𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅

EPILÓGUS

1 hónap múlva..

Másfél hétbe telt mire Calum nagy nehezen felépült. Egy ideig emiatt nem szóltam Zoe-hoz, viszont egy nap odajött hozzám és bocsánatot kért. Arról nem is beszélve, hogy megnyílt nekem, így közelebb kerültem hozzá. Igaz, Calum neheztel még rá, de kezdi elfogadni, hogy itt van velünk ő is. Egy család lettünk mindannyian. Egy nagy házban laktunk. A családias hangulat viszont addig tartott, míg Luke elbaszott egy bizonyos megbízást. Azóta vérdíjat tűztek ki mindannyiunk fejére, arról nem is beszélek, hogy köröznek. Még csak le sem tudunk lépni, így meg kell húznunk magunkat. Na meg hozzá teszem, hogy Sky az összes ellopott pénzt elvitte Louis-al együtt, így semmink sincs. A nagypapám egyből lelépett egy olyan országba, ahol nincs kiadatás. Igaz, őt nem körözik, de az ő elve az, hogy aki felkészül, az győz. Mindig ezt mondta nekem.

Ami a legviccesebb, hogy nem merünk nagyon elvállalni semmilyen megbízást. Pedig muszáj lesz, mert pénz nélkül nem tudunk lelépni.

- Hé! - szólt közbe lágy hangon Calum s bejött hozzám.

- Szia - mosolyogtam rá s mellém feküdt.

Magához húzott s szorosan ölelt.

- Van elvileg egy meló.

- Calum..

- Muszáj lesz elvállalni. Meddig rohadjunk még itt, June? Pénz kell ahhoz, hogy elmeneküljünk mindannyian.

- Honnan tudjuk, hogy nem lesz semmi baj?

- Matt megbizonyosodott róla. Tudod milyen.

- Rendben - sóhajtottam egy nagyot - és hol, meg kit?

- Nem messze innen valami családi házban él egy gazdag köcsög. Megöljük, elhozzuk a pénzét. És még kapunk megrendelőtől is. Annyi csak elég lesz.

- Remélem.

- Na, gyere, menjünk - mondta s fel akart állni, de visszahúztam.

- Ígérd meg.

- June..

- Ígérd meg, hogy együtt maradunk. Bármi történjék.

- Istenem, hagyd már ezt az érzelgést.

- Calum.

- Megígérem. Mióta aggódsz te ennyire?

- Rossz előérzetem van.

- Csak félsz a kialakult helyzet miatt. Nem lesz baj. Megcsináljuk, és szépen lelépünk.

- Biztos?

- Persze, June. Szeretlek. Együtt menni fog.

- Én is szeretlek.

Rám mosolygott majd felöltöztem.

Kimentem a többiekhez, akik már összeszedtek mindent. A konyhába indultam, hogy igyak valamit mikor megláttam egy kék löttyöt.

- Ez mi? - kérdeztem.

- Louis hagyta itt. Szerintem finom - felelte Matt én pedig megittam.

Mindegyikünkön sí maszk volt. Őszintén szólva a furgonban végig Calum ölében voltam rátapadtam, ölelgettem és ekkor jöttem rá, hogy ez így már nem lesz jó.

- Mi az? - suttogta a fülembe.

- Nem élhetünk örökké így - susogtam a fülébe, hogy ne halljanak minket a többiek.

- Tudom - válaszolta, mire rápillantottam meglepődöttségemben.

- Tessék?

- Szeretem ezt az életmódot, de talán nem életem végéig. Ha ki akarsz szállni ebből, megteszem érted. Most már van kiért. Van kiért élnem.

- Tehát ha elmenekülünk, új életet kezdünk, kettesben?

- Ha úgy akarod, igen.

- Szeretlek.

- Szeretlek June.

Félbeszakított minket, hogy megérkeztünk. Kiszálltunk mindannyian és körbe vettük a házat. Szerencsére este volt, így könnyebbnek tűnt az egész. Matt jött be velem a házba Calum-al együtt. A ház óriási volt, és a teteje üvegből volt. Matt elindult megkeresni a széfet én közben Calum-al felrohantam az emeletre megkeresni az emberünket. Bementünk az egyik szobába és ott feküdt egy férfi szétdarabolva. A szagtól öklendeztem szinte.

- Valaki megelőzött - mondta Calum, majd hirtelen levette a maszkot s aggódó képet vágott, megfogta a csuklóm és próbált levonszolni a lépcsőn, de nem hagytam - ez csapda, bazdmeg! Gyerünk!

Nem fogtam fel, amit mondott. Abban a pillanatban betört az üvegből álló tető és bekerítettek minket.

Rendőrség.

Bazdmeg, bazdmeg.

Mit csináljak? Istenem?!

Calum-ot a földre terítették vagy hárman, és én is már csak arra eszméltem fel, hogy a csuklómon kattan a bilincs és térdre kényszerítenek. Miközben rám tették, próbáltam megrázni őket, de nem ment. Nem hatott az erőm.

- Itt a többi féreg! - mondták többen is, és elénk dobták Zoe-t aki eszméletlen volt, Luke-ot és Ashon-t. Még Matt -et is, kivéve Michael-t.

Calum fájdalmas pillantással nézett rám és várta, hogy tegyek valamit.

Megráztam a fejem ezzel jelezve, hogy semmit sem tudok tenni.

És ekkor elsötétült minden.

De még hallottam annak az embernek a kiáltását, akit a legjobban szerettem.

Akit jobban szerettem, mint a saját életemet.

Ami véget ért.