𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅

•8

Meztelenül keltem fel az ágyamban. Még csak be sem voltam takarva. Mindkét combom be volt fáslizva. Legalább ez is több mint a semmi. Na meg, nem is vagyok véres. Nem temet be annak az undorító lánynak a vére. Felálltam felkaptam magamra a köntösöm és lementem. Fájni fájt a lábam, de voltak már ennél nagyobb fájdalmaim így összeszorított foggal kibírtam ezt. Leültem Luke-al szemben mivel a többiek videojátékoztak a nappaliban. Gondolom elintézték a lány hulláját.

- Csalódtam benned - mondta halkan.

- Parancsolsz?

- Mit vétett az a lány?

- Neked nem mindegy?

- Azt mondtad, ártatlan embereket csak akkor ölsz, ha muszáj.

- Honnan tudod, hogy nem volt az? - néztem a mélykék szemeibe felvont szemöldökkel, mintha nem is történt volna olyan nagydolog. Mert hát, nem történt. Meghalt, ennyi. Megöltem. Nem nagy ügy.

- Calum miatt?

Felsóhajtottam.

- Untatsz, Hemmings.

- Kegyetlen vagy.

- Ha az vagyok, miért mentettem meg a seggeteket? - csattantam fel.

A többiek is odajöttek.

- Mi? - kérdezte Luke félénken.

- Mindegyikőtöknek megmentettem az életét!

- Ez nem igaz - mondta Michael.

- De igen. Ha nem egyezem bele ebbe a dologba, hogy ki legyetek képezve akkor meg kellett volna, öljünk titeket. És Calum-ot is megmentettem. Ott hagyhattam volna Louis-al.

- Ki az a Louis? - kérdezte Ashton.

- Az unokatestvérem. Meg akar ölni engem. És.. Nos, kiderült róla hogy természetfeletti ereje van. A nagypapám nevét mindenki ismeri ilyen körökben. Ő úgynevezett „nagykutya". Fél, hogy átakarja venni a helyét ezért meg kell ölnöm. De a múltkori srác azt mondta, ő ölte meg a szüleimet. Éveken át kerestem a gyilkosukat pedig az orrom előtt volt. Szánalmas! - sóhajtottam egy nagyot a beszámolóm végén.

- Ha megtalál, akkor minket is megöl? - nyelt egy nagyot Luke.

- Előbb fogom én megölni - vágtam rá.

- June, ha unokatesók vagytok.. Nem lehet? - kezdett bele Michael.

- Mi?

- Hogy neked is van erőd?

- Pffh! Nem hiszem. Ha lenne, se lenne rá szükségem - vontam meg a vállam - jut eszembe - fordultam Calum felé - mi van a kis hercegnőddel?

- Elintéztem - mondta ridegen és rám se nézett.

- Nos, jó. Valamelyikőtök beköltözhet Calum-hoz vagy befogad maga mellé - jelentettem ki.

Calum odalépett hozzám és megszorította a csuklómat. A szemembe nézett s gyilkos pillantást vetített rám.

- Biztos, hogy nem.

- Te nekem nem mondasz meg semmit. És ha még egyszer felhozol ide valakit.. - a fiúkra néztem hirtelen - gyerekek egyetlen szabály mindig van - kiszabadítottam a csukóm erős szorításából - ide soha senkit nem hozhattok fel! De soha. Azt se tudhatják hol laktok. Nem bízhattok meg akárkiben.

A fiúk bólogattak.

- Amúgy mi volt a comboddal? - kérdezte Michael és visszaültünk az asztalhoz kiscsaládiasan vacsorázni.