Itt vagyok | ✓

24.fejezet

Drew:

A boldog kimerültség álomba nyomott. Cortez nem volt itthon mikor hazaértem. Haza. Ezt nem erre a kis egérlyukra kellene mondanom, hanem arra a villára, ahová apával költöztünk. Mégis...ez a kis piszkos egérlyuk vált az otthonommá. Szerettem itt lakni. Igaz a szomszédság furcsa,de hiába. Szeretem ezt a helyet. Az ablak harcot a szembe szomszéddal. Ő kinyitja a folyosón az ablakot, én becsukom. És ez napjában többször is így megy. A macskás öregasszony sem semmi, aki általában seprűvel üldözi Cortez-t, amikor sáros lábbal áttrappol a lábtörlőjén. Ez a furcsa kis hely, az én otthonom. A félálmomban lévő gondolatmeneteimből a csengő ébresztett. Jó sokat aludhattam, mert már este van. Tegnap vittem haza Valery-t. Átaludtam egy napot. Hihetetlen. Miközben kikerültem a kanapét és elbattyogtam a pulthoz a kulcsomért, érzékeltem, hogy Cortez haza jött. A nadrágja a bárszéken, és az inge a kanapé háttámláján éktelenkedett. Felsóhajtottam. Újabb fülsüketítő csengés következett. Megvakartam a fejem és már nyitottam is az ajtót. Kivágtam és morcosan néztem a jövevényre, de azonnal megenyhültem, amikor Valery-t megpillantottam.

- Nem is emlékszem, hogy mondtam hol lakom. – mosolyogva rám nézett. – Jah. Értem. Cortez.

- Bemehetek?

- Rendetlenség van.

- Nem baj, nem a berendezéshez jöttem, hanem hozzád. – kitártam az ajtót és néztem, ahogy belibeg az agglegény lakásba, ami már annyira nem is az, mert én már nem vagyok szabad préda.

- Kérsz valamit?

- Nem köszi. Cortez hol van? – kérdezte összevont szemöldökkel.

- Valószínűleg kiütve fekszik a szobájában.

- Szuper. – ördögi mosolyra húzódott csábító szája. Már sejtettem, hogy ebben valami perverz dolog lesz, és sokat nem is tévedtem. Hozzám bújt és heves csókot kezdeményezett. Úgy csókolt, mint még soha. Felfalt, mintha nem lennék elég neki és örökké rám szomjazna. Lerángattam róla a vékony dzsekijét, és a válltáskáját, majd gyorsan betereltem a szobámba. Bezártam az ajtót, de alig szakadtam el Valery-től, ő máris újra a karjaimban volt. Nem tudom mi ütött belé, de bennem az első éjszakánkat idézte fel. Akkor is ilyen szenvedélyes volt. Akkor, és most is tetszett, hogy ennyire akar engem. Egy mozdulattal kigombolta a farmeromat, amin csak mosolyogtam. Most már egyre profibb benne, de én arra is emlékszem, amikor még nem ment neki. Soha nem felejtem el azt az éjszakát, amikor elvettem a szüzességét. Ez volt a legszebb és a legnagyobb ajándék, amit csak kaphattam tőle. Egy szempillantás alatt lekerült rólunk a ruha, és már benne is voltam. Ilyenkor megszűnik a világ létezni. Mikor azzal a lánnyal lehetek együtt, akit a legjobban szeretek. Elvesztem benne, és már nem tudtam, hol érek véget én, és hol kezdődik ő. Sosem szerettem még ilyen intenzíven senkit. Lenéztem rá. Sírt, és mosolyogva megsimogatta az arcomat.

- Szeretlek. Nagyon szeretlek Drew Frewen. – annyi érzelem tükröződött a szemeiben. Nem tudtam elmondani neki milyen mértékig szeretem, így meg akartam neki mutatni. Megcsókoltam és csak öleltem. Soha nem akarom elengedni őt. Olyan furcsa lett. Érintései, csókjai gyengéddé váltak, de mintha...búcsút mondott volna tőlem. Ez nagyon nem tetszett, de abban a pillanatban minden annyira tökéletes volt, hogy nem akartam ennek a futólagos érzésnek jelentőséget adni. Pedig kellett volna. Mégis, elsiklottam felette. Nem akartam az életembe több problémát és fájdalmat. Ezért...csak a pillanatnak akartam élni. És hinni akartam. Hinni, hogy végre az én életem is teljes lehet. Valery nem csak egy futó kapcsolat az életemben. Tudja a szennyesemet és ennek ellenére most is itt van velem. Nem távolodott el. Nem hagyott el. Itt van a karjaimban, és gyengéd csókokkal kényeztet.