Itt vagyok | ✓

31.fejezet

Köszönöm, hogy olvastok😍😍😍😍

Valery:

Idegesen kopogtattam még egyszer. Fogaim összekoccantak, ahogy ott szobroztam a szomszéd ajtaja előtt még mindég vizesen. Ha a sejtéseim helyt állóak igen furcsa és kínos, de legfőképp ijesztő helyzet áll elő. Az ajtó másik oldaláról hallottam a trappoló lépteket, majd elém tárult a látvány, amitől jelen pillanatban a frász kerülgetett.

- Na mi az, szeretnél még egyszer pancsikálni egyet? – támaszkodott meg az ajtón és egyenesen a szemeimbe nézett. Ismertem azokat a kék szempárakat, ismertem ezt a kissé azóta elmélyült hangot, azt a csipkelődő stílust, és még is...még is féltem rákérdezni. Annyi minden történt és azóta eltelt öt év. Én tizenhét múltam, ő pedig most lenne huszonkét éves.

- Mark? – többet nem igazán tudtam kinyögni. Továbbra is csak bámultam őt. Nem tudtam eldönteni, hogy a helyzet bizarrságától, vagy a hidegtől lettem libabőrös. Hirtelen elkomorodott, és a lezserség eltűnt belőle, helyét a feszültség és merevség váltotta fel.

- Azt hittem már sosem ismersz fel.

- Más lettél.

- Ahogy te is. – beállt közénk az a bizonyos kínos csend. Ezelőtt sosem fordult velünk elő ilyesmi. Mindig volt miről beszélgetnünk, még a legapróbb, leglényegtelenebb dolgokról is órákig tudtunk panaszkodni vagy áradozni. Sose hallgattunk...így soha.

- Én...

- Azért nem ismertél fel, mert megműtötték az orrom. – vetette fel gyorsan. Valószínűleg tudta, hogy mit akarok mondani, de nem akarta hallani. Tiszteletben tartottam néma kérését és belementem a játékba.

- Ja. Sokkal egyenesebb lett. – megjátszott sértődöttséggel felém kapta a fejét és hitetlenkedve nézett rám. A színészkedés mindég is jobban ment neki, mint nekem. Bár sokat tanultam tőle, szóval én sem vagyok teljesen amatőr.

- Te meg sokkal véznább vagy. – vágott vissza.

- Spórolás level100, tudod. – erre már nem kontrázott, hisz pontosan tudta ez már nem tréfa.

- Jasmine...ő merre van? – kukucskált ki a meleg lakásból.

- Gyere. – biccentettem és kinyitottam az ajtónkat. Ő tétován nézett rám, mire csak sürgettem. Lassított felvételként mozgott, szinte percekig tartott mire összeszedte magát, és kilépett az ajtó takarásából. Én közben beslisszoltam a „meleg" lakásba, hogy ne fagyjak meg a jéghideg folyosón.

- Mit csinálsz, mondtam, hogy öltözz át! Meg fogsz fázni. – sietett oda hozzám anya. Mark – aki valamiért Williamként mutatkozott be, valószínűleg a harmadik nevéhez (ami William) hozzácsapott egy random vezetéknevet, és kész is volt az álnév – pedig lassan belépett a bejáraton, majd becsukta maga mögött az ajtót. Anya oda kapta a fejét, majd hol rám, hol Markra tekintett.

- Mark? – hunyorított bizonytalanul.

- Jasmine. Rég találkoztunk. – még mindég feszengve állt ott, zsebre dugott kézzel.

- Atya világ! Milyen...más lettél. – ölelte meg őt, amit Mark ügyetlenül viszonzott. Egyikünk sem az az ölelgető típus.

- Te még mindég nem öregedtél. – mosolygott anyámra.

- Ugyan hagyd már. – legyintett. – Megkínálnálak, de még semmi nincs a hűtőben.

- Ah, dehogy nem kell.