𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅

2•1

"Kicsim aludj szépen, csillag ragyog fenn az égen,

Álmodj tündért, paripát, kék pillangót, katicát.

Kincsem aludj szépen, harmat csillog kinn a réten,

Hajnalmadár szárnyán szállj, pille könnyű felhőn járj.

Aludj, kicsim aludjál, feljött már a csillag,

Bárány, csikó, csengős boci hazafelé ballag." - hallom anya ringatóját.

Anya ringatóját?

De én.. Meghaltam..

Vagy...?!

Kipattantak a szemeim és egy fehér szobába találtam magam.

Egy gumiszobában.

Kényszerzubbonyban.

Felálltam és körbe-körbe kezdtem járkálni, akárcsak egy eszelős.

De ha én élek..

Akkor a többiek?

És Calum?

És Zoe?

Itt vannak?

Vagy meg.. Neeem, nem June. Ha te nem haltál meg ők sem.

Nekem meg kell.. Meg kell találnom Calum-ot. És a többieket.

De mióta lehetek itt?

Ordítozni kezdtem, mire kinyílt az ajtó. Egy szőke hajú fiú jött be, talpig fehérben és lerakott nekem kaját.

- Felkeltél, végre - mosolygott rám kedvesen.

- Milyen nap van ma?

- Szerda. Miért akarod tudni?

- Mióta vagyok itt?

- Pár hónapja.

Hónapja?! Jézus isten..

- Hé, így hogy egyek? - kérdeztem s a kényszerzubbonyra pillantottam.

- Ja, ne haragudj. De ígérd meg kérlek, hogy nem csinálsz semmi rosszat!

Ohh hogyne. Kiszabadított a zubbonyból és egyből a torkára tettem mindkét kezem és megráztam, finoman. Neki nyomtam a falnak.

- Mi a neved?

- Dan.. - habogta s láttam, rajta hogy próbálja tartani magát.

- Hol van Zoe?

- Zoe?

- Zoe Momsen.

- 13-as szoba.

- Luke Hemmings? Michael Clifford, Ashton Irwin és Calum Hood? Matt?

- Ők mindannyian a megyei börtönben vannak. Halálra lettek ítélve. A te kis bandád!

Nyeltem egy nagyot.

Halálra?

- Me.. Meghaltak?

- Nem. Tudtommal.

- Louis Tomlinson?

- Ohh, Louis! Ő jóba van az igazgatóval. Tulajdonképp, ő javasolta, hogy idekerülj.

Egyre szaporábban vettem a levegőt idegességemben.

- Nem, ezt nem..

- De igen. Innen nem fogsz kijutni June. Jobb, ha elfogadod és elengedsz.

Annyira dühös voltam, hogy valakin le kellett vezetnem, így halálra sokkoltam. Átvettem a ruháját, kivettem belőle egy kést. Fura, kést tartanak ezek.. Ezek az ápolók? Megvontam a vállam, megfordítottam a bokszerben lévő fiút és a hátába véstem, hogy „meg foglak találni". Ezt üzenve Louis-nak. Hosszú hajamat fehér pólóba tűrtem és megfogtam a tálcát, amit ez a srác hozott be nekem, azután elindultam Zoe felé lehajtott fejjel. Senki nem vett észre, szerencsére. De nem volt sok időm. Kinyitottam az ajtót és ott feküdt a sarokba. Akárcsak egy őrült. A falba nyomta szinte az arcát, rám se nézett. Leraktam a tálcát s lehajoltam hozzá.

- Zozy... Zoe.. Haho, én vagyok az! - szólítgattam, mire megfordult.

Könnybe lábadtak szemei.

- June....

- Sshh. El kell innen tűnnünk. Gyere! - mondtam s levettem róla a kényszerzubbonyt és a vészkijáraton át kimentünk.

A parkolóban megpillantottam egy motorost, odamentem hozzá, vállára tettem a kezem s lesokkoltam.

- June..

- Mi van? Menjünk már! - mondtam s felültem a motorra - Gyere már! - parancsoltam rá, mire szót fogadott.

- Várj. Luke.. Luke még él?

- Reménykedjünk benne. Mininél előbb lelépünk, annál több időnk lesz kitalálni valamit.

Átkarolta a derekam s fejét a hátamra hajtotta.

Elindultunk.

Végig Calum járt a fejemben.

Tudnom kell, mikor „végzik ki" őket. Minél hamarabb. Muszáj meg mentenem őket.

Mentenünk.

Muszáj lesz.

Louis-al pedig végleg le kell számolnom.