Miraculous [HUN]

3. évad/ Mély gondolatok

🐞🐱🐞

- Hagyj már Maya, nem érdekel a matek! - kiáltott rám Mad, miközben a fejére húzta a párnámat.
- De nem bukhatsz meg! A szüleid kinyírnának.
- És? Nem érdekel - gördült át a másik oldalára. Viszont pechére ott már nem volt ágy, ezért végignéztem, ahogy a barátném lezuhan az ágy mögé. Mondjuk elég szórakoztató volt.
- Látod?! Még az univerzum is azt akarja, hogy tanulj - mondtam elfolytott nevetéssel.
- Miért nincs itt szőnyeg? - nyöszörögte Mad az ágy másik oldala mellől, ahol nagy valószínűséggel elterülve feküdt.
- Mert reggel szeretem, hogyha a padló hidege térít magához - dőltem neki az ágyamnak, a matek tankönyvvel az ölemben.
- Te mazochista - morogta miközben felkászálódott a padlóról és újra rávetette magát az ágyamra.
- Köszi a bókot - mondtam, majd lapoztam egyet a könyvben. A tévé pittyenésére felkaptam a fejemet.
- Ne tévézz! - kiáltottam rá. - Tanulni kell.
- Ja. Neked - hajolt el előlem, így nem tudtam kikapni a kezéből a távirányítót. - Veled ellentétben, engem nem izgat a tanulás. Örülök ha csak úgy át csusszanok egyik osztályból a másikba.
- Szörnyű vagy - csóváltam meg a fejemet. - Nem akarsz esetleg egy jó egyetemre bekerülni? Nem akarsz egy jó munkahelyet a jövőben? - könyököltem rá az ágyra.
- Már te is?! - kiáltott fel hitetlenkedéssel vegyült felháborodással.
- Mit én is?
- Anyuék is folyton ezzel vannak. Meg Dani is. Meg a tanárok is - szorította újra a fejére a párnámat.
- Mivel vagyok én is?
- A jövővel. Folyton azzal foglalkoztok, a helyett hogy a jelenre figyelnétek. Tanulsz, hogy jó egyetemre kerülj. Aztán ott is tanulsz, hogy jó munkahelyed legyen. Majd ott mindent úgy teszel ahogy ott elvárják, hogy ne rugjanak majd ki. Nehéz lenne csak élni, nem törődve a következményekkel?! - kérdezte. Gondolom költői kérdésnek szánta, mert egyből folytatta. - Én szeretnék a mának élni. A jövővel majd lesz időm foglalkozni, mikor odaérünk. - mondta, majd a párna alól elkezdett csatornát vállatani.
Wow. Nem is gondoltam volna hogy ilyen gondolatai vannak. Nem véletlenül néztem fel rá már kicsi koromban is. Kettőnk közül ő volt a nagy gondolkodó, én meg a kis cuki, aki még egy szót sem tudott kinyögni mások előtt.
- Ez... - kezdtem bele, de nem tudtam, hogy mit mondhatnék.
- Nem kell mondj erre semmit. Én ezt gondolom. Ennyi - ült fel, majd az ágy támlájának dőlve felhangosította a filmet, ami épp ment az egyik csatornán.
- Oké. Az egy dolog, hogy téged nem érdekel a dologok következménye, de engem igen, szóval kérlek halkísd le - biccentettem a tévé felé.
- Mindjárt befejezed úgy is. Meg aki tanulni akar az bármilyen zajban képes - mondta vigyorogva.
Lemondóan megráztam a fejemet, majd felkaptam a matek tankönyvemet, meg a kabátomat és kimentem az erkélyre.
- Na és mi a véleményed a legjobb barátnőmről? - kérdeztem a kabátzsebemtől. Nyugi, nem zakkantam meg, nem kezdtem el a tárgyakkal beszélni, mindössze a zsebemben volt Tikki.
- Jók a gondolatai, de néha egy kicsit túllép a célon - hallatszott a vékony válasz. - Amúgy miért tanulsz? Holnap nincs mateked.
- Jó, de ha ma megtanulom....
- Maya... Lazíts egy kicsit. Mi lenne ha kiugranénk egy kicsit?
- És mi lesz Maddel? - pillantottam be a szobámba.
- Nem hiszem hogy egyhamar feltünne neki az eltünésed - nézett be Tikki is az ablakon át.
- Hát.... oké - mentem bele. - Tikki... - még körül néztem, hogy biztos legyek benne, hogy nem figyel senki. - ... változtass át!
Azzal átugrottam a korlát felett és zuhanó repülésben célba vettem a szomszéd tetőt. Könnyedén értem földet, vagyis cserepet. Még mielőtt elindultam volna valamerre, tétován néztem körül, hogy hova mehetnék, ahol nincs senki.
Végül nem jut eszembe egy olyan hely sem, ezért csak elindulok az orrom után. A háztetők tetején futok, egyikről a másikra ugrok át, miközben az őszi szél borzolja a hajamat. Igazán megnyugtató Párizst felülről nézni.

