Avengers oneshots[BEFEJEZETT]

☄️Peter Q. #2☄️

CuteeWolf006, remélem ez is tetszik ❤️

T/N = te neved

Ha az űrben élsz, azt hihetnéd, hogy csend van. Csak nem akkor, ha a Galaxis őrzőivel élsz egy hajón. Alapjáraton a zaj kimerül abban, hogy Quill és Mordály vitatkoznak, de mostanában nem a beszélő mosómedve az, aki veszekszik az Űrlordunkkal, hanem Gamora.

Ennek pedig az lett az eredménye, hogy Drax és Mordály fogadtak, hogy Quill és Gamora mikor szakítanak.

Nos, ez a mai nap jött el. Petert egész nap nem láttuk, amit a többiek úgy tudtak be, hogy van egy nyugis napunk, de én aggódtam, ezért Peter keresésére indultam.

A szobájában találtam rá.

– Szia, bejöhetek? – kukkantottam be hozzá.

– Ha nagyon akarod – vont vállat az ágyán fekve.

– Csak gondoltam, örülnél egy kis társaságnak – mosolyodtam el halványan és leültem mellé.

– Lehetőleg kímélj meg a pozitív maszlagjaidtól – morogta.

– Tessék?

– Jól hallottad. Nem akarom azt hallgatni, hogy: „Minden rendben lesz.”, meg: „Biztos találsz valakit.”

– Én... csak segíteni akartam, de lehet kár volt idejönnöm – motyogtam, majd sietve elhagytam a szobáját és a sajátomba mentem.

Leültem az ágyamra és az ablakomból néztem a sötét, csillagokkal teleszórt végtelen űrt.

Elhiszem, hogy Peter most rossz kedvű a szakításuk miatt, de azért igazán nem kellett volna ilyen gorombának lennie. Vagy tényleg ennyire idegesítő, mikor fel akarok vidítani valakit?

– Hé, T/N – hallottam meg Quill hangját.

– Mit akarsz? Tovább szidni a pozitívságom?

– Nem. Sajnálom, hogy bunkó voltam veled. Te csak segíteni akartál.

Erre felpillantottam és halványan elmosolyodtam.

– Semmi baj. Megértem, hogy rossz kedvű vagy, csak nem esett jól, hogy így beszéltél.

– Még egyszer sajnálom. Bejöhetek?

– Persze. Gyere.

– Miért vagy, ilyen kedves velem? – kérdezte.

– Nem vetted észre, hogy mindenkivel az vagyok? – mosolyogtam.

– De, csak... már többször voltam bunkó veled, és te mégis...

– Azért vagyok kedves, mert... segíteni szeretnék. Tudom, hogy nem volt könnyű neked és ezért...

Erre már nem mondott semmit, csak mosolyogva nézett maga elé, végül szorosan megölelt.

– Ezt miért kapom? – kérdeztem és viszonoztam az ölelést.

– Mert megérdemled, hogy megháláljam a kedveskedésed.