𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅

2•15

Calum hangos nevetésbe kezdett.

- Mi a faszt nevetsz?

- Az ilyeneknek, mint mi, nem lehet gyerekük.

- Honnan tudod?

- Matt elmondta.

- És ő honnan tudja?

- A nagyapádtól.

Leszálltam róla majd öltözni kezdtem.

Reptérre érkeztünk s felszálltunk egy magángépre ahol a többiek is ott voltak.

- A két gerlepár! - tapsolt Michael.

- Fogd be!

- Valaki nagyon harapós ma. Calum kielégíted te rendesen ezt a lányt? - kuncogott mire jól tarkón vágtam - Jól van na! Csak kérdeztem!

A többiek nevetésben törtek ki én pedig kidőltem az egyik bőrkanapéra. Zoe befeküdt mellém és átölelt.

- Itt testvér szex lesz! - kuncogott Ashton, mire Zoe az erejével az arcába repített egy könyvet.

A mosoly egyből lefagyott arcáról.

- Mi a baj June? - kérdezte Zoe.

- Semmi. Csak ez.

- Mi?

- Hogy ölelgetsz. Én az ilyesmihez nem szoktam hozzá.

- Tudom, de.. A nővérem vagy és hiányoztál és szeretlek.

Megis feledkeztem arról, mennyire érzelgős tud lenni.

Magamhoz húztam s elaludtunk.

//

- Keljetek! Ide értünk! - mondta Calum.

Kipattantak a szemeim s felültem.

- Mégis hova?

- Haza.

- Haza? - néztem rá értetlenül.

- Chicago-ba.

- Na de...

- Shh!

Mindannyian leszálltunk s furgonnal hajtottunk egy nagy telekhez minek a közepén egy óriási ház állt.

Beléptünk s mindenki elfoglalta a helyét.

Bevallom, nem bántam, hogy együtt vagyok velük.

Hiszen mégis csak a szívemhez nőttek.

Lementem a konyhába ahol Luke ült. Leültem vele szemben egy kakaóval a kezemben.

Rám mosolygott.

- Mi van?

- Semmi, csak..

- Csak?

- Tudtam én, hogy van szíved.

- Ezt hogy értsem?

- Nem is ellenkeztél, amiatt hogy együtt jöttünk ide. Szeretsz minket valld be!

Felálltam s sarkon fordultam. Mikor a lépcsőhöz értem, rápillantottam.

- Fogd be, Hemmings - mosolyogtam rá s felmentem Calum-hoz.

Hozzábújtam, mire megcsókolt.

- Hmm, forró csokiztál?

Bólintottam.

- Ahhw így még finomabb a csókod. Na kérek még, nem tudok betelni vele - mondta Calum, mire boldog mosolyra húztam a szám s szenvedélyes csókba húztam.

- Szeretlek baby - búgtam csókunkba.

A boldogság addig tartott, míg Zoe be nem feküdt közénk.

- Tünés Zozy.

- Ajj pedig úgy szeretlek titeket! - kuncogott s megfogta mindkettőnk kezét.

- Basszus nem a szüleid vagyunk, hogy befeküdj ide. Húzzál kifelé! - parancsolt rá Calum.

- Lehettek a pótszüleim! - vágta rá vidáman Zoe.

- Tűnj innen - ültem fel s próbáltam letessékelni az ágyról - a fenébe Zoe!

- Szerssetek már!

Visszakúszott oda ahonnan próbáltam lehúzni s visszafeküdtem. Calum-al felé fordultunk oldalasan s átöleltük.

- Jaj de cuki ez a szendvics! - kacagott Matt.

- Kussolj! - szólt rá Calum.

- Amúgy komoly hírt hoztam.

Mindhárman felültünk egyből.

- Mi az?

- Jim.. Jim-nek meghalt az anyukája és.. Nincs, aki felnevelje. Senki.

- Ugye nem gondoltad, hogy mi neveljük fel a kölyköt? - kérdezte dühösen Calum, mire karjába bokszoltam.

- Dugjuk talán árvaházba?! Legyen szívetek! - nyafogott Zoe.

- Hogyne! Gondolom, te fogsz rá vigyázni nem? És majd eljátsszuk előtte hogy normális életet élünk? - szólalt fel Calum.

Ebben viszont nem láttam hibát.

- Szerintem az a kisfiú megérdemel egy jó életet. És mi megadhatjuk neki - válaszolt Matt.

Calum rosszallóan megrázta a fejét s kiviharzott.

- Igaza van - mondtam s utána rohantam.

Gyilkosék felnevelnek egy gyereket.

Jó vicc, tényleg.

Viszont sajnálom a kisfiút. Annyira aranyos volt.

Lehet, meg kellene fontolnunk.

Az viszont biztos, hogy mindannyiunknak közösen kell meghozni ezt a döntést.