Körülbelül húsz perce mehettem el otthonról. Már legalább százötven ház tetején végigfutottam, amikor eszembe jutott, hogy akár fel is mászhatnék a toronyra is így. Biztos fergeteges lehetne Párizst az Eiffel torony legtetejéről nézni.
Szóval a torony felé vettem az utamat. Mondhatni gyerekjáték volt felmászni. Nem is értem, hogy korábban miért nem jöttem még el ide.
Egészen a tetejére kapaszkodtam fel, majd körülnéztem. Tényleg lélegzetelállító látvány tárult a szemem elé. Ha rajtam múlt volna, ide költözök.
Lassan körbe fordultam, hogy megszemlélhessem a háromszázhatvan fokos panorámát.
Aztán már nem is tudom hogy történt. Csak arra emlékeztem, hogy elveszítem az egyensúlyomat, a kezem lecsúszik a vasról és zuhanok lefelé.
Mondhatni annyira megilyedtem, hogy az agyam teljesen megbénult. Csak annyit érzékeltem hogy vészes sebességgel zuhanok a föld felé.
Szorosan behunytam a szememet és felkészültem a becsapódásra, de az elmaradt.
Két kar fonódott körém, de még nem mertem kinyitni a szememet.
Pár másodperccel később éreztem, hogy földet érünk. Talán ilyen a halál és ez egy angyal. Akkor most a Mennyországban vagyok?
Muszáj volt kinyitnom a szememet, hogy meggyőződjek hollétemről.
Szerencsére nem a Mennyországban voltunk, hanem egy párizsi háztetőn.
- Öngyilkosságot terveztél Katica? - kérdezte egy hang. Macska!
- Nem - mondtam nagyon vékony hangon, miközben Macska lerakott a tetőre.
- Biztos? Pedig nagyon úgy tünt - mondta.
- Csak megcsúsztam - morogtam. - Köszi hogy elkaptál - mondtam halkan.
- Nincs mit, Bogaram. De jól vagy?
- Persze - álltam fel. Nem volt valami jó ötlet, mert megszépültem és kis híján megint lezúgtam valahonnan.
- Szerintem ülj le - húzott vissza a tető széléről.
- Jó ötlet - mondtam, majd lekuporodtam a hideg tetőre.
- És mit csinálsz idekint? - kérdeztem tőle.
- Csak kijöttem. Gondolom te is - telepedett le mellém.
- Aham - bólintottam. Egy ideig csendben ültünk egymás mellett. - És... Hogy megy sorod?
- Jól - mondta közömbösen Macska.
- Mi van a lánnyal? - szaladt ki a számon.
- Semmi.
- Nem azt mondtad, hogy... szerelmet vallottál neki? - kérdeztem nehézkesen.
Árgus szemekkel figyeltem reakciójá, ami nem is maradt el. A szája lassan egy mosolyba kúszott, arca enyhe rózsaszín árnyalatot öltött.
- De - suttogta.
- És?
- Nincs és. Macska jelmezben mondtam meg neki - mondta. Nem mondod, komolyan?! Ezt nem is tudtam.
- Miért? Élőben nem lett volna... Sikeresebb? - kérdeztem zavartan.
- Hé, kis lépésekben haladok - nevetett fel.
- Látom - mosolyodtam el én is. - Nagyon különleges lány lehet - mondtam, hogy fenttartsam a szerepemet.
- Az is. Már kiskorom óta ismerem, de már akkor is odáig voltam érte - vallotta be, mire én pirultam el.
- Akkor miért nem mondod el neki? Mármint a valódi alakodban? - böktem oldalba.
- Mert.... - akadt el. - Nem hiszem hogy tetszenék neki. Tudod ő... Nem olyan mint a többi: nem ájul el a menőktől, utálja a mai trendeket.... Van egyénisége, egy fiú nélkül is - mondta a távolba révedve. - Meg hogyha megmondanám neki és ő nem érezne így elveszíteném.
- Szóval inkább maradsz néma, csakhogy a közeledben tudd - összegeztem.
- Kábé - bólintott.