𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅

2•16

Két nap is eltelt és még mindig nem jutottunk dűlőre mi is legyen Jim-el. De ezt a csöndet most megtöröm, ahogy hazaérek.

Mikor beléptem óriási házunkba úgy vettem észre, hogy senki sincs itthon. Felrohantam az emeleti szobánkba. Mikor bementem, nem akartam hinni a szemeimnek.

Azt hittem kiesnek.

- B.. Baby - dadogta Calum s lelökte magáról a szőke kiscsajt.

Jól látok?

A csaj nem volt meztelen, de készültek volna a dolgokra.

Alig bírtam felfogni.

Leemeltem egy kést az asztalról s a lány felé indultam.

- June ne csináld! - mondta Calum.

Nem törődtem mondandójával.

A lányt neki nyomtam a falnak s torkára illesztettem a kezem.

- Elég jól csókol a pasid - kacsintott rám.

Elengedtem a nyakát s vállam fölött rápillantottam Calum-ra. Majd tekintetem visszatért a lányra. Szépen rámosolyogtam s elvágtam torkát. Vére a falra spriccelődött.

Calum mögém állt s átölelt.

Minden erőm bevetettem, hogy rázni tudhassam.

- Hagyd abba June! - ordított s térdre rogyott.

Hajába túrtam s megtéptem azt.

- Vége - feleltem szárazon, s arcon térdeltem.

Leviharoztam a lépcsőn és az sem érdekelt, hogy Matt-et fellöktem. Utánam rohant.

- Mi a bajod June?

- Van egy kis gyilkolásznivalóm! Ne várjatok!

- June! - kiáltott utánam Matt én pedig csak futottam, ahogy tudtam.

Egy erdő felé rohantam majd szépen megcsókoltam a földet mivel valamibe sikerült megbotlanom.

Hátamra feküdtem s végig gondoltam szánalmas életemet miközben a sötét eget tanulmányoztam.

Nézzük csak.

Azért csöppentem bele ebbe az egészbe, hogy megbosszulhassam a szüleim halálát. Megtörtént.

Lett egy húgom.

Aztán kiderült, hogy talán még sem az igazi szüleim bosszultam meg.

Arról nem is beszélek, hogy elvileg az lenne az igazi apám, aki megakart ölni.

És dobpergést.. Jön a finálé.

Beleszerettem egy olyan emberbe, akiről azt gondoltam, soha nem fog nekem csalódást okozni. Annyi mindenen keresztülmentünk kismilliószor mentettem meg szánalmas életét, erre megcsal. Beletrafáltam ebbe az egészbe.

De miért fáj ennyire?

Ilyen szintű fájdalmat nagyon rég éreztem már.

Sőt...

Néha hiányzik a kegyetlen énem.

Várjunk..

De hát.. Én kegyetlen vagyok.

Én szeretek gyilkolni.

Kegyetlenül gyilkolni.

Mindig szerettem a magányt.

Sosem szerettem, ha másokkal vagyok egy légtérben.

Mi a fene történt velem?

Ez nem én vagyok.