Itt vagyok | ✓

42.fejezet

Köszönöm, hogy olvastok, nagyon sokat jelent nekem. :*

Drew:

Két napja vagyunk úton. Már két kisvárosban is jártunk, de a nyomát sem találtuk Valery-nek. Kezdek pánikba esni. Cortez legújabb kutatásai szerint Flintben tartózkodik. Jelenleg is oda tartunk.

Megálltunk egy lepukkant benzinkúton. Jessica és Cortez megrohamozták a helyet, míg én csak a kocsimnak támaszkodva néztem ki a fejemből. Hogy történt mindez?

- Kérsz valamit? – zökkentett ki Jessica, és felvette a farmer dzsekijét. Az erős szél az arcunkba vágott, nem kímélve minket.

- Nem.

- Jól vagy? Alig aludtál.

- Nem tudom Jess. Minden annyira...kifordultnak tűnik. – grimaszoltam és zsebre dugtam a kezeimet fekete bőrdzsekimbe.

- Nem lesz semmi baj. – köhögni kezdett, és megtámaszkodott a kocsin. Gyorsan megfogtam a könyökét. Olyan vékony lett, mint egy csontváz. Egyre jobban fogy. Mintha egyik napról a másikra csak elfogyna. Nem lenne többé. – Jól vagyok. – hörögte, és a fájdalomtól grimaszolt egyet. A felköhögött vért beletörölte egy zsebkendőbe.

- Nem vagy jól. Pihenjünk. Cortez keres egy motelt vagy valami. – néztem körbe, de szó szerint a semmi közepén voltunk.

- Nem.

- Nézd, értékelem, hogy ilyen messzire mész értem és Valeryért, de nem akarom, hogy bajod essen.

Fájdalmasan felhorkantott, majd szomorúan elmosolyodott.

- Andy. Rákos vagyok. Haldoklom. Ennél nagyobb bajom kétlem, hogy lehetne.

- Jess.

- Nem. Most fejezd be. Komolyan mondtam Andy. Nem akarom, hogy bárki is sajnáljon. És mindenáron látni akarom, ahogy Valeryvel kibékültök. Szép ajándék lenne nekem. – szőke haja az arcába vágott, ahogy a szél még jobban felerősödött.

- Rendben. – bólogattam keserűen.

Ezalatt az idő alatt nagyon megszerettem Jessicát. Jó barátom lett, aki bebizonyította, hogy a végsőkig is képes lenne elmenni értem. Tudni, hogy olyan gyorsan fogom elveszíteni, amilyen gyorsan megnyertem a barátságát...fájdalmas és kétségbeejtő. És, ami ennél is szívfacsaróbb, hogy semmit sem tehetek érte, csak nézhetem ahogy meghal. Ahogy elfogy. Ahogy megszűnik létezni, egy hatalmas űrt hagyva maga után.

- Bemegyek, veszek valamit inni. – krákogta erőtlenül.

- Oké. – biccentettem. Minden olyan sötétté és kilátástalanná vált a környezetemben. Minden olyan messzinek és elérhetetlennek tűnik. A tompaság uralja a bensőmet, és nem tudom mit tegyek. Amit most csinálok...az is egy spontán döntés volt. Mi van, ha egy bandaháború közepén találom magam, és még azelőtt lelőnek, hogy megtalálnám Valeryt? Mit kezdjek ezzel az egésszel. A filmvásznon teljesen más szembe kerülni ezzel a világgal, mint a való életben.

Nagyot sóhajtottam és beültem a kocsiba. Pár perc múlva Cortez és Jessica is visszatértek, és már indulhatunk is.

Jessica mobilja megcsörrent.

- Szia. – szünet. – Még nem találtuk meg, de forró nyomon vagyunk. Cortez szerint Valery megállt, szóval lehet, hogy ma vagy holnap már megtaláljuk. – újabb szünet. Cortez és én összevont szemöldökkel hallgattuk a beszélgetést, miközben rágördültem az autópályára. – Oké, mindenképp. Addig is ne idegeskedj, még a végén gyomorfekélyed lesz. – kinyomta és ránk nézett. – Mi van?