Itt vagyok | ✓

67.fejezet

Valery:

Nem tudtam rendesen aludni. Egész végig a Jessicával folytatott beszélgetésen kattogott az agyam. Lenéztem Drewra, aki védelmezőn átkarolt, és még álmában is szorított. Megsimogattam a fejét, és kimásztam alóla. Ránéztem a digitális órára az éjjeliszekrényen. Reggel hat óra. Halkan felvettem egy farmert, meg egy pólót, és rá, egy kötött meleg pulcsit. Lehet, hogy tavasz van, de a tél hidege még mindég itt van. Hagytam egy cetlit Drewnak, hogy sétálni mentem. Eleinte így is volt, de aztán találtam magamnak célt is. Átsétáltam a város szegényebbik részére, és megkerestem Jessica házát. Az ikerház épülete előtt, amiben az apjával lakott, nem állt ott a rendőr autó, így tudtam, hogy Jessica egyedül van. Nem gondolkoztam, azon mi lesz, ha bekopogok, vagy,ha ajtót nyit. Ha részletesebb vizualizáltam volna, valószínűleg már nem lennék itt, mert mestere vagyok annak, hogy hogyan győzzem meg valamiről, és ha tovább gondoltam volna a dolgot, feladtam volna. Tehát még mielőtt felesleges köröket futhattam volna becsöngettem a házba. Vagy tíz percet vártam odakinn, mire az ajtó résnyire kinyílt. Jessica az ajtólánc mögül kukucskált ki.

- Remek. – forgatta szemeit, és becsukta az ajtót, majd hallani lehetett, hogy kiengedte a láncot. Újra nyílt az ajtó.

- Neked is jó reggelt.

- Gyere beljebb. – sóhajtott egy nagyot szaggatottan és hörögve. Bólintottam és beléptem a lakásba. Nem volt valami nagy. Az előszobában levetettem finom meleg kabátomat, és zavartan néztem körül. Itt legalább tíz éve nem volt kifestve, a berendezési tárgyakat ette a mocsok. Ahogy az ember beleszippantott a levegőbe, érezte a por szagát. – Szóval mit akarsz? – kérdezte egy kisebb köhögő roham után Jessica.

- Igazából...csak ide tévedtem.

- Nos, akkor Hófehérke, megkínálhatlak egy almával?

Nevetve felhorkantottam a nevetséges hasonlaton, majd követtem a konyhába. A mosatlan hegyekben állt, a kaja maradék az asztalon volt, néhány üres boros üveggel. Feltűrtem a pulóverem ujját, majd mosogatni kezdtem.

- MI a francot csinálsz?

- Csak vágd az almát Boszorka.

- Vigyázz, nehogy a torkodon akadjon.

Nem válaszoltam, csak súroltam az oda ragadt ételmaradékot. Ismerem ezt a helyzetet. Ez önmagában is felemészt, nemhogy halálos betegként. Tudom jól, hogy a sajnálat nem segít. De ha csak egy mosogatással jobbá tudom tenni a napját megteszem.

Hallottam, ahogy egy kést vesz elő egy fiókból, és elkezdi felszelni az almát.

- Nem fogjuk megtenni, amit kértél. De bármiben segítünk.

Most rajta volt a sor, hogy gúnyos nevetése felhorkantásba fulladjon.

- Egy adag edény elmosogatása nem gyógyítja meg a rákos sejtjeimet.

Ezt jól tudtam, de egyszerűen nem tudtam mit kellene tennem. Mit kellene mondanom egy olyan embernek, aki már mindent feladott?

- Gyorsan vesztettem el a családomat. Bár az öcsém és az anyám sokat szenvedtek, gyorsan haltak meg. Nem szenvedtek hónapokig.

- Mit akarsz ezzel?

- Nem tudom mit tegyek veled. Nem tudom hogy segíthetnék, ha minden reménytelen. – megtámaszkodtam a mosogató szélén, de nem mertem vele szembe fordulni. A mellkasom szúrt, és próbáltam a habos mosogatóvízben megtalálni minden ilyen kérdésre a választ, de nem jöttek az ötletek.