Avengers oneshots[BEFEJEZETT]

💙Pietro #13💙

Vanadyn hello szia ismét 💙

T/N = te neved

– Sziasztok, valaki látta az ikreket? – léptem be az edzőterembe.

– Nem, viszont tudjuk, miért nem találkoztál velük – mondta Clint.

– Miért?

– A szüleik halálának évfordulója van. Ilyenkor mindig valamelyikőjük szobájában vannak egész nap, és nem ajánlatos zavarni őket. Úgyhogy szerintem ne is menj be hozzájuk.

– Oké – mondtam, de nem tartottam helyesnek, hogy két számomra kedves csapattársamat magukra hagyom ilyen hangulatban. Úgy döntöttem, edzés után megnézem, hogy vannak.

Ismételten nagyon lefárasztott, hogy Steve próbált egy kis küzdelmet tanítani nekem, majd Natashával egy kis célbalövést gyakoroltan pisztollyal és késekkel.

Ezután felsiettem az emeletre, de, mielőtt a szobámba mentem volna, megálltam Pietro ajtaja előtt. Bekopogtam, majd óvatosan kinyitottam az ajtót, de csak annyira, hogy bekukkanthassak. Az ikrek rám néztek, és Wanda szeme hirtelen barnából vörösre váltott, előttem pedig lejátszódott a két legnagyobb félelmem, ezért bevágtam az ajtót. Remegő léptekkel jutottam el a szobámba, és mielőtt zuhanyozni mentem volna, lerogytam az ágyamra.

Az egyik félemem az volt, hogy a csapat magamra hagy. Régebben is mindig attól tartottam, hogy a barátaim megismernek valakit, aki jobb nálam bármilyen tekintetben, és magamra maradok. A másik pedig... hogy Pietro azt mondja, sose kedvelt, még barátként se.

Végül, néhány perccel később – amiről amúgy kiderült, hogy negyed óra volt – összeszedtem magam, és elmentem a fürdőszobába, rendbe szedni magam.

Miután felfrissülve mentem vissza a szobámba, már nem volt kedvem lent lenni a többiekkel, így lekaptam egy könyvet a polcomról. Annyira belemerültem az olvasásba, hogy még vacsorázni se mentem le. Valahogy úgy éreztem, nem tudnék sírás nélkül ott lenni velük.

Olyan hét óra után beálltam egy jó húsz percre a zuhany alá, és eldöntöttem, hogy kivételesen korán elalszok. Hogy hányszor próbálkoztam már ezzel... Mondjuk lehet, hogy ezúttal sikerülni fog, mert teljesen leszívott, hogy Wanda előcsalta a félelmeimet.

Az esti rutinom után lefeküdtem a puha párnáim közé, és betakaróztam, annak ellenére, hogy nyár volt. Még egy kicsit bekapcsoltam a tévét, és, miközben vállalható műsort kerestem, kopogtak.

– Gyere be!

– Szia, T/N. Gondoltam benézek hozzád, mert edzés óta a színedet se láttuk – lesett be Tony.

– Jól vagyok, csak elfáradtam – ültem fel.

– Benéztél az ikrekhez, ugye?

– Igen. Tony, csapattársak vagyunk. Csak meg akartam bizonyosodni, hogy a helyzethez képest jól vannak-e – motyogtam szomorúan.

– Semmi baj. Csak jót akartál. Egyébként azért jöttem, mert a többiekkel elmegyünk bulizni egyett. A Kapitány azt mondta, nem marad sokáig, de addig csak te leszel, az ikrek, meg Vízió.

– Oké. Jó szórakozást – öleltem meg.

– Kösz. Te pedig pihenj. Tapasztalatból mondom, az segít.

– Rendben – mosolyodtam el.

Time skip, mert Peter és Shuri legjobb barátok lettek...

Nagyjából három órája próbálok elaludni, de semmi eredmény. Ráadásul meg is éheztem. Sóhajtva másztam ki a takaró alól, és elindultam a konyha irányába. Ott, az egyik szekrényben találtam egy nagy zacskó ropit. Úgyse akartam tizenegykor valami nagy lakomát enni.

– Szia – hallottam meg Wanda hangját.

– Szia – fordultam felé. – Ropit?

– Nem, köszi. Csak egy pohár vízért jöttem. Meg, hogy bocsánatot kérjek. Goromba voltam veled, pedig te csak vigyázol ránk.

– Semmi baj. Jól vagyok.

– Pietro kérte, ha találkozok veled, szóljak, hogy szeretné, ha bemennél hozzá.

– Oké, köszönöm, hogy szóltál. Te megleszel?

– Persze. Vízió felajánlotta, hogy velem marad. Gondolom Pietro meg azt szeretné, hogy vele legyél.

– Megyek is. Jó éjt.

– Jó éjt – mosolyodott el halványan.

A ropis zacskóval a kezemben felsiettem az emeletre, majd bekopogtam Pietróhoz.

– Szabad! – hallottam a szobából. Benyitottam, majd megpillantottam az ágyán ücsörgő Pietrót. Szőke, majdhogynem fehér haja a szokásosnál is borzasabb volt, a szemei alatt pedig igen sötét karikák éktelenkedtek.

– Szia – köszöntem halványan elmosolyodva.

– Szia. Wanda szólt, vagy magadtól jöttél? – kérdezte halkan.

– Terveztem benézni, de a konyhában összefutottam a húgoddal, és mondta, hogy szeretnéd, ha veled lennék. Ja, és hoztam ropit – vigyorodtam el a végére.

– Remek.

Leültem mellé az ágyra, mire ő szorosan hozzám bújt. Egy ideig eszegettük a nasit, de, mikor láttam, hogy Pietro lassacskán elalszik, letettem a zacskót az éjjeliszekrényre, lefeküdtem a szélvész mellé, aki rögtön a vállamra hajtotta a fejét, és mindkét karjával ölelte a derekam.

– Jó éjt, Pietro – pusziltam meg a homlokát.

– Jó éjt, Printsessa – motyogta félálomban.

|Bonus Ending|

Reggel, néhány percig nem tudtam rájönni, hol vagyok, de a mellettem szuszogó fiú eszembe juttatta. Csak mosolyogva cirógattam a puha tincseit, mire ő mocorogni kezdett.

– Jó reggelt, Printsessa – motyogta csukott szemmel.

– Jó reggelt. Bocs, hogy felébresztettelek.

– Semmi baj. Maradunk még egy kicsit?

– Persze. Főleg, hogy szerintem a csapat nagyrésze másnapos – nevettem.