𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅

Epilógus

Még pár nap után sem tért vissza az erőm és egyre nevetségesebbé váltam Calum mellett.

A seb ami az arcomon van begyógyult valamennyire – de tény, hogy undorítóvá tett.

Akármit mond Calum, hogy így is szeret, nem tudom elhinni. Amióta ebben a lepukkant motelben vagyunk alig nézett rám, ráadásul hozzám sem ért. Ha véletlenül találkozik a tekintetünk, akkor is csak szánalmat látok a szemében, amitől legszívesebben felakasztanám magam.

- Hova akarsz menni June? – kérdezte mikor kijött a zuhany alól.

Lesütöttem a szemeim.

- Elmegyek.

- Igen, ezt kérdezem, hova menjünk?

- Csak én megyek. Lássuk be, ez nem megy így köztünk.

- De megy!

Felkaptam fejem.

Megint az a tekintet..

- Akkor csókolj meg.

- Mi? Ezzel kéne bizonyítanom?

- Igen.

Leült mellém, közel hajolt az arcomhoz, majd mikor ajkaink éppen hogy egymáshoz értek, elfordította fejét.

- Ezért megyek el – mondtam és felálltam az ágyból. Felkaptam magamra pár ruhadarabot és távoztam onnan.

Utánam sem jött.

Nem lepődtem meg rajta és már valahogy nem is érdekelt..

Na hey!

Igen epilógus, de...

Jövök egy hatodik évaddal. Lol. Lehet nevetni...

Viszont, az lesz az utolsó és...

Elég betegre terveztem és úgy méltó módon tudom majd lezárni ezt a könyvet. Igaz évadok sem kellettek volna, mivel ez magában egy egész könyvnek felelne meg, de már nem számozom őket át.

Remélem várjátok.

Xoxo, Ré 💖