𝑩𝒐𝒓𝒏 𝒕𝒐 𝒅𝒊𝒆 ☆彡 𝒉𝒐𝒐𝒅

•1

- Van még valami, amit mondani szeretnél, mielőtt elvágom a csinos torkocskádat édes? - kérdeztem az alattam fekvő göndör hajú zöld szemű szörnyet.

- Rá fogsz baszni! Nem kicsit kislány! Azt hiszed erre nem fog rájönni senki?

- Nem hiszem. Tudom! - jelentettem ki magabiztosan.

A kezeit nem kötöztem ki, hanem a térdemmel szorítottam le őket. Az egyik karját kiszabadította s belemarkolt a fenekembe erőteljesen. Rákacsintottam egy csábos mosoly kíséretében és a szájához hajoltam. Megcsókoltam majd elharaptam az alsó ajkát.

- Hmm durván szereted - mosolygott rám.

- Bizony Harry. Durván - súgtam a fülébe elővettem a sniccerem amit a bőrdzsekim alá csúsztattam és újra felvettem vele a szemkontaktust.

- Mutasd, mit szeretsz - mondta vággyal teli hanggal.

Elmosolyodtam és megint leszorítottam mindkét kezét. Gyorsan elővettem a sniccert és elvártam a torkát. A vére rám spriccelődött, még egy kis ideig küzdött, aztán megfulladt. Egy elhagyatott raktárba voltam. Hívtam az unokatestvéremet, Louis-t hogy vigye el. Az ő dolga volt eltemetni vagy elégetni a hullákat. Inkább égetni.

Louis mikor eljött a hulláért hozott nekem váltóruhát a házunkból. Együtt lakunk. Mindkettőnk szüleit lemészárolták. A nagypapánk tanított meg minket a gyilkolásra. Mindketten bosszúra szomjazunk, csak hogy évek óta sem tudtuk kideríteni kik ölték meg a szüleinket. A tanultakat pedig piti gyilkosságokra pazaroljuk el csak azért, hogy pénzhez juthassunk. Őszintén nem is bánom. Hisz akiket elvállalok én legalábbis, azok borzalmas dolgokat tettek. Főleg ez a Harry Styles akivel most végeztem. Megerőszakolt egy csomó kislányt. Így nem bánom. Egyáltalán nem. Tudom, mikor meghaltak a szüleim a lelkemet is magukkal vitték.

Ez lennék én, June Hardy. Üdv a poklomban.