Valery Cox nem egy egyszerű lány bármennyire is annak mutatja magát. Kettős életet él. Igazi énje a gettós csaj, aki minden nap harcol az életben maradásért, míg a másik énje egy tökéletes kis visszahúzódó lány. Két város, két élet, két Valery. Múlt...
Beültünk a meleg étterembe, és választottunk egy félreeső bokszot, ami némiképp elszigetelt minket a többi vendégtől. A melegséget tetézte a sok vörös szín, ami még inkább