𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅

Epilógus

A bíró kimondta az ítéletet June Hardy és Calum Hood számára. Életfogytiglant kaptak Amerika legrosszabb börtönében, amiről históriát zengtek szinte az emberek, s ha kimondták nekik az ítéletet térden állva könyörögtek, hogy ne oda kerüljenek – míg Calum és June fejében csak az járt, miképp fognak onnét megszökni. Elvezették mindkettejüket kényszerzubbonyban, amit June nem viselt jó szemmel – és vagy ezerféleképp kifundálta, hogy ölje majd meg őket, amint sikerült kiszabadulnia. Amint a börtön rácsai mögé kerültek mindketten leszedték róluk a zubbonyt, mire mindketten ösztönösen támadtak rá az őrökre. Mindkettő kapott rendesen, de mikor megunták gumibottal ütötték-verték Calum-ot és June-t. Calum-ot rendesen helyben hagyták, mikor kimentek – míg June az ő maga módján utánuk ordított.

- Csak ennyit tudtok faszfejek? – kiáltotta s fogait belepte a vér, fájdalmai voltak, de akkor sem adta meg magát.

Az őrök ügyet sem vetettek rá.

June leült a betonból épített cellájának a sarkába és nézte, ahogyan Calum szenved s kis idő után megemészti fájdalmait, majd kiegyenesedik.

- Hogy hogy élt az elnök? – fordult felé Calum.

- Pont leszarom. Már semmin sem lepődök meg – felelte June ridegen, hangja pedig meggyötört volt.

- Miért akartál megölni?

- Ez kérdés lenne? – kérdezte halkan June, mégis hallhatóan.

- Azt hittem egy oldalon állunk.

- Ez így volt egy ideig, most meg nevetségesen játsszuk el a két nagy szerelmest. Talán egy időben szerettük egymást, de mára csak az emlékeink vannak meg. Számomra alig akad jó, Hood – köpködte a szavakat June Calum-ra.

Calum-nak látszólag fájtak ezek a szavak, amit ki is mutatott egy megbánó arckifejezéssel, amin June csak önelégülten mosolygott. Calum-ot elöntötte a düh és felpofozta June-t.

Hangos eszelős nevetésével beterítette a börtön folyosóját.

- Ennyit tudsz, ugye te senki házi?

Calum June hosszú barna hajába túrt, fejét pedig a falba vágta.. June megszédült ettől, Calum pedig észbekapott mit is tett. Megbánóan leguggolt hozzá.

- June... Sajnálom – motyogta és megsimította arcát.

June kapott az alkalmon. Calum tarkójára tette kezeit és magához húzta egy csók erejéig – hitte ezt Calum.

June egy szempillantás alatt maga alá gyűrte Calum-ot. Térdeivel leszorította mindkét kezét, övéit pedig Calum nyakára tapasztotta.

- Szereted durván, tudom én – vigyorgott rá June.

Egyre erősebben szorította Calum nyakát, mire ő kiszabadította kezeit és June nyakára illesztette ugyan úgy – ahogyan ő tette vele.

- Együtt halunk meg – nyögte fájdalmasan Calum.

June-t a fájdalom továbbra sem tántorította el célja elérésében, így elengedte Calum nyakát és előkapott egy mini bicskát cipőjéből, amit Calum karjába vágott, hogy elengedje őt. Ez sikerült is. Calum csak úgy ordítozott a fájdalomtól. June leszállt róla és felállt végig vigyorogva nézve, hogyan vonaglik ott a földön egykori szerelme.

Nem bánta, hogy így kell látnia. Annyi fájdalmat okozott neki Calum, hogy úgy érezte bőven kijár neki. June végre szabadnak érezte magát abban a pillanatban. Nem függött Calum-tól. Érezte, hogy ez az érzés elhagyja és csak a gyűlölete jön felszínre.

Calum-ot életében először elszomorította a tény, mi vált kettejükből – de tisztában volt azzal, hogy ebből a börtönből csak egyikük fog kimenni élve. Erejüket elvették, szabadságukat, hatalmukat úgy szintén. Így már maga sem látta azt a képet, ahogyan szépen kisétál a börtönből. Egy időben valóban szerette June-t, de maga is tisztában volt azzal a ténnyel, hogy az már elmúlt akármit hazudott is magának eddig. Valami mindig vonzotta hozzá – de az nem a szeretet volt, inkább valaki, aki nem ítéli el teljesen az emberölési vágyai miatt, mert ugyan olyan, mint ő. És akit tudott manipulálni érzelmileg, aki felett uralkodhatott s bármikor befolyásolhatta akár egy szép szóval is. Mert tudta legbelül, hogy June egy szörny, de a lelke mélyén – legeslegmélyén – tud szeretni. Amit jóízűen kihasznált kedvére. Minden akkor változott meg, mikor elvesztette emlékezetét. Az a kevés érzés, ami benne volt – kihalt belőle. A kudarc a gyermekei miatt, hogy nem tudott úgy élni, ahogyan kellett volna teljesen eltántorította attól, hogy bármilyen formában jobb ember válhasson belőle. Akár egy kicsit is.

Csöndben álltak egymással szemben.

June kését kezében forgatta – Calum ebből tudta már, hogy ebből semmi jó nem fog származni.

- Rajta – mondta ki Calum.

- Tessék? – kérdezte vele szemben vigyorogva June mint aki nem tudja, miért kérdezték ezt tőle.

- Ölj meg. Essünk ezen már túl!

- Azt hittem könyörögni fogsz az életedért.

- Nincs miért. Hisz nem volt a világon egy dolog, ami miatt életben akartam volna maradni – vágta June képébe – hiszen én a halálba születtem.

June-nak ennyi is elég volt.

Dühösen neki rontott, újra földre terítette és egy pillanat alatt elvágta Calum torkát. June kezéből kiesett kése, amit Calum remegve ugyan s tapogatózva még elért, utolsó erejéből pedig elvágta a mit sem sejtő June torkát, aki hanyatt terült és élete filmjét végignézve, elvérzett Calum-al együtt.

- A történetnek vége ezennel. Na, mit gondolsz drágám? – kérdezte June miután felolvasta újdonsült könyvét.

- June, komolyan ki akarod ezt adni könyvben? – nézett furán feleségére Calum.

- Jó ég! Miért ne akarnám? Azt hittem támogatsz ennyire – mondta sértődötten June – ez csak egy fikció volt, amit megírtam.

- És kinyírjuk egymást az a vége? – nevetett fel Calum.

- Csak icipicit merítettem a saját életünkből, szerelmem – mondta June s megölelte szeretett férjét Calum-ot.

- Elég fura, hogy pszichopatáknak állítottál be mindkettőnket, amikor még egy legyet sem mersz megölni.

- Fikció, fickió és fikcióó.

- Jobb, ha átírod a neveiket és azt a sok sok szex jelenetet.

- De amúgy tetszett ez a könyv?

- Minden tetszik, amit te írsz, hisz tudod – mosolygott Calum June-ra s adott orrára egy puszit.

- Rendben, majd átírom.

Calum magára hagyta June-t, aki egyből átírt pár dolgot a könyvén. Mégis büszkének érzi magát, hogy megírhatott egy ilyen történetet, mint a Born To Die.

BUUUUMMM SÁKÁLÁKÁ.

THE END.

Érkezem majd valami írói utószóval :P.