💙Pietro #9 Part II. 💙

802 61 6
                                    

XXX_Csenge_ és Leilla19 kérte, hogy legyen folytatás. Íme!

T/N = te neved

Reggel kicsit kómásan ébredtem, épp ezért beletelt egy kis időbe, mire beugrott, hogy miért alszik mellettem Pietro. Csodálokoztam, hogy még nem ébredt fel, ugyanis még a sötételőn keresztül is elég sok fény szűrődött be.

Próbáltam óvatosan felkelni, anélkül, hogy a mellettem alvót felébreszteni, de elfeledkeztem róla, hogy az egyik karja a derekamon pihen, így, ahogy kimásztam az ágyból, Pietro halkan morogva nyitotta ki a csodás kék szemeit.

– Hová mész, Printsessa? – kérdezte szomorkásan.

– Bocsi, hogy felébresztettelek. Csak le szeretnék menni a konyhába, mert éhen halok – ültem le mellé.

– Nem maradnál itt velem még egy kicsit? – nézett rám nagy szemekkel, aminek nem tudtam ellenállni, így visszafeküdtem a jó meleg paplan alá.

– Jobban aludtál, miután átjöttél hozzám?

– Igen. Jól esett a közelséged – mosolyodott el. – Egyébként azt hiszem, még meg se köszöntem, hogy ennyire törődsz velem és Wandával.

– Ugyan, ez csak természetes. Nem kell megköszönnöd – mosolyogtam.

– De azért meghálálhatnám holnap este egy filmnézéssel? Csak mi ketten.

– Hát, ha már így felajánlottad... benne vagyok.

***

Elérkezett a kis filmezésünk napja. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most randi lesz, vagy sem, így jobb híján megkerestem azt a személyt, aki a legjobban ismeri Pietrót.

– Wanda, bejöhetek? – kopogtam a lány szobájának ajtaján.

– Persze – hallottam bentről a hangját, majd benyitottam. – Baj van? – kérdezte.

– Nem. Legalábbis nem olyan nagy. Na, jó. Az a helyzet, Pietro kitalálta, hogy filmezzünk. Csak ő és én. Viszont halvány fogalmam sincs, hogy ezt ő randinak tervezi, vagy nem és...

– Figyelj, őszinte leszek: Pietro nagyon kedvel téged. Mármint úgy. Valamelyik nap kérdezte meg tőlem, hogy szerintem mit kéne tennie. A filmezést mondtam, mert egyszerű, nem kell hozzá elmenni sehova... És igazából megígértette velem, hogy nem mondom el neked, de... tényleg nagyon kedvel.

– Köszi, hogy elmondtad – mosolyodtam el, majd visszamentem a szobámba.

Nagyjából egy órával később Pietro lesett be hozzám.

– Hoztam popcornt. Választottál filmet? – kérdezte.

– Igen – mosolyodtam el. – Valószínűleg nem ismered, így nem tudom tetszeni fog-e. Csillagainkban a hiba a címe.

– Azt Wandával néztétek múltkor, ugye?

– Aha. Kezhetjük?

***

A film végére már alaposan kibőgtem magam, de Pietro pedig olyan aranyos volt, hogy magához húzott és, mikor már vége lett a filmnek, kitartóan vigasztalgatott.

– Bocsi, ha esetleg elszúrtam – motyogtam a vállába.

– Ugyan, nem szúrtál el semmit. Egyébként a film nagyon tetszett – mosolygott rám.

– Tényleg? Tony mindig leszólta, ha a nappaliban néztem.

– Nekem tetszett.

– Pietro, figyelj, Wanda elmondta, hogy valójában miért akartál filmezni velem. Nem azért, hogy megháláld a kedvességem.

–Pedig direkt mondtam neki, hogy egy szót se áruljon el – morogta sértődötten.

– Jaj, ne haragudj rá! Én kérdeztem, mert fogalmam se volt, mit akarsz ebből kihozni és... megsajnált.

– Miért érdekelt téged?

– Mert... én is kedvellek téged. Nagyon-nagyon.

Erre nem válaszolt semmit, csak megcsókolt. Kicsit meglepődtem, de egy pici fáziskésés után viszonoztam.

Avengers oneshots[BEFEJEZETT] Where stories live. Discover now