Itt vagyok | ✓

48.fejezet

Jó szórakozást! ;D

Drew:

Már órák óta ott ültem Cortez mellett és néztem ki a fejemből, míg ő lázasan pötyögött a gépén. Felálltam és az ablakhoz sétáltam, ami egyenesen a parkolóra nézett. A kocsim mellett egy rozoga terepjáró pihent. Unottan figyeltem, ahogy egy férfi gyanúsan körülnéz, majd a kocsijához lép. Tekintetem azonban megakadt a vállán. Fehér pólóján tisztán látszott a vérvörös folt. Látszólag a vér már megszáradt. Valahogy olyan ismerősnek tűnt ez a pofa. Megfordult, így láttam az arcát. Sötét tekintetétől még a szőr is felállt a hátamon. Mintha már láttam volna őt azelőtt. Igen. A kocsira, majd a férfire néztem felváltva, majd idiótán kalimpálni kezdtem a kezemmel.

- Cortez! Gyere ide!

- Mi? Mi van? – jött oda kelletlenül és értetlen fejet vágott, mikor a pasira kezdtem mutogatni. Villámcsapásként ért a felismerés, ahogy újra láttam a férfi arcát, mikor beszállt a kocsijába.

- Ezt lőtte le Valery. Ez a férfi járt a mi városunkban is. Valery házánál láttam ezt a kocsit. – visszaidéztem magamban a képeket, melyek egyre gyorsabban pörögtek a szemem előtt, ahogy kezdtek megvilágosodni a dolgok. – Valery őt lőtte le...ami azt jelenti, hogy Valeryt...ez a pasas intézte el. – teljesen lesápadtam, majd a mérhetetlen düh kezdett dübörögni az ereimben. Vérem felforrósodott, nem bírtam magammal. Elindultam a parkoló felé. Futni kezdtem.

- Andy, Várj! A francba. – hallottam tompán Cortez hangját, de most csak egy valamire tudtam gondolni. Egész végig egy helyen laktunk Valery ellenségével. Ha tudtam volna. Ha elintézhettem volna, Valeryvel esetleg már rég visszafelé tarthatnánk az igazi otthonunkba. Ha ez a férfi nem lenne...biztos vagyok benne, hogy haza jönne velem. Ez a férfi bántotta őt. Az én Valerymet. Vajon a sebhelyeket is ő okozta? Még gyorsabban futottam, de mire kiértem a parkolóba, a terepjáró már úton volt a városba. Kocsiba pattantam és idegesen bedugtam a slusszkulcsot a kocsimba. Ajtócsapódás.

- Nem csinálok semmi hülyeséget. – motyogtam reflexszerűen Corteznek, akinek a puszta jelenléte megtestesítette a hitetlenkedést. Az aggódást.

- Pont úgy nézel ki öregem.

- Ha elintézem az ipsét...- kezemet a kormányra helyeztem, de Cortez erősen megragadta a karomat.

- Ha ez a fazon is az, akinek gondja van Valeryvel...az az ő dolguk. Nincs jogod beleavatkozni.

- Valeryről van szó, szóval tévedsz.

- Valóban? Ha akarta volna, hogy segíts neki...nem hagyott volna el téged és menekült volna a kontinens másik felébe.

- Mit akarsz ezzel mondani!? – kérdeztem egyre dühösebben és végre ránéztem.

- Kövesd ha akard. De tudd hol a határ. Ez nem a mi harcunk. Nem a mi feladatunk ezt elintézni.

- Ha nem indulunk elveszítjük.

- Andy!

- Megértettem, oké?! – persze mindketten tudtuk, hogy, amint testközelbe kerülök vele azonnal megpróbálom kicsinálni. Nem volt joga bántani Valeryt. Hogy merte? Sosem éreztem még ilyen dühöt. Szinte már vérszomj áradt belőlem, ami megijesztett. Nem akarok ilyenné válni. Nem értek semmit. Nem értem Valery világát. Nem értem a kapcsolatait. Nem értem Valeryt. Még is...szeretem őt és ebből adódóan azt akarom nyújtani neki, amire a legjobban vágyik. A biztonságot. Éreztetni akarom vele, hogyha mellettem marad, mindig biztonságban lesz. Nm hagyom, hogy baja essen. Gőzöm sincs min ment keresztül, valószínűleg sosem leszek képes igazán megérteni...de képes vagyok egy szebb jövőt adni neki. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy Evelin Valery életére vágyok. Hogy Evelin az a lány akar lenni, aki Valery volt mellettem. Ha az egész egy egyszerű játék volt...vagy színpadi előadás...talán sose leszek a régi. Tudom, ha most elveszítem őt sose lesz minden rendben. Nem tudom miért szerettem meg ennyire. Nem tudom mikor szerettem belé. A klisés szerelmi kérdésekre sem tudnék felelni. De úgy gondolom nem is kell. Hisz az mindent elmond, hogy utána jöttem.