Itt vagyok | ✓

14.fejezet

Drew:

Jasmine, Valery anyja személyiségre és külsőre se nagyon hasonlított a lányára. Talán a hajuk. De nagyon az se. Furcsálltam.

- Maradj vacsorára. – invitált és világoskék szemei csillogtak. Ránéztem Valery-re, hogy mentsen ki a helyzetből, mert én vele akarok beszélni nem az anyjával, de ő csak a háttérből figyelt és próbálta nem elnevetni magát. Kapsz még ezért asszony. Imádom az anyját, laza és semmi szigort nem alkalmazott. Mintha nem is az anyja hanem a nővére lenne.

- Majd lejövünk, ha éhesek leszünk. – szólt közbe végre Valery is. Felkaptam a cuccokat, amiket a lépcsőnél hagytam és elindultam a lány után. Nem hagytam, hogy cipeljen. Ez valamilyen lovagias szarság, ami épp ebben a pillanatban ébredt fel bennem. Megragadta a karom, berántott a szobába és becsukta mögöttünk az ajtót.

- Ezeket hova? – kukucskáltam ki a halom lila és kék cucc közül. Fel sem tűnt, hogy ezek valahol itt a szobájában szoktak lenni, annyira nem ezzel szoktam foglalkozni. A fehér szekrény elé mutatott mire oda mentem, majd letettem. Felegyenesedtem, és mikor Valery rám ugrott igyekeztem megtartani őt és az egyensúlyomat is. Hevesen megcsókolt én pedig viszonoztam a gesztust. Beletúrt a hajamba és a mellkasomat simogatta. Nagy sajnálatomra a levegőhiánya megszakította a csókunkat.

- Szia. – mosolygott és az arcomat orrával cirógatta, amit szintén viszonoztam.

- Szia. – igen ez lemaradt mikor apró dührohamot kaptam Ford láttán. Nem bírom azt a szőke fejét, már a külseje miatt bevernék neki egyet és amúgy is járna neki egy, amiért hozzáért Valeryhez. Sajnálom, hogy nem tettem meg. Ölemben a bújós kedvében járó lánnyal az ágyig sétáltam és leültem vele együtt. Úgy vackolta be magát a karjaim közé, mintha örökké ott akarna maradni. Tetszett ez a gondolat.

- Őszi szünetben szabad vagy? – kérdeztem.

- Talán. Miért? – kelt fel az ölemből és a két babzsákot arrébb tolta, a takarókat meg felemelte.

- Apámnak lesz valamilyen konferenciája, ami két napos és este lenne egy koktél parti. Meghívott rá téged is. – néztem fel rá kiskutya szemekkel hátha így hamarabb beadja a derekát. Ő csak hátrafordult és felhúzta a szemöldökét. Hitetlenül rám meredt.

- Te. Koktélpartin? Velem?

- Miért ne?

- Soroljam?

- Csak gyere el.

- Elmennék...

- De?

- Drew nincs pénzem ruhára, ami oda illő, nem tudok táncolni, nem tudom a hatszáz kanál közül melyiket vegyem el az asztalról, ha levest eszünk, ha egyáltalán lesz vacsora... - sorolta a hirtelen feltámadt aggályait, mire mosolyogtam és odasétáltam hozzá.

- Ruhát, amúgy is én választottam volna neked, vacsora csak svédasztal formájában lesz és egy hét alatt megtanítalak táncolni. – Tátva maradt a szája. Nem tudott több kifogást. Magamhoz húztam és felnézett rám, majd kijátszotta az utolsó ütőkártyáját.

- És nem zavar, ha velem látnak?

- Akarom, hogy velem lássanak. – azt akartam, hogy mindenki tudja Valery Cox hozzám tartozik. Csak hozzám.