❤️Tony #9 ❤️ Part III.

702 44 7
                                    

– Dorothy, olyan gyönyörű vagy – mosolygott rám Freya, én pedig belenéztem a szobában található egész alakos tükörbe, és elképedtem.

Igaz, a menyasszonyi ruhám nem volt nagy szám. Egy egyszerű, nyárias fehér ruha, elvégre Hawaii-on eléggé meleg van, és nem lett volna érdemes egy habos-babos ruhát szerezni.

– Azért ez a ti érdemetek is – mosolyogtam rá és Rebekah-ra. – Az elmúlt két órában ti csináltátok a hajam, meg a sminkem.

– Stark odáig lesz érted – jegyezte meg a húgom. – Nem mintha alapból nem lenne.

Ekkor kopogtak. A szoba ajtajához siettem és mikor kinyitottam, Elijah-t pillantottam meg, aki kivételesen fehér öltönyt viselt.

– Gyönyörű vagy, húgom – ölelt meg. – Azért jöttem, mert nem soká kezdődik.

– Akkor mi megyünk – mondta Freya, majd Rebekah-val együtt elhagyták a helyiséget.

– Hogy vagy Dorothy? – kérdezte a bátyám.

– Őszintén? Nagyon izgulok. Félek, hogy elfelejtem az eskümet, vagy valami.

– Ugyan, minden rendben lesz. Elég régóta tervezitek már ezt – simította meg a karom.

Ekkor a nyitott ablakon keresztül meghallottuk, hogy kintről megszólal az első zene, a Young and beautiful.

Itt az idő – mosolyodott el Elijah.

– Ugye nem áll ferdén a virágkoszorú? – utaltam a hajmon csücsülő tipikus hawaii koszorúra.

– Nem. Na gyorsan kapd fel a csokrod, aztán menjünk.

Így is tettem, majd miután belékaroltam, elindultunk kifelé a szobámból.

– Ne hagyd, hogy elessek – motyogtam.

– Ne félj, vigyázok rád, ahogy, eddig is tettem.

Ahogy kiléptünk a ház mögötti tengerpartra, megláttam, hogy a dekoráció tökéletesen olyan, mint amilyennek elképzeltem.

Tony mögött ott állt a tanúja, aki végül nem Rhodey lett hanem Steve. Talán ezzel akarta nekem bebizonyítani, hogy kibékültek. Az én tanúm pedig természetesen Klaus lett, ha már ő az ikertestvérem.

A négy koszorúslányom pedig mosolyogva intett nekem egyet, mikor megláttak.

Elijah odavezetett Tonyhoz, aki szintén fehér öltönyben volt.

– Vigyázz rá – szólt halkan a bátyám, majd miután kaptam tőle egy puszit az arcomra, leült Kol mellé az első sorba.

– Gyönyörű vagy – súgta Tony.

– Te se nézel ki rosszul – mosolyodtam el.

Természetesen, mivel egyikünk sem az a hívő típus, nem akartunk papot hívni, így, mivel Honolulu a közelben van, a városházán kértünk meg valakit, aki viszonylag jól beszél angolul.

– Kezdhetünk? – kérdezte a fickó Tonyt.

– Igen.

– Rendben. Kedves vendégek! – szólt kicsit hangosabban, mire mindenki felénk figyelt. – Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi lehessünk Dorothy Mikaelson és Anthony Edward Stark házasságának. Most pedig hallgassuk meg a menyasszony esküjét.

Ahogy mindenki rám nézett, kicsit kivert a víz, de sikerült belekezdenem.

– Drága Tony. Először is köszönöm ezt a négy évet amit adtál nekem. Emlékszek, mikor először, 2012-ben találkoztunk, nagyon magam alatt voltam, mert mást sem akartam, csak visszakapni a testvéreimet. Aztán veled tölthettem egy csodás karácsonyt, majd pontosan négy évvel ezelőtt bevallottad, hogy szeretsz és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Ráadásul, mikor csatlakoztam a csapathoz, lett egy második családom, és ezt is neked köszönhetem. Nagyon hálás vagyok.

Avengers oneshots[BEFEJEZETT] Where stories live. Discover now