefér –vont vállat, és leült mellém az ágyra.

Ezután pedig nem csoda, hogy nem nagyon voltunk éhesek az ebédre.