Itt vagyok | ✓

10.fejezet

Drew:

Valery és Cortez léptek ki a pince ajtaján. A lány zaklatott volt, remegett a keze és zavartan körbenézett, ahogy Cortez is. Hihetetlen. Cortez miért fogja meg a kezét? Valery miért volt a pincében? És a legfontosabb...miért ilyen zaklatottak? Istenem ez a nő egy bazi nagy kérdőjel a számomra. Amikor azt hiszem tudok valamit róla kiderül, hogy nem és, amit azt hittem tudok azt is rosszul következtettem le. Különváltunk Corteztől, aki láthatóan ma nincs formában és Valery szabályosan menekült előlem. Megfogtam a kezét a kilincsen és nem hagytam, hogy bemenjen. Válaszokat akarok a francba is. Kezd a fejemből egy nagy katyvasz lenni. Gyönyörű szemeivel rám nézett és szinte könyörgött. Bármi is történt az felzaklatta őt. Körülbelül két másodperc alatt ki tudnám húzni Cortezből az igazat, mert borzasztóan hazudik, de én nem tőle akarom hallani a sztorit.

- Valery miért voltál odalent? – félrenézett és épp elmondta volna mikor hirtelen megmakacsolta magát és lenyomta a kilincset, szinte beestünk a tömött terembe, ahol a diákok nagyokat pislogva bámultak ránk. Hát még a tanár!

- Mrs. Cox! Mr. Frewen! Örülök, hogy megtisztelnek minket. – szólt oda erélyesen a tanárnő, mire Valery alig hallhatóan csettintett a nyelvével és lesütötte a szemét, majd mihamarabb helyet foglalt. A szokásos felálláshoz híven leültem vele szembe és néztem őt hátha megtörik majd, de hiába a csaj kemény dió. Jól beválasztottam, komolyan. Az óra végére látszott rajta, hogy rendbe rakta magát. Kifejezéstelen arca kissé megijesztett. Ilyet is tud? Teljes jégkirálynővé válni? Én tettem valamit? Vagy az a barom Cortez mondott neki rólam valamit? Nem az ki van zárva, ő sosem köpne rólam semmit. De Valery mit keresett odalenn. Talán engem? Valery olyan gyorsan pattant fel és futott ki a teremből, mintha puskából lőtték volna ki. Utána mentem és majdnem fel is löktem, mert hirtelen megállt az ajtóban és megfordult. Arckifejezése bizonytalan volt. Felsóhajtottam és megfogtam a kezét, majd beráncigáltam a fizika terembe, ami már üres volt. Felült egy padra én meg a tanári asztalnak dőlve néztem.

- Szóvaal...

- Ne legyél ideges! – kapta fel a fejét.

- Ez rosszul kezdődik... - motyogtam az orrom alatt. Ha egy nő azt mondja „beszélnünk kell", vagy „ne legyél ideges", az már régen rossz.

- Lementem a pincébe, mert téged kerestelek. – bólintottam, hogy folytassa. – Valaki elkapott hátulról. Azt hittem te vagy az, de a tippem nem jött be. – minden idegszálammal rá figyeltem. Ha valaki kezet emelt rá abból a drogos bandából én az összeset megverem. – Chris volt az. És részeg volt. – ráncolta a homlokát. Na itt kezdtem elveszíteni a fejemet. – Nem akart elengedni és erősebb volt nálam. – sütötte le a szemét. Még ő szégyelli? Hisz Valery volt az áldozat! – Aztán Cortez jött és közbeszólt. Szóval igazából nem történt semmi baj. – habogta egyre halkabban. Gondolatban elismerően megveregettem Cortez vállát.

- És ezt miért nem akartad elmondani nekem? – léptem közelebb hozzá. Már csak néhány centi választott el tőle. Összerezzent én pedig teljesen megdöbbentem. Most...megijedt tőlem? Kifújta a levegőt és a vállamra támasztotta a homlokát. Lassan átöleltem és magamhoz szorítottam.

- Mert én...én nem mondok magamról semmit. Sose tettem és a jövőben sem fogom tenni. És nem is számít.

- Hogy ne számítana! – távolodtam el tőle épp csak annyira, hogy lássam az arcát. Kezeim közé vettem orcáját és megcsókoltam a halántékát. Idilli pillanatunkat az a kurva csengő szakította félbe. Valery sóhajtott egyet és leugrott az asztalról.