Itt vagyok | ✓

18.fejezet

Drew:

Felkeltem és felültem az ágyban. Valery nem volt mellettem. Nyílt az ajtó és ő lépett be rajta lábujjhegyen. Ügyetlenül becsukta az ajtót és igyekezett csöndben maradni. Mosolyogva figyeltem a lányt, aki egyre kedvesebb a szívemnek. Megfordult.

- Felébresztettelek?

- Nem. – nevettem és kikeltem az ágyból. Majdnem elbotlottam a kikészített régi, ütött-kopott edzőtáskájában. Igen. Az idő nem áll meg a kedvünkért, holnap már indulunk és még mindég nem tanítottam meg őt táncolni. Elmosolyodtam és letámadtam. Kezem derekára csúszott, másikkal az ő keze után nyúltam, amit megfogtam és megforgattam.

- Mit csinálsz? – nevetett fel.

- Megtanítalak táncolni.

- Most? – kerekedett ki szép barna szeme.

- Miért mikor? A kocsiban?

- Igaz. Ezt valahogy így? – kérdezte és átölelte a vállamat, majd hozzám préselődött.

- Tökéletes. – tudtam, hogy most nem játszik velem csak meg akarja tanulni, hogyan táncoljon. Mégis a közelsége megtette a hatását. Az illatától elkábultam és csak ölelni tudtam őt. Meg akartam állítani azt a gyorsan száguldó időt, hogy mindörökké így tarthassam őt a karjaimban.

- És most?

- Kövess. – felvonta a szemöldökét és én lépegetni kezdtem mire ő kétségbeesetten nézett le, próbálta követni az eseményeket.

- Ne nézz le.

- Könnyű azt mondani. – pillantott rám bosszúsan, majd tekintete visszatért a lábunkra. Elengedtem és megpörgettem, majd újra a karjaimba zártam. Lassan kezdett máshová figyelni. Felnézett rám. Gyorsan tanul. Nem tudtam levenni róla a tekintetemet. Így volt tökéletes. A világoskék pólómban és a kócos hajával.

- Mi az? – kérdezte és láttam, ahogy lassan elborítja csodás arcát a pír. Elmosolyodtam.

- Semmi. – Valery szemei hirtelen kikerekedtek és elkezdett pánikba esni.

- Úristen! Nem táncikálhatok itt még nincs ruhám meg... - megfogtam a kezét és visszahúztam magamhoz.

- Már vettem neked egy ruhát. Hozzáillő ékszerrel. – csak nézet rám.

- Drew nem fogadhatom el.

- De megteheted. És azt akarom, hogy azt viseld.

- De...akkor kifizetem. Mennyi volt?

- Nem kell.

- És honnan tudod, hogy jó-e a méret? – vonta fel a szemöldökét, mire  fülig érő mosoly terült el az arcomon.

- Hidd el, jó a méret.

- Ó. – mikor az ember már azt hiszi nem lehet vörösebb mindig rácáfol.

- És ha az apád utálni fog? – ezt ezerszer megkérdezte már a napokban és mindég ugyanaz volt a válaszom.

- Imádni fog.

- De ha nem?

- Hidd el, szeretni fog. – az, hogy apám miatt aggódik azt jelenti én többet jelentek neki egyszerű szexpartnernél? Mégis csak bemutatom őt a szülőmnek. Valery oda jutott, ahova még semelyik lány. A szívembe és az otthonomba. Egyszerre nyugtató és rémisztő a gondolat. Hogy lehet valaki ilyen rövid idő alatt ennyire fontos nekem? Még mindég annyi kérdés forog a fejemben Valery körül, amikre nem kapok választ. És van egy része, amire azt hiszem nem is szeretnék. De a fene kíváncsiságom sajnos hajt engem. Megcsörrent a mobilom. Valery és én is felkaptuk a fejünket. Odamentem és felvettem.