5SOS - Jet Black heart (csak hogy lássátok miket hallgatok én btd írása közben :D ja btw örülnék ha a többi történeteim is támogatnátok ennyire mint ezt, mert most van rá szükség bőven, főleg nekem... /neugassbeköszi/ )
Másnap korán felkeltem. Nem tudtam aludni mivel végig azon gondolkoztam, hogy Chloe-nak ezzel mi a célja. Hogy velünk mi a célja. Semmire se jutottam. Ötletem sincs, mit akarhat.
Lementem a konyhába csinálni magamnak inkább egy kávét. Akárhova léptem mindenhol eszembe jutottak a gyerekeink.
Szerettem ezt az életet tényleg.
Amíg nem lett nekem is egy családom. Ezért nem akartam soha gyereket. Ezért akartam ezzel felhagyni. De a régi életem utolért. Csak a gyűlölet éltet már és a bosszúvágy.
Miután megittam kávémat neki láttam valami reggelinek. Rántotta és palacsinta mellett döntöttem az illatokra persze megjelent Calum.
- Jó reggelt szívem – üdvözölt vidáman.
- Te kihez beszélsz?
- Hozzád.
Nevetni kezdtem.
- Még egyszer becézgetni mersz levágom a farkadat és ledugom a torkodon – feleltem teljes komolysággal.
- Mondhatok valamit drágám? – incselkedett velem gúnyosan.
Beleharapott a palacsintába és félre dobta.
- Régen tudtál még palacsintát csinálni asszony – súgta hátulról a fülembe.
Megfordultam és behúztam neki egyet. Szája sarkából ömlött a vér, de csak mosolygott.
- Gyenge vagy. Pedig az ember azt hinné, ha már visszahoznak valakit a túlsó oldalról erősebb lesz vagy mi – kacagott jóízűen.
- Fogd be! – ordítottam teli torokból.
- Miért Junie? Gyenge vagy. Lelkileg is megtörtél – folytatta tovább.
Arcom vérbe futott a dühtől. Megfogtam és a falnak vágtam, de még mindig csak kacagott. Tudta miket kell mondania hogy felcsessze az agyam.
- Add fel édes! – mondta.
Pólójába markoltam és érőmre koncentrálva neki dobtam az ablaknak, amin átrepült. Felnyögött mikor megcsókolta a földet. De nem hagyta abba.
- Alakul – mondta majd felállt.
- Egy kérdésre válaszolj – kértem rá.
- Oké.
- Te ölted meg Calum-ot?
Közelebb jött hozzám én eközben pedig hátráltam. Neki ütköztem a falnak ő pedig kezeivel fejem mellett támaszkodott. Mélyen a szemeimbe nézett.
- Nem én tettem.
Őszintének tűnt így mondhatjuk azt, hogy elhittem.
- És.. – kezdtem bele remegő hangon.
- És?
- Miért öltél meg?
- Nem emlékeztem semmire, hidd el nekem. Sajnálom.
- Te mindig csak ezt tudtad. Sajnálkozni – jegyeztem meg.
Öklével a fejem mellett vert bele a falba.
- Szeretlek! – ordította a képembe – Mindig szerettelek June!
Mellkasa elé tettem a kezem és egy mozdulattal elrepítettem.
Felsiettem az emeletre. Bezártam magam mögött az ajtót. Leültem a földre és az ajtónak dőltem háttal. Újra zokogni kezdtem. Annyi mindenen mentünk keresztül. Miért vagyok még életben? Legszívesebben meghalnék.
- Engedj be June – kérlelt Calum az ajtó másik oldaláról.
Nem szóltam semmit.
- June – kezdett bele lágy hangon – tényleg szeretlek. Nem emlékeztem az életünkre egy évig. Téged állítottak be rossznak. Azt hittem meg akarsz ölni. Túl sok jelét adtad ennek.
- Azért szültem neked két gyereket ugye? – kérdeztem halkan még is hallhatóan – Akik halottak ugye? – emeltem fel a hangom.
- Az én hibám. De értsd meg miután meghaltál nem mehettem volna oda Luke-hoz és Zoe-hoz. Ráadásul egyiknek sem tudtam volna a szemébe nézni a történtek után – csuklott el a hangja – az volt a legjobb nap, amikor találkoztunk. Tudtam, hogy felforgatod majd az életem és hidd el megpróbáltam felhagyni vele. De nem tudtam elszakadni ettől az élettől. Nem tudok elszakadni a démonjaimtól – magyarázta keserves hangon.
Ezek után végképp nem tudtam befejezni a zokogást.
- Nem tudok az elől menekülni, amit tettem, és aki vagyok. Annyira sajnálom! – fakadt sírva.
Véresre harapdáltam a számat. Annyira szerettem volna szólni, de nem tudtam.
- June! Kérlek, mondj valamit.
Inkább felálltam a földről és a csaphoz vánszorogtam. Arcot mostam és a tükörbe néztem. Nem szeretem Calum-ot. Nem szerethetem. Képtelen vagyok a megbocsájtásra.
- June! – üvöltözött kintről és ütötte verte az ajtót.
Mindig ezt csinálja. Manipulál. Kierőszakolja nekem a kurva akaratát.
De most nem.
Hirtelen megszakította gondolataim, hogy szétverte egy baltával az ajtót. Könnyes szemekkel lépkedett felém. Kiejtette kezéből a baltát. Megállt előttem kezeit derekam köré fonta és adott egy puszit az arcomra.
- Szeretlek – suttogta a fülembe.
Beleborzongtam.
- Milyen szépek vagytok! – nevetett fel Chloe – Kár hogy nem olyan sokáig!
YOU ARE READING
𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅
Fanfiction- Öljelek meg, vagy mit szeretnél Hood? - Nekem kellene téged - nézett mélyen a szemeimbe. - Akkor tedd meg - duruzsoltam a fülébe. ( Figyelem! Ezt a történetet CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGEDRE olvasd!! ) | befejezett |
