Avengers oneshots[BEFEJEZETT]

🔌Vízió #3🔌

T/N = te neved

– Nat, könyörgök vezesd gyorsabban ezt a repülőt, mert mindjárt meghalok! – kiabáltam, és a fogamat összeszorítva próbáltam nem elbőgni magam.

A küldetésen átzuhantam a HYDRA bázis egyik emeletének korlátján, és a jobb lábam valószínűleg eltört, úgyhogy ezért voltam ilyen harapós hangulatban. És bár két emeletet zuhantam, magammal rántottam azt a fickót is, aki miatt ilyen helyzetbe kerültem, és ő nem úszta meg ennyivel.

– T/N, elhiheted, hogy mennék gyorsabban, de nem lehet – válaszolt Natasha.

Erre nem bírtam tovább, és sírva fakadtam, mert piszkosul fájt a lábam.

– T/N, tudok segíteni? – lebegett mellém Vízió.

– Nem hiszem, de köszi – szipogtam. – Bár, ha itt maradnál mellettem, az nem lenne rossz.

Leült mellém, és hagyta, hogy az ölébe hajtsam a fejem.

– T/N, kérlek ne aggódj. Dr. Cho biztos rendbe tudja hozni a lábadat – simogatta a hajamat az android.

– Tudom, de annyira fáj!

– Elhiszem, de már csak pár perc, és haza érünk – hajolt le, és megpuszilta a homlokom.

Hát, az a néhány perc számomra egy örökkévalóságnak tűnt. Miután landoltunk, Vízió a karjaiba vett, bár az se volt jobb, mert mindenhogy fájt a lábam.

Az épület orvosi szárnyában az itteni technológiának köszönhetően a fiatal doki hamar rendbe hozta a lábam, de azt mondta, hogy néhány napig pihentetnem kell, és nem terhelhetem. Adott nekem fájdalomcsillapítót is, hogy ha szükség lenne rá.

Ezután, igaz, hogy lassan, de elbicegtem volna a szobámig, de Vízió ezt nem hagyta.

– Az orvos azt mondta, ne eröltesd – jelentette ki, és újra a karjaiba vett. – Majd én vigyázok rád.

– Kedves vagy – mosolyogtam, és hagytam, hogy felvigyen a szobámhoz.

Ott letett az ágyamra, és be is takart.

– Szükséged van valamire? – kérdezte.

– Vízió, nem akarok teher lenni neked. Majd ha kell valami, megoldom valahogy.

– Nem vagy teher. Kedvességből szeretnék segíteni. Szóval, kell valami?

– Ha a kulacsomban hoznál fel nekem teát, annak nagyon örülnék – nyomtam egy puszit az arcára.

Néhány perccel később már vissza is jött hozzám, és letette az éjjeliszekrényre az innivalómat.

– Kell még valami?

– Az, hogy itt maradj velem – mosolyogtam rá. – Mármint, ha nincs semmi dolgod.

– Tudod, hogy mindig szakítok rád időt – mondta, és lefeküdt mellém.

– Köszönöm – bújtam hozzá, de közben fel szisszentem, mert rosszul mozdítottam a lábam.

– Nagyon fáj? – kérdezte aggódva.

– Eléggé, de megvagyok.

– Szerintem vedd be a fájdalomcsillapítót.

Miután lenyeltem a gyógyszert néhány korty teával visszafeküdtem, és nem sokkal később elszunnyadtam, de félálomban még hallottam, hogy Vízió ezt mondja:

– Szeretlek, T/N – és megpuszilta a halántékom.