Itt vagyok | ✓

39.fejezet

Köszönöm, hogy olvastok és támogattok. Sokat jelent nekem. :')

Valery:

Reggel fáradtan vánszorogtam a fürdőbe, hogy elkészüljek. Szinte egész éjjel nem aludtam. Drew járt a fejemben. Vajon hogy lehet? Vajon elfelejtett már? Talán rájött, hogy csak egy botlás voltam neki az életében?

Keserűen elmosolyodtam. Mostanra minden bizonnyal gyűlöl. És jó ez így. Mert élve teszi mindezt. Nem holtan.

Felsóhajtottam és bekopogtam Mark ajtaján. Fogkefével a szájában nyitott ajtót és hümmögve próbált magyarázkodni.

- Intézd csak el. – legyintettem egykedvűen, majd a régi öreg laptopommal betelepedtem a kanapéjára. Néhány perc után visszatért és gondtalanul leült mellém a fotelba. Látszólagosan könnyebb volt a lelke most, hogy nem tartozott semmivel Eriknek. Nehéz volt őt meggyőzni, szinte még én is alig hiszem el. De egy valamit biztos nyertünk. Ha még meg is futamodik Michael miatt, Mark akkor is szabad, mert nem hajlandó még több balhét felvállalni. Tehát mi mindenhogyan nyertünk.

- Valery.

- Hm? – bámultam erőtlenül a sötét képernyőt.

- Kösz, hogy megmentettél.

- Tartozom neked.

- Ne csináld.

- Ha nem csinálom is tudjuk. Tudjuk, hogy így van Mark. – mosolyodtam el szomorúan és ránéztem.

- Mi lesz a program? Hány drogbáróval egyezkedünk? – emelte fel a mai újságot.

- Remélem eggyel sem. – kerekedtek el a szemeim és beindítottam a gépemet. Ameddig szegény küzdött, hogy problémamentesen bekapcsoljon hallgattam Mark rosszalló morgását.

- Mi történt?

- Egy tinédzseré lesz jövőre fél Amerika. Egy gazdag kis ficsúr. – ránéztem az újságra, majd döbbenten kikaptam a kezéből. A cikk mellett Drew mosolygós képét szerkesztették oda. Remegő kezekkel végig simítottam az arcán. Könnyek gyűltek a szemeimbe. Ledobtam az újságot anélkül, hogy elolvastam volna, majd az ablakhoz léptem és kinéztem az ablakon. A rendőrség a főúton járőrözött, hogy bajba került fiatalokat kapjanak el. Ez az én világom. Édes mindegy, hogy Drewval mi történik. A mi világunk mindég is túlságosan különbözött. Csak elhitettem magammal, hogy működhet, de valójában...soha nem lehettünk volna együtt. Csak egy fájdalmas pont vagyunk egymás életében. Olyan, amit sosem feledünk el.

- Ő adta neked a nyakláncot? – kérdezte Mark suttogva.

- Igen.

- Van fogalmad róla ki ő? – olvasta a cikket döbbenten.

- Egy gazdag ficsúr. – mondtam Mark hangnemét utánozva.

- „Az ígéretes fiatalember átveszi az amerikai cégeket édesapjától, aki a Frewen vállalatot külföldön kamatoztatja. A fess fiatalember azt is elárulta, hogy szívét egy Valery nevezetű lány rabolta el, akit sosem fog feladni. „

- Istenem. – suttogtam sírva, és leültem a kanapéra. Hát nem olvasta a levelemet? Megírtam neki, hogy talán még csak látni se fogjuk egymást többé. Mégis miről beszél? Mi ketten halott ügy vagyunk.