CALUM
Michael rémült arca felettébb szórakoztatott. Beletúrtam vörös hajába és a csempézett falba kezdtem el verdesni fejét. Mikor már úgy láttam lassan elájul a földre döntöttem.
- Mit akartál ezzel hmm? – ordítottam a képébe.
Kacagni kezdett – már amennyire tudott a fájdalomtól.
- Jó móka volt!
Halovány mosollyal reagáltam ezt le. Át tapogattam a nadrágját meg a dzsekijét.
- Csak nem homokos lettél ebben a pár napban? – kuncogott.
Találtam egyik zsebében egy kést. Annyira tudtam.
- Nem. Csupán ezt kerestem – mutattam neki a kést amit találtam.
- Na akkor vágd csak el a torkomat! – kacsintott rám.
Kiegyenesedtem és a vállához léptem. A lábamat a nyakára tettem.
- Te ölted meg a gyerekeim, ugye?
- Mit gondolsz?
- Esküszöm, ha nem válaszolsz egyértelműen rálépek teljes súlyommal a nyakadra!
- Már egyszer elmondtam. Mondjuk a kisfiad.. Nagyon könyörgött az életéért.
Levettem nyakáról a lábam.
- Tudod ezt akartam hallani! Mert nem úgy fogsz meghalni fiam, ahogy te azt elképzelted.
- Mintha egy késsel annyi mindent csinálhatnál.
- Igen. Igazad van. Tudod mire jó a kés még?
- Hogy leszúrj?
Rosszallóan mutogatni kezdtem az ujjammal és megráztam fejem.
- Ezért voltál te a legrosszabb kis tanítvány. Tudod mit lehet? Élve megnyúzni. Nem szép látvány, de most kivételt teszek veled.
Egyből kúszni kezdett volna a pisztolyért. Hagytam neki. Felém fordította és meghúzta a ravaszt. De semmi sem történt.
- A töltény jó helyen van. Na most gyere, apuci szórakozik egy kicsit.
Ordítozni kezdett, mintha bárki segíthetett volna.
Ez már tetszett. Behúztam egyet neki, hogy el hallgasson. Leszabdaltam róla a ruháit. Mellkasától hasa aljáig végig hasítottam egyenesen késemmel testén. Nem vágtam bele mélyen, csak éppen hogy. A mellkasánál pedig a sebbe toltam késem, persze oldalasan, a bőre alá nyúlva azzal.
- Készen állsz hercegnőm?
Egyre szaporábban vette a levegőt.
Durván lehúztam a kést benne a hasa aljáig. A vére csak úgy ömlött, de ez sem tántorított vissza...
JUNE
Michael ordítozásai az őrületbe kergetnek.
Jobban mondva, már megőrültem. Legalább egy valamiben legyek biztos. De hogy került oda Michael? Mi ez az egész most? És.. Miért nem jött vissza az erőm? Kezdek bekattanni ezzel a sebbel az arcomon. Az még hagyján, hogy borzasztóan fáj és inkább fejbe lőném magam – de elcsúfított. Így ennek a szarházinak sem fogok kelleni. A sikolyok abba maradtak. Felkaptam a fejem. Fentről Calum nézett le rám.
- Húzzunk innen! – mondta és leeresztett egy kötelet.
Megfogtam azt, mire ő elkezdett felhúzni. Mikor felértem a földre zuhantam. Annyira gyenge voltam és kimerült. Calum lehajolt hozzám és felsegített. Nem néztem rá, inkább a földet kezdtem el bámulni. Hosszú barna hajam előre omlott - ezzel arcomat eltakarva, így nem láthatta azt az undorító vágást. Az állam alá nyúlt és megemelte azt. Ellöktem kezét és inkább elindultam kifelé. Hozzáteszem, nem így képzeltem el a helyet. Egy bebetonozott elhagyatott raktár helységnek látszott. De több ilyen kút volt egymás mellett, ahova gondolom elraboltak embereket és kínozták őket. Majdnem hogy így, mint minket. Halott őrökön kellett átlépkednem, hogy kijuthassak. Kint a hűvös szellő megcsapta az arcom és valamennyire megkönnyebbültem a fény láttán. Az ég láttán.
Azt hiszem, ezt nevezik..
Szabadságnak?
Calum utánam rohant és hátulról átölelt. Kibontakoztam belőle.
- Menj Calum. Szabad vagy!
- Most miért mondod ezt?
- Nézz rám! Undorító lettem!
- Baby, vissza fog térni az erőd – vágta rá.
- És ha nem? – remegett meg a hangom.
- Nem számít – mondta.
Felnevettem.
- Legalább ne hazudj! – mondtam, majd elindultam egyenesen előre.
Az egész egy kietlen pusztán volt. Nem tudtam hová megyek, de menekülni akartam.
- June! Várj! – kiáltott mögöttem Calum.
Nem érdekelt, rohantam előre.
Végül persze utolért.
- Bebizonyítsam?
- Mi?
- Hogy nem számít?
- Mégis hogyan?
Lehúzta a nadrágját.
- Felejtsd el. Még magamtól is undorodok. Inkább csak... Menjünk el innen.
Calum nagyot sóhajtva visszavette a nadrágját és újra elindultunk.
- Mit tettél vele? – kérdeztem, miközben sétáltunk előre.
- Elevenen megnyúztam.
- Hazudsz! – nevettem el magam és felé fordultam.
Arca rezzéstelen volt.
- Komolyan?
- Azt mondta, hogy a fiam könyörgött az életéért. Szerinted ennyit nem érdemelt meg?
- Vedd úgy, hogy nem szóltam.
Egy órája sétáltunk, mire kiértünk egy utcára nagy nehezen. Láttam egy kocsit és egyből odarohantam hozzá. Bevertem a kocsi ajtajának ablakát s kinyitottam az ajtót. Calum elszórakozott a kábelekkel, mire beindult a kocsi.
- Hova megyünk? Mi lesz velünk? – kérdeztem vezetés közben.
Végig simított combomon.
- Megoldjuk. Mint mindig – mosolygott rám, bíztatóan.
Na heeey!
Irhattam volna tovább is a kínzós dolgot de szerintem ennyi épp elég volt. Lol, mindegy, nem ez a lényeg. A BTD picit most pihenni fog, mivel át kell gondolnom, hogy akarom-e folytatni. Az az, tudnám-e. Szóval kicsit gondolkoznom kell milyen is legyen a folytatása, vagy ha nem megy, hogyan zárjam le. Addig is....
Benézhetnétek a többi könyvembe. A legtöbbe igyekszem hozni részt. Van itt mindenféle fajta, mert hát nem egy kategóriában írok. :D Munkáimnál vannak. 😘
Ja és.. 14 ezer vote... Meg sem érdemlem gyerekek, komolyan. Nagyon szépen köszönöm.
Nektek!
Szeretlek titeket.
Xoxo, Ré🎀
YOU ARE READING
𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅
Fanfiction- Öljelek meg, vagy mit szeretnél Hood? - Nekem kellene téged - nézett mélyen a szemeimbe. - Akkor tedd meg - duruzsoltam a fülébe. ( Figyelem! Ezt a történetet CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGEDRE olvasd!! ) | befejezett |
