𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅

5.1

Elindultam egy hotel felé. Igaz olyan retkes voltam és bűzölögtem szinte, hogy gondoltam arra, hogy nem fognak beengedni, így hátul mentem be. Láttam egy szőke hajú nőt, aki kijött a szobájából. Mire odafutottam becsukódott az ajtó. Dühösen álltam előtte. Nem tudtam mitévő legyek, így is vagy egy órát álltam a kibebaszott folyosón, hogy végre kijöjjön valaki.

Idegesen szuggeráltam az ajtót, mire kinyílt.

Ezt én csináltam volna?

Mit sem törődve vele bementem és vettem egy forró fürdőt. Miután végeztem a szobában lévő óriási tükör elé álltam meztelenül. Az előtte lévő asztalon volt egy köröm vágó olló. Megfogtam és a tenyerembe vágtam vele. A vérem folyt, de én semmit sem éreztem. A tükörbe néztem, majd tenyeremre, ahonnét eltűnt a vágás nyoma.

Mi a fasz?!

Sürgősen meg kell találnom azt, aki feltámasztott.

- Tán engem keresel? - nevetett fel mögöttem egy női hang.

- Ki vagy te? - néztem a vén nyanyára. Oda dobott nekem egy köntöst, én pedig felkaptam magamra.

- Aki visszahozott az életbe édesem - mosolygott.

- Ismer valahonnan?

- Hogyne ismernélek. A nagyapádnak voltam a szeretője, ha mondhatjuk így. Rám bízott. Azt mondta, neked mindenképp élned kell.

- És egy hónap után jöttél erre rá?

Rosszallóan megrázta a fejét.

- Egy hónap? Tíz év telt el, June - nevetett fel.

Azt hittem rosszul leszek.

- Mi? Ez.. - fakadtam ki.

- Az a baj, hogy nem volt meg a temetésed sem. Fogalmam sem volt arról hova temettek el. Sokáig kerestem a helyet, de nem találtam. Tegnap pedig furcsa dologra lettem figyelmes, és lefogadtam, hogy közöd van hozzá.

- Figyelmes? Mire?

- Egy temetőben fura dolgok történtek. Elvileg egy őrült látta, hogy megemelkedik az egyik sírkő.

- Nem értem..

- June, te engem vártál. Te élni akartál minden erőddel!

- Mi van a gyerekeimmel? - nyeltem egy nagyot.

Fájdalmas pillantással nézett rám.

- Ez még korai lenne..

- Tudni akarom! - ordítottam el magam.

- Valóban?

- Ki vele!

Felsóhajtott.

- Calum meghalt. Miután végzett veled a drágalátos édesapja, őt is megölte.

Hitetlenkedve megráztam a fejem.

- Neem, nem és nem! - ordítottam el magam s fülemre tapasztottam kezeim.

Remegtem, mint egy nyárfalevél s a földre zuhantam. Zokogni kezdtem. Az én kicsikém. Az én kisfiam. Az egyetlenem. Nem. Nem akarom ezt. Nem és nem!

Oda jött hozzám, levette füleimről kezeim és felpofozott.

- Elég legyen ebből! Te akartad tudni! Viseld el! - mondta erélyesen.

Feltápászkodtam nagy nehezen.

- Emily?

- Emily még él, Zoe-val és Luke-al él.