𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅

•19

1 hét múlva..

- Louis ez nem megy! - fakadtam ki.

- Egyre jobban haladunk. Talán még egy hét és érintkezhetsz bárkivel.

Eközben kijött hozzánk Calum.

- Matt szólt, hogy egy kocsi itt lesz érted öt perc múlva - szólt Calum.

- Mi?

-A nagypapád akar veled beszélni - sóhajtott egy nagyot Cal - ha szeretnéd, veled megyek.

- Nem kell - mondtam s már dudáltak is a ház előtt.

- Biztos? - kérdezte Louis is.

Bólogattam.

- Calum, kísérj előre légyszives.

Calum előre kísért a kocsihoz.

- Kérlek..

- Igen, June?

- Csókolj meg!

- De megfogsz..

- Kérlek - hangom elvékonyodott szinte.

Azért kértem, hogy csókoljon meg, mert féltem, hogy nem jövök élve haza.

Közelebb hajolt hozzám, megcsókolt. Csókunk közben kinyitottam az egyik szemem és láttam ahogy szenved így leváltam ajkairól.

- Huh, hát.. Azért valamennyit tényleg fejlődtél. Valamennyire elnyomtad az erődet, de még nem az igazi - mondta s rám mosolygott közben.

- Szeretlek.

- Szeretlek.

Fájdalmas pillantást vetítettem rá mielőtt beszálltam volna a fekete kocsiba.

Mikor elhajtottunk, megindultak a könnyeim. Ha Louis akkora baj volt, akkor velem mi lesz? Biztosan meghalok.

A nagypapám irodájába vezettek, majd leültem vele szemben az asztalához. Körülötte pedig fegyveres emberek álltak. Nyeltem egy nagyot.

- Szia Junie! - mosolygott rám.

- Nagypapi..

- Remélem, tudod, miért vagy itt.

- Nem, hogy őszinte legyek.

Elnevette magát.

- Aranyos vagy Junie.

- Haladhatnánk?

- Ohh, persze! - mondta s ránézett az egyik emberére majd felém biccentett neki, és odaállt mellém - Na lássuk mit tudsz!

Felnéztem a srácra. Helyes volt. Úgy döntöttem minden erőmet bevetem, mikor hozzáérek. Erősen koncentráltam, majd megfogtam a kezét. Ordítozni kezdett, de így sem engedtem el. Majd a földre terült és teste összevissza rázkódott. Abban a pillanatban, ahogy abbahagyta, valaki odalépett hozzá, s a nyakára tette a kezét.

- Me.. Meghalt uram - dadogta s nagypapámra nézett.

- Nos, June. Túl nagy veszélyt jelentesz - kezdett bele - de kivételt tehetek veled.

- Kivételt?

- Mint Louis-al. Ha nekem dolgozol, addig életben hagylak.

- Miért te döntöd el, hogy élhetek-e vagy megkell halnom? Nem vágyom arra, hogy a helyedben legyek. Tudod jól, nem kell valakinek ahhoz képesség, hogy átvegye a te helyedet. Ha nagyon akartam volna, megteszem. De nem így lett.

- A helyedben nem lenne ekkora a szám.

- Miért is? Mert igazat mondok?

- June, ha ellenem..

- Nem! Te a nagypapám vagy. Miért gondolod azt, hogy ellened fordulnék? Sose tenném, te neveltél fel engem. Hálás vagyok neked. És szeretlek.

Az utóbbi nem igaz, de azért bedobtam magam.

- Én is szeretlek June. És hiszek neked.

- És ha egyszer fel akarom adni ezt az életet?

- Nem adhatod fel.

- És ha gyerekem lesz?

Felnevetett.

- Ugyan mégis kitől?

- Senkitől. De akkor is.

- Talán abban az esetben igen. De másképp nem. Tudod mit?

- Igen?

- Nagydologra szántam el magam. Ha meghalok, kizárólag te kerülhetsz a helyemre - mondta.

- Ohh, igen. Ez most valami teszt féle lenne? Az előbb még ettől féltél. Ne nézz engem ostobának!

- Na jó. Rendben. Igaz.

Gyilkos pillantással néztem rá.

- A lényeg, amíg nekem dolgozol, addig nem lesz semmi baj.

- Fenyegetsz?

- Veheted annak is - vágta rá egyszerűen.

Felálltam, két kezem az asztalra támasztottam és közel hajoltam az arcához.

- A lényeg, hogy azt csinálok, amit csak akarok. Ha Louis-al egyszer összefogunk, nem állíthatsz meg. De tekintve a múltunkra ezt nem teszem. Amíg minden olyan lesz, mint régen. Ha ez megváltozik..

- Fenyegetsz June?

- Veheted annak is - utánoztam a hanglejtését, majd kimentem onnan.

Hazavittek majd bementem a többiekhez.

Elmeséltem mi volt, Louis pedig félre hívott.

- Helyzet van.

- Mi?

- Megtaláltam, hogy ki ölte meg a szüleinket - sóhajtott egy nagyot.

- Ez most komoly?

- Igen. A tetkó alapján. El sem hittem. Egy itteni haverom szúrta ki őket.

Az egyik emberen volt egy tetkó. Bejártuk a fél várost, sőt világot hogy kiderítsük kié. De soha nem ment. Most pedig megtaláltuk.

- Menjünk oda azonnal. Nem várok. Nem várhat.

Bólintott.

Lementünk a pincébe elraktam kedvenc késem, megy egy pisztolyt, és egy gránátot. Louis nem vett semmit, úgy gondolta neki nincs szüksége ilyenekre. Felvettem a kesztyűmet is, ahogy ő is. Majd sietősen elindultunk az ajtó felé, mikor Calum megállított minket.

- Hova mentek?

- Dolgunk van - vágta rá Louis.

- June? - nézett rám kérdőn.

- A városban vannak, akik megölték a szüleimet.

- Honnan tudjátok?

- Volt az egyiknek egy tetoválása. Egy órára laknak innét, az erdő közepén lévő házban. Szerintem elég indok ez - magyaráztam.

- Én is megyek.

- Calum..

- Öt perc és jövök - mondta.

Calum visszatért s elindultunk. Időbe telt, mire a házhoz értünk. Sötét volt, úgy láttuk nincs otthon senki, így bementünk a házba.

- Én felmegyek - suttogta Louis a vak sötétben mire felkapcsolódott a villany.

Egy negyven körüli nő és férfi ültek a nappaliban baseball ütővel a kezükben. Döbbenten néztek ránk. Nem is ránk, inkább Calum-ra.

Calum-ra?!

- Calum? - szólt a nő.

- Honnan tudod a nevemet? - kérdezte dühösen.

- El sem hiszem, hogy látlak - fakadt sírva a nő - fiam.

Fiam?!