Itt vagyok | ✓

38.fejezet

Drew:

Nem is tudtam, hogy apám a városban van. Csak akkor világosított fel erről, amikor egy hete felhívott és közölte, sajtókonferenciát rendez. Megértem a döntését, biztos halálra idegesítették őt a kopók. Már sokszor írtak rólam cikkeket, találgatták milyen lehetek. De még egyszer sem álltam ki nagy közönség elé. Egy szállodában rendezték meg, természetesen az épület a miénk volt. Jessica és Cortez a csukott ajtónál álltak velem, aminek a másik oldalán vérszemet kapott fotósok és újságírók hada várt.

- Oké. Nyugi, csak ma jelentik be, hogy tiéd fél Amerika. – veregette meg a vállamat Cortez. Azt hiszem ő idegesebb volt még nálam is. Lehet, hogy a véremben van ez az egész, mert én csak azon izgultam, nehogy félreérthető, illetve rossz információkat tálaljak. Cortez mindjárt összeesik. Nem képes egyhelyben maradni, a homlokán gyöngyözik az izzadság.

- Nyugodj már meg, nem te mész oda ki. – nevette el magát Jessica és megigazította a nyakkendőmet.

- Ja, igazad van. Ugye...ugye minket nem fognak követni, csak mert ismerünk téged?

- Nem lehetetlen. – mondja Jessica, és halál nyugodtan a vajszínű falnak támaszkodik. Szőke hajával és sápadt bőrével szinte beleolvad a falba. Egyre soványabb. Néha fáj ránéznem. Mindig az jut eszembe, hogy egyre kevesebb ideje maradt hátra.

- Mi van?

- Honnan veszed? – kérdezem én is.

- Apunak sokszor volt ilyen konferenciája. Emberrablásnál, ilyenek. Ezek a hülyék mindig azt hitték én is be vagyok avatva az ügyekbe, mert a lánya vagyok.

- És be voltál avatva? – kérdezi Cortez.

- Nem. Előírásban meg van adva, hogy civilt nem vonhatnak be csak ha az ügyhöz van köze. Na mindegy. És egy időben folyamatosan kérdezgettek engem is csak mert apám lánya vagyok. Lehet minket is megkeresnek, mert ismerjük Andyt.

- Haver, én nagyon szeretlek, de azt hiszem ez az a pillanat, amikor letagadlak.

- Mer? – nevettem rajta.

- Mert folyamatosan illegális dolgokat csinálok.

- És? Ne pattogj ezen.

- Még, hogy...

- Kész vagy? – sétált mellém Apám. Megigazította a zakóját és rám mosolyog.

- Aha. Fogjuk rá.

- Remek. Mosolyogj, még ha nincs is hozzá kedved. – magára öltötte hamis mosolyát, amit mindenki elhitt. Szerencsémre ebben én is profi voltam, így álarcot varázsolva az arcomra beléptem apám után a rögtönzött konferenciaterembe. A vakuk elvakítottak, mintha ezer reflektor világított volna a szemembe. Ennek ellenére sikerült megtartanom álmosolyomat és szembe néztem a vérszemet kapott írókkal, akik szinte habzó szájjal várták minden egyes szavunkat.

- Melyik céget fogja átvenni?

- Abba hagyja az iskolát?

- Eladják a részvényeik egy részét? – kezdtek bele. Azt sem tudtam kinek válaszoljak először. Apám védekezőn feltartotta kezeit, majd megszólalt.

- Mindenre választ fogunk adni. A részvényeinket valóban eladjuk, mivel más módon szeretnénk kamatoztatni a pénzt. – felém nézett, hogy a többi kérdés az enyém. Megköszörültem a torkom és igyekeztem nem hunyorítani a vakuk zavaró fénye miatt.