𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅

6.17

Calum a laptop mögé állt és vigyorogva pillantott rám.

- Úgy látszik mindenki szeretné, ha folyna a vére – fordította felénk a laptopot Calum.

Az elnök meg sem mukkant.

- Azt hiszitek, ezt megússzátok?

- Tudjuk – felelte Calum – és most, valakinek meg kell halnia – lépett ki a laptop elől és újra odament hozzá.

- Mit akarsz ezzel?

- Lehetnék akár én is elnök, nem? June – pillantott fel rám – elég jó lennék, nem?

- Hogyne – feleltem ridegen.

- Szóval – folytatta Calum – akár lehetnék az is.

Nagyon untam ezt a hülye kis játékot, amit Calum diktált. Incselkedett vele, behúzott neki párat, aztán megint folytatta a hülye dumáit.

Egyszerűen csak el akartam tűnni onnét.

- Ebből most már elég, Hood! – kiáltottam rá s erőmmel a falnak repítettem.

Jake ölébe ültem és elővettem bicskámat.

- Áruld el, hogy miért tetted – néztem mélyen szemeibe.

- Maguk nevetségesek ketten, ugye tudják? Mit gondoltak? Hogy a sok borzalom és szörnyűség után.. Lehet egy igazi családjuk? Egy meghitt, igazi szeretet teljes légkörük? Lehet, hogy nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy hova tartozom, de maguk sem. Nem tudják milyen érezni. Maximum a halált tudják átérezni. Ha annyira erősek és fitogtatják rajtam az erejüket.. Miért nem segítenek az embereken? Maguk piti kis pszichopaták, nulla empátiával s érzelemmel. Eljátszani eltudják, átérezni nem. Sosem tudták, milyen szeretni és szeretve lenni – vágta a képembe.

Ajkaim megremegtek. Felálltam az öléből. Késem a földre esett. A hangok pedig gyötörni kezdtek.

Ordítozva rogytam térdre. Zokogtam, mint egy gyerek. Calum odajött hozzám.

- Baby, ne is hallgass rá. Mi történt? – kérdezte lágy hangon, de megint arrébb repítettem.

„Nem is szereted Calum-ot, June."

„Hiba volt őt választanod."

„Ő a hibás mindenért."

"Bántott s fájdalmat okozott. Megölt téged s veled együtt mindent, ami jelentett számodra valaha valamit."

„Öldd meg őt is, June!"

„Miatta lettél egy szörny."

Megráztam a fejem és felálltam késsel a kezemben. Vettem egy mély levegőt és az elnökhöz mentem. Hajánál fogva húztam hátra fejét, késem belemélyesztettem bőrébe és lassan – de biztosan vágtam el a torkát. Vére összevissza fröcskölt s beterített – de ez sem érdekelt. Végeztem vele, s Calum-hoz indultam.

Felállt s kiegyenesedett. Szája fülig ért, amint megpillantotta az elnököt s a vérét rajtam. Odajött, hogy megöleljen, mire hasába szúrtam a kést. Térdre esett, majd arcon rúgtam s elterült. Kihúztam belőle a kést és csípőjére ültem.

- June, hagyd abba – lökött le magáról.

Megfeledkeztem arról az icipici bukkanóról, hogy beforrnak a sebei.

- Mi a faszt csinálsz? Megakarsz ölni?

Egy szót se szóltam, csak néztem ahogyan egyre jobban bepipul.

- Hiszen nekem kellene téged! – kiáltotta.

- Akkor tedd meg! – üvöltöttem.

A vitánkat megszakították a kommandósok. Betörtek minden honnan, ahol lehetséges volt ez. Mondanom se kell, hogy egyből földre terítettek.

Majd az elnök felállt a székből.

Mi a f....

Rám pillantott és mosolyogva kacsintott egyet.

- Kék szert nekik! – mondta ki.

Időm se volt ellenkezni, azon nyomban a nyakamba nyomtak egy tűt, s elsötétült minden.

Jaj!

Hát hey!

Utolsó rész.

So sad. Majd jövök egy hosszabb epilógussal. :(