Itt vagyok | ✓

64.fejezet

Drew:

Vizsga előtt vagyunk. Szombat délelőtt tíz óra. Valery itt áll mellettem, és a jegygyűrűjét forgatgatja az ujján idegességében. Zoe és Cortez most futottak be. Zoe kipirult volt, Cortez meg zihált.

Felvont szemöldökkel néztem rájuk. Persze Val ebből semmit nem vett észre, mert épp a lelkét kiaggódja.

- Nyugodj már meg. – mondtam neki, és elmosolyodtam. Döbbenten és hitetlenkedve nézett fel rám.

- Hogy nyugodjak meg? Ha ezt a vizsgát elbukom nekem annyi. Évet kell ismételnem. Azt nem bírnám ki. – nyüszített fel.

- Éjjel nappal tanultunk. A könyvek elsőbbséget élveztek mindennél. – morogtam kiéhezetten. Egyszer sem feküdt le velem mióta újra találkoztunk, a kórház után sem. Úgyhogy igen, enyhén szólva feszült és kiéhezett vagyok. És bármikor kész vagyok kielégíteni őt.

Óvatosan megharapdáltam a nyakát, mikor elkuncogta magát. Én is elmosolyodtam. Pontosan tudom hol csikis.

- Menj már Drew. – nevetett fel, és játékosan arrébb taszajtott. Visszatért az algebrához.

- Te nem nézed át? – kérdezte Zoe, és épp cserélte a könyvet Valery kezében.

- Nem. Idáig tanultunk rá. Csak ragadt rám valami. – vontam meg a vállaimat, mire a lányok megálltak a mozdulatsorban, és rám meredtek. Cortez vette át a szót:

- Igazából egy Isten verte zseni, csak nem mondja.

- Így érthető. – mondta Valery és valami gyilkos fény csillant meg a szemeiben. Oké, vizsga előtt békén hagyom. Megtanultam.

Ott álltunk négyen az üres iskola folyosóján és vártunk, hogy behívjanak minket. Először Valeryt hívták. Míg megírta az írásbelit addig én szóban lefeleltem. Számomra papíron az a rengeteg kérdés stresszesebb, így megkértem a tanári kart, hadd feleljek szóban. Így a vizsgáztatók fele velem, a másik meg Valeryvel foglalkozott.

A vizsga. Természetesen átmentem. Négyessel, bár reméltem, hogy jobban fog menni. Igazából én is ideges vagyok, csak épp nem a mai nap miatt. A holnap, és az azután izgat. Valeryvel megegyeztünk, hogy a számonkérés után találkozunk anyámmal. Még csak a gondolatra is kiráz a hideg.

- Hogy ment? – kérdezte Cortez.

- Négyes.

- Az tök jó! – ujjongott Zoe, és elismerően belebokszolt a vállamba. Elmosolyodtam. Ha fél évvel ezelőtt valaki azt mondta volna nekem, hogy puszi pajtások leszünk Zoéval, akkor a képébe röhögök.

- Val, még bent van?

- Aha. De elviekben nem sokára végez. – nézett az órájára Cortez, és ebben a pillanatban nyílt az ajtó.

- Na, hogy ment?

- Uristen nagyon, nagyon félek. – borult Zoe nyakába.

- Látod ezért jobb szóban felelni. – motyogtam diadalittasan.

- Igen, de lámpalázas vagyok. – nyafogta.

- Mikor hirdetnek eredményt? – kérdezte Cortez.

- Elviekben hétfőn.

- Nos, akkor ennyi volt. – vonta meg a vállait Zoe. – Én megyek a bátyáim nyaggattak, hogy ne maradjak sokáig. – forgatta a szemeit.