❤️Tony #13❤️

828 62 12
                                    

GamerFox2005 remek ötlete ❤️

T/N = te neved

Régen volt már, de a mai napig tisztán emlékszek a középiskolás éveimre. Egy évvel Tony Stark alatt jártam, de még így is egyfolytában versengtünk. Egyébként mindig nagyon kedveltem, csak hát ez a versenyzés...

Múlt héten pedig Nick Fury jelent meg a lakásomban(fogalmam sincs, hogy került oda), és beszervezett a Bosszúállók egyik bevetésére.

Amióta megérkeztem a toronyba, Tonyval szinte csak marjuk egymást. Aztán még utazás közben is ez volt. Majd, mikor landoltunk, elég különböző elképzelésünk volt.

– Szerintem északkelet felől kéne megközelítenünk a helyet – magyaráztam. – Ott van a legkevesebb őr, ezáltal a legkisebb az esélye annak, hogy meghalunk.

– Szerintem pedig dél felől kéne mennünk – szólt Tony.

– Persze, rögtön a közepébe – forgattam a szemem. – Stark, senkinek nem hiányzik, hogy szitává lyuggassák.

– Na jó! Nem tudom, Fury miért szervezett be téged, de az, hogy itt vagy, nem azt jelenti, hogy te irányítasz.

– De lehet azért szervezett be, hogy ne öljétek meg magatokat, mert ha te irányítasz...

– Elég! Déli irányból megyünk és punktum!

Végül feladtam a dolgot és inkább csendben maradtam. Eljutottunk az épület déli oldalához, ám, ahogy Tony páncéljának segítségével berontottunk, tüzet nyitottak ránk. Steve engem védett a pajzsával, amíg a többiek próbálták kilőni az őröket.

Amint ez megvolt, borzadva néztem szét. De szerencsére nekem is dolgom volt, így Natashával a bázis számítógépeit kerestük meg, hogy leszedjük onnan az adatokat.

– Ti amúgy Starkkal mindig így martátok egymást? – kérdezte, amíg a leltöltésre vártunk.

– Igen. Meg folyton versenyeztünk, hogy melyikünk a jobb. Én igazából... kedvelem, csak... mindketten büszkék vagyunk, ráadásul ő utál engem.

– Szerintem nem. Csak ő Tony Stark. Nehéz kiigazodni rajta.

– Az már biztos – mosolyodtam el.

Miután készen lettünk, siettünk vissza a találkozópontra, ám hirtelen hangos dördülést hallottunk és a következő, amit éreztem, az egy éles fájdalom volt a hasamban, majd öt lépcsőfokot estem.

– T/N! – hallottam tompán Tony hangját, majd elmosódva láttam, hogy felém hajol. – Hé, el ne aludj! Próbálj még ébren maradni, kérlek. Sajnálom, hogy bunkó voltam. Csak féltem, hogy nő létedre jobb lehetsz nálam.

– Semmi baj – motyogtam, majd elsötétült minden.

***

Mikor legközelebb magamhoz tértem, a torony kórházi részén feküdtem. Amint teljesen felébredtem, láttam, hogy Tony az ágyam mellett ülve alszik.

– Hé, Tony – lökdöstem meg óvatosan, mire felkapta a fejét.

– Hál' istennek! Örülök, hogy jól vagy – mosolyodott el halványan.

– Végig itt voltál mellettem? – csodálkoztam.

– Igen. Aggódtam érted.

– De aranyos vagy – mosolyodtam el.

– Fáj valamid? Szólok Bruce-nak, hogy ébren vagy.

– Ne, még ne menj! Kérlek...

– Jól van – nyomott egy puszit a homlokomra. – Arra gondoltam, hogy ha teljesen meggyógyulsz, elmehetnénk vacsorázni. A közelben van egy nagyon jó étterem.

– Te most randira hívsz? – kérdeztem mosolyogva.

– Lehet. Benne vagy?

– Persze.

Avengers oneshots[BEFEJEZETT] Where stories live. Discover now