6.8

2.5K 273 10
                                    

C A L U M

- Hol van Becca? – kérdeztem Bobby-t aki immáron eljött hozzám, hogy nekem dolgozhasson.

Bobby megvonta a vállát.

Felsóhajtottam. Talán egy kicsit féltettem, hiszen olyan ártatlan és későre járt. Hirtelen kinyílt az ajtó s besétált rajta. Sietős léptekkel közeledtem felé és megöleltem.

- Hol voltál eddig hercegnő? – suttogtam fülébe.

- Menjünk az emeletre – felelte.

Megnyalta ajkait, mikor szemeimbe nézett. Az emeletre rohant.

- Bobby fiam, jobb, ha füleidet befogod. Hangos éjszakánk lesz! – kacsintottam rá.

Felrohantam az itteni szobánkba. Az ajtó becsukódott mögöttem s bezárult. Becca hátulról ölelt s a nyakamba csókolt. Felé fordultam s sebesen lecsaptam ajkaira, közben pedig haladtunk az ágy felé. Odaérve rálökött durván az ágyra.

- Lassíts tigris – szóltam közbe s felültem.

Előrántott egy fegyvert, amit a homlokomnak nyomott.

- Ki az a June? – kérdezte elvetemült arckifejezéssel.

- Hát olyan nő, amilyen te...

- Én?

- Sose leszel – nevettem el magam hangosan.

- Ne nevess rajtam te féreg! – nyomta még jobban homlokomnak a stukkert.

- Miért nem húzod meg a ravaszt? Ez kezd unalmassá válni.

- Felelj a kérdésemre, bazdmeg – sziszegte dühösen.

- A volt csajom, de mit izgat ez?

- Lefeküdtél vele?

- Vagy ezerszer – vágtam rá.

- Amíg velem voltál is?

- Hogyne. Mire számítottál? Hogy majd feleségül veszlek?

- Én.. – fakadt ki – de hát én szerettelek téged.

- Jó volt veled dugni, meg aztán valamilyen szinten megszerettelek, de ennyi.

- Ohh igen? Egy játék voltam számodra? – váltott át ijesztő hangnembe.

- Az. Honnan tudsz June-ról?

Nagy vigyor lett úrrá az arcán.

- Jó helyet találtam neki – mondta.

Egyből felpattantam.

- Mi?

- Bizony – kuncogott.

Kiütöttem kezéből a pisztolyt s megragadtam nyakát. A falnak nyomtam és mélyen a szemeibe néztem.

- Rossz emberrel kezdtél hercegnőm. Hadd világosítsalak fel. Elfogod mondani amit tudni akarok, vagy nagyon csúnya vége lesz.

- Talán elversz?

Rosszallóan megráztam a fejem.

- Nem cicám. Én, megöllek – susogtam teljes komolysággal.

Rémült képpel bámult rám.

Láttam a félelmet szemeiben.

Pontosan ezt akartam.


J U N E

Tik tak..

Tik tak...

Az idő csak megy, a levegőm pedig fogy..

Lássuk csak.. Mit tehetnék?

Úristen, de hisz egy percet se birok ki itt. Alig tudok mozogni. Becsomagoltak egy fadobozba a föld alá, és órák kérdése mikor múlok ki! Ráadásul a falak és ez a vakító sötétség.. Végig tapogattam nagy nehezen a nadrágomat, amiben egy gyújtó és egy kés volt. Begyújtottam és legalább szembesülhettem a pokollal. Elordítottam magam.

Semmi.

June, hagyd abba.

Csak engedd el, fogadd el..

Kezdtem pánikba esni. Egyre nehezebben vettem a levegőt. A fa deszka réseiből pedig beszivárgott a föld. Nem túl gyorsan, ez igaz, de még is. Ami semmi jót nem jelentett számomra. Annyira próbáltam koncentrálni, de amint megfeszítettem izmaim borzasztó fájdalom cikázott át testemen, szúrt sebem miatt.

Sírva fakadtam.

Tehát, ez a sorsom, hogy meghalok.

Újra.

Ha az erőm nem hat, akkor már halhatatlan sem vagyok. A sebem sem gyógyul és egyre gyengébbnek éreztem magam a napokban.

Talán itt a vége.

Itt a vége Calum-al, itt a vége ennek az életnek, itt a vége a fájdalomnak, itt a vége a gyilkolási vágyaimnak, amit a mai napig nem tudok elfojtani, akármennyire akartam.

Főleg most.

Hogy nem maradt senkim. A tudat, hogy nincs senki..

Beletörődni..

Szép helyre gondolni...

S hagyni, hogy eljussak a túlvilágra.

Talán ez lenne a legjobb.


𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅Where stories live. Discover now