𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅

5.8

Ráültem és előre hátra kezdtem mozgatni csípőmet az övén. Végig simított közben combjaimon és egyre feljebb vándoroltak kezei. Köntösöm alá csúsztatta kezeim, érintésébe pedig beleborzongtam. Egy erős mozdulattal letépte rólam a köntösöm és felült. Persze nem hagytam abba amit csináltam. Kibújtam a köntösből és a szoba végébe hajítottam.

- Ohh istenem – nyögte Calum.

Elmosolyodtam. Egy pillanatra lelassítottam, mikor kibújtatott melltartómból. Abban a pillanatban maga alá gyűrt. Kezeivel a csuklómat fogta le. Megnyalta ajkaimat majd apró csókokkal haladt lefelé. Melleimet harapdálásokkal és szívogatással kényeztette – annyira hogy még pár foltot is hagyott maga után. Végül elengedte kezeim, hogy lejjebb csúszhasson. Lassan húzta le bugyimat.

- Erre többet soha nem lesz szükséged szerelmem – mondta.

Nőiességemhez hajolt s lehelt rá egy apró puszit. Hátravetett fejjel nyögtem egyet és megemeltem csípőmet. Újra közel hajolt hozzá és belém nyalt. Direkt felkapta a fejét, hogy mit reagálok a hülye kis játékaira.

- Calum.. Ne szórakozz velem – kérleltem.

Borzalmasan kívántam. Testem szinte lángolt a bennem lévő vágytól.

- Calum?!

- Apuci – nyögtem kéjesen.

Amint meghallotta hogy ezt mondtam letolta bokszerét, fölém kerekedett és egyből belém vágta méretes szerszámát. Hangosan felnyögtem.

- Ohh apuci!

Direkt nem mozgott bennem. Megemeltem csípőmet, mire felmordult. Erősen kezdte belém lökni magát. Tökéletes szinkronban mozogtunk és egyre gyorsabban, hogy minél előbb elérjük a csúcsot. Calum a végére kiegyenesedve döfködte belém magát, nekem pedig több sem keltett. Elöntött a mámor. Mikor neki is sikerült, rám dőlt egész testével. A mellkasomon zihált én pedig a fejét simogattam.

- Miért vágattad le a hajad, hmm?

- Csak úgy. Nem tudom – felelte.

- Nem rossz. De a régi jobb volt.

- Talán nem tetszem így hercegnőm? – nézett szemeimbe.

- Dehogynem.

Visszahajtotta fejét. Egy ideig így voltunk síri csöndben, majd megszólalt.

- Megbocsájtasz? – kérdezte.

- Nem tudom. Talán.

- De most..

- Calum nem tudom ezt hirtelen eldönteni..

- Úgy csinálsz mintha lenne időd eldönteni! – mondta sértődötten és kihúzódott belőlem, majd felállt.

- Megöltél basszameg. És nem tudom, hogy bízhatok-e benned.

- Gyerünk June! Akkor ölj meg! Itt az alkalom a revansra! Tedd boldoggá ezt a ribancot és ölj meg. Rajta.

Nyeltem egy óriásit. Könnyes szemekkel pillantottam rá.

- Gondoltam – mondta és azzal kiment a szobából.

Miért?

Miért nem tudom megölni?

Meg kell ölnöm!

Meg kell..

Meg...

✖✖

- Mami! – szólt Emily.

Emily?

Egy zöld réten álltunk egymással szemben, csak hogy ő távolabb volt tőlem.

- Gyere ide kicsim! – kérleltem.

- Nem lehet, mami.

- Emily.. Kérlek. Kicsim!

- Egy nap majd mind együtt leszünk. De bocsáss meg apának. Nem ő az ellenség. Nem ő bántott engem ahogy Calum-ot sem. Kérlek mami, tedd meg!

Ökölbe szorítottam kezem dühömben. Próbáltam volna odafutni hozzá, de valami visszahúzott és akárhogy próbálkoztam, nem kerültem közel hozzá.

- Emily! – kiáltottam el magam.

- Bocsáss meg a papának!

✖✖

Sikítozva keltem fel ebből az álomból. Calum besietett hozzám.

- Mi a baj June?

Sírva fakadtam.

Miért velem történik ez?

Magához ölelt én pedig szorosan hozzábújtam.

- Mindent megoldunk esküszöm! – suttogta.