Valery Cox nem egy egyszerű lány bármennyire is annak mutatja magát. Kettős életet él. Igazi énje a gettós csaj, aki minden nap harcol az életben maradásért, míg a másik énje egy tökéletes kis visszahúzódó lány. Két város, két élet, két Valery. Múlt...
A gépem beadta az unalmast, szóval mobilról igyekszem produkálni a részeket, ami azt jelenti sokkal több lesz a helyesírási hibák száma. Remélem azért ennek ellenére is szeretni fogjátok. :)
Köszönöm, hogy olvastok💜💜
Valery:
Sikeresen megvettük a tisztító szereket és elkezdtük kipucolni a lakást. Csak az asztalig és a székekig jutottunk, amikor megérkezett a kínai. Anya résnyire nyitotta ki az ajtót, fizetett, majd átvette a forró ételt. Hála a jó égnek minden zökkenő mentesen ment és nem ismertek fel minket. Úgy estünk neki a szezámmagos csirkének, mint akik legalább három napja nem ettek. Mikor teli hassal hátra dőltünk a székeinken egymásra néztünk.
- És akkor most takarítsunk. – jelentettem ki nyúzottan, hátha anya érti ezzel azt akarom mondani, semmi kedvem nincs hozzá.
- Ja majd a szieszta után. – fújta ki magát és lehunyta szemeit. Szóval nem úszom meg, csak elhalasztódik úgy negyed óráig.
- Szuper. – motyogtam csalódottan.
- Na jó felőlem mehet. – szólalt meg mire rácsodálkoztam. Anya mindig mondja, hogy teli hassal nem megy a munka. Szerintem annyira dzsuvás ez a hely, hogy nem bírja ki és azonnal neki akar látni.
- Már is?
- Muszáj, nem lehet ekkora mocsokban élni. – fintorodott el. – Tiéd a konyha, fürdő....meg
- A-a! Enyém a két szoba és a többi a tiéd. Én úgy is túl lassan csinálom, és nekem amúgy is szükségem lett volna arra a sziesztára... – nyavalyogtam, de úgy tűnt beválik és anya igazat ad nekem.
- Oké akkor tiéd a két szoba.
- Ez az. – mosolyodtam el, bementem a szobámba és kiráncigáltam onnan a matracot, majd megtorpantam anya mellett, aki nagyon elmélyülten sikálta a régi kis hűtőt.
- Mi az?
- Hogy mossam ki? Mert itt csak a mosógép helye van. – mutattam a fürdő irányába.
- Ja igen a gondnok...szóval a gondnok
- Mármint Henk?
- Igen! Szóval Henk azt mondta az alagsorban van egy közös konyha és rögtön mellette ott van a közös mosógép szoba is.
- Szuper. Majd jövök. – intettem, majd nagy és kegyetlen harcok után levittem az alagsorba a matracot. Elindultam az egyik folyosón és az első helyiségbe benéztem. Hosszú pult és gáztűzhely uralta a szobát. Ez lesz a konyha. Elhaladtam mellette, majd megtorpantam. Itt volt mellette egy kis szökőkút, ami halkan csobogott. Felvont szemöldökkel néztem a kisangyalt, amely köpte a vizet. Kicsit bizarr. Bekukkantottam a mosószobába. Senki sem volt ott, csak a mosógépek dolgoztak szorgosan. Az egyik kattant egyet, jelezve, hogy készen van. Épp beléptem volna mikor valaki a fülembe suttogott.
- Segítsek? – búgta az ismerős hang. A gerincemen végigfutott a hideg és hátra léptem volna, de ezzel meglöktem az illetőt, egyenesen bele a kis szökőkútba. De persze ő megfogta a kezemet és rántott magával. Döbbenten és dühösen söpörtem ki arcomból a vizes hajamat és megfordultam. Egy hihetetlenül gyönyörűen szép kék szempárral találkoztam. A szavam is elakadt. Volt egy srác, akinek ilyen szemei voltak, hirtelen ő jutott eszembe. Elnevette magát és lenézett rám.
- Nem kell a segítsége! – rivalltam rá, válaszolva a kérdésére. Gyorsan kimásztam a jéghideg vízből, felkaptam a matracot és bementem a szobába. Hallottam a lépteit.
- Nem szép dolog belelökni valakit egyszökőkútba és utána így visszautasítani. – lépett oda ahhoz a géphez, mely nem rég kattant. Komótosan kiszedegette a ruháit miközben én ádáz küzdelmet folytatva a szivaccsal elértem, hogy a matrac egy centimétere belemenjen a mosógép dobjába.
- Rossz nézni. – támaszkodott meg mellettem az egyik fehér gépen. Odakaptam a fejem és gyilkos pillantást vetettem rá.
- Hű, hát nem épp ezt a reakciót szoktam kiváltani a nőkből, de legyen. – vonta meg a vállait és tovább nézett, mire megforgattam a szemem.
- Nincs jobb dolga?
- Jelenleg nincs. – figyel mosolyogva, aztán egyszer csak letette a kosarát, amikben a vizes ruhái voltak.
- Mit csinál?
- Segítek. – félre lökött és nemes egyszerűséggel begyömöszölte a makacs matracot a mosógépbe. Én bevágtam az ajtaját, beletettem az öblítőt, és elindultam ki a szobából.
- Egyébként Will vagyok. – tartotta velem a lépést.
- Én meg „Hagyjon békén, vagy a sürgősségin köt ki" vagyok. – fordultam vissza felé vacogva. A hajam és a ruháim vizesek voltak és november vége felé már nem olyan kellemes a szabadtéri pancsolás, főként ha az ember nem önszántából teszi mindezt.
- Szívesen a segítő kezet. – mintha meg se hallotta volna, amit mondtam, pedig szerintem eléggé érthető volt a jelzésem. Mikor felértem és az ajtóm elé álltam még dühösebben megfordultam.
- Ne kövessen már a szentségit!
- Itt lakom. – állt meg a szomszédos ajtó előtt, képén azzal az idegesítő mosolyával. Egyébként van ebben a srácban olyan, ami nem idegesít.
- Fasza. – forgattam szemeimet és bementem a lakásba, majd becsaptam magam mögött az ajtót.
- Mi történt? – kérdezte anya meglepődötten.
- Az a...az a...áh! Semmi! – fújtam fel az arcomat, majd beviharzottam a szobámba és ismét becsaptam az ajtót. Leültem a szekrény tövébe és magam elé bámultam, egyenesen ki a teraszomra. Ki ez? Annyira ismerős. Azok a kék szemek, olyanok, mint...de a hangja teljesen más. És sokkal férfiasabb, mint ő. Viszont egyetlen ember képes így felidegesíteni, ilyen szinten a plafonra küldeni öt perc alatt. Felálltam és átbattyogtam a szomszéd ajtóhoz, majd kopogtam. Tudnom kell, hogy csak képzelem, vagy tényleg ő az...?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
