Itt vagyok | ✓

52.fejezet

Drew:

Borzalmas volt így látnom Valeryt. A teste teli volt lila, kék zúzódásokkal, a haját még nem mosta meg, ott van az oda száradt vér. Reszket a bensőm, ha arra gondolok, valóban meg akarom ismerni Evelint. Az a lány odabent...mindenre képes. A kérdés az, hogy miért, és kikért. A sajtó, és magam miatt mindég is kerültem az igazán bajkeverős embereket. Igaz néha találkoztam dílerrel, de igyekeztem kikerülni ezeket az összejöveteleket. Vajon Evelin is olyan...igazi rosszfiú? Rosszlány. Miket tett, amikről nem tud senki? És miért bizonytalanít el ez engem ennyire?

Ahogy az Gerard kérte becsuktam magam mögött az ajtót. Szembe állt velem és fölém magasodott a maga majdnem három méterével.

- Jól gondold át mit csinálsz.

- Tessék?

- Evelin többet szenvedett, mint itt bárki. Nem kell neki egy olyan pasi, aki nem bízik benne. Aki nem szereti csak azért, mert olyan helyről származik amilyenről. Nincs arra szüksége, hogy egy gazdag gyerek játékszere legyen.

Hitetlenkedve felhorkantottam. Megint a „gazdag gyerek" titulust aggatták rám. Pompás.

- Eleinte játékként indult. De ezt Valery is tudta. Sőt, ő is leszögezte, hogy ez nem lesz más. Pontosan tudom, hogy milyen durva rémálmai vannak. Hogy nem tud menekülni a démonaitól. Hogy néha nem viseli el, ha megérintik. Hogy sokszor nem mutatja, de megbántódik, mert érzékeny. Ezt mind tudom. Magam jöttem rá, mert ő szinte sose mesélt magáról és én hagytam, hogy hallgasson. Ki vagyok én, hogy faggassam. Megszerettem, és nem akarom elengedni. Különben miért lennék most itt, ha nem így volna? Úgy döntöttem Evelint is megismerem. Valeryt már ismerem. Nem lehetek úgy mellette, ha nem tudom ki ő. Minden kis titkáról tudni akarok. Már kaptam róla egy képet. De azt akarom, hogy ő mondja el nekem. Hogy megbízzon bennem, és mindent magától mondjon el. Nem szándékozom elhagyni őt, bármilyen nehéz is legyen a közeljövő. Együtt menni fog.

- Örülök, hogy más vagy, mint a többi, aki próbálkozott nála. De ne felejtsd el, hogy nem sietetheted. A bizalmat nála ki kell érdemelni. Nem kapod meg úgy, mint más emberektől alapból. Ne engedd, hogy bántsák. Adok neked egy esély, és rád bízom. De ne kelljen megbánnom.

- Nem fogja. – bólintottam határozottan, és komolyan is gondoltam. Vissza mentem a szobába és leültem az ágyra, Valery mellé. Szemeit lecsukta, arca békés volt. Gyengéden megérintettem az arcát, mire ijedten felriadt.

- Cs. Csak én vagyok. Semmi baj. – simogattam orcáját.

- Drew. – látszólag megkönnyebbült és megnyugodott.

- Itt vagyok. Nem válunk szét. Mostantól együtt maradunk. – könnyek gyűltek a szemeibe.

- Hogy gondoltad, hogy utánam jössz? Mi lett volna, ha miattam valami...

- De nem lett bajom. Senki nem állíthatott volna meg. Csak azt sajnálom, hogy nem jöttem előbb. Hogy nem olvastam el előbb a leveledet. Hogy kérhettél arra, hogy legyek nélküled is boldog? Valaki mással. Mindegy ki lett volna, csak téged kerestelek volna benne. Sose lettem volna nyugodt. Nekem te kellesz.

- Nem hiszek neked.

- Miért?

- Mert nem ismersz. Nem tudod miket tettem. Mit éreztem, amikor megtettem.

- Hallottam rólad ezt-azt. Cortez megtalálta a priuszodat. – fájdalmasan lehunyta a szemeit és félre fordította a fejét. Gyengéden visszafordítottam őt. – Nyisd ki a szemed. Kérlek. – pár pillanat múlva engedelmeskedett, láttam a félelmet a szemeiben.