Itt vagyok | ✓

8.fejezet

Drew:

Két nap alatt annyiszor csörgött a telefonom, mint még soha. És maga az ördög hívott rajta. De halál komolyan. Anyám otthoni száma hat hatossal végződik. Már voltam depressziós, dühroham fogott el, de most az idegösszeroppanás szélén állok. Már épp felvettem volna a telefont és elküldtem volna a francba, de csak odáig jutottam, hogy megnézzem a teló kijelzőjét. Egy ismeretlen szám, aminek nincs három hatos a végén. Összevont szemöldökkel felvettem a mobilt és a fülemhez emeltem.

- Igen, Andrew Frewen vagyok.

- Szia. Valery vagyok. – szólt bele magabiztosan. Totál más volt a hangja itt, mint élőben. Tátva maradt a szám és Cortezre néztem, aki épp most mosogatott el és a pultnak támaszkodva engem nézett.

- Te rohadt szemét! – tátogtam neki, mire ő elmosolyodott és visszatátogott.

- Szívesen. - mosolygott és felmutatta a hüvelykujját.

- Itt vagy? – szólt bele a telefonba a szexi hang.

- Igen, itt. Honnan van meg a számom? – kérdeztem, bár tudtam a választ.

- Cortez. Baj? – elképzeltem, ahogy telt ajkait lebiggyeszti. Hogy lenne baj?

- Tudtam. Nem baj.

- Pénteken itt hagytad a pólódat. – ma van péntek...ja előző héten!

- Ja tényleg. Ha majd...

- Gyere érte, ha kell. – lecsapta. A női faj kiismerhetetlen, de Valery Cox valami egész más kategória. Elmosolyodtam és feldobottan elindultam, majd mikor odaértem kopogtam. Egyik lábamról a másikra álltam. Viszketett a tenyerem, hogy megérintsem. Ebben valami játék lesz...érzem. Kitárta az ajtót az én államat pedig a földről kellet felkaparni kiskanállal. Ott állt necc harisnyában...és az én pólóm volt rajta. Végig néztem rajta, de nem tudtam betelni vele. Combközépig ért neki a felsőm. Betereltem a házba és gyorsan bezártam az ajtót. Hirtelen eluralkodott rajtam a birtoklási vágy. Senki nem láthatja így csak én. Senki nem érhet hozzá, úgy ahogy én. Ez a lány csak az enyém. Odamentem hozzá és fölé magasodtam. Felnézett rám és beharapta az alsó ajkát. Olyan fájdalmas merevedésem lett, mint még soha. Ő is fel volt izgulva, a fehér pólón át látszott, ahogy mellbimbója megkeményedik. Istenem...és ő csak az enyém. Nem engedem át másnak. Világosbarna szemei csak úgy csillogtak. Péntek van. Pont egy hete vettem el a szüzességét.

- Vadulsz, cica? – kérdeztem tőle mély és rekedt hangon. Beszélnünk kellene...sok mindenről. De úgy érzem mi ma nem fogunk beszélgetni. Megfogtam két oldalról a csípőjét.

- Ugyan nagymenő. Csak egy kicsit. – hozzám dörgölőzött én pedig elmosolyodtam és kezeim közé fogtam arcát, majd behatoltam a szájába. Nem habozott és incselkedve táncolt a számban. Kezdő, de már így csókol. Atya úristen nekem végem. Ezt a csatát úgy érzem elveszítettem. Követtem őt ahogy elhalad a lépcső mellett és bemegy a nappaliba, elhaladtunk a kanapé és a spanyolfal mellett, ami elválasztotta a konyhát a másik helyiségtől. Beleütközött a konyhapultba, én pedig felemeltem és ráültettem őt a hosszú, üres területre. Széttárta a lábait és én az ágyékához nyomtam a sajátomat, mire belenyögött a számba. Benyúltam az én felsőm alá, amit ő viselt és megmarkoltam a mellét, mire egy elégedett sóhaj hagyta el ajkait.

- Drew...

- Igen? – zene füleimnek mikor hallom a nyögéseit meg a sóhajait...de ami a legjobban beindít az az, mikor kimondja a becenevemet, amit ő adott nekem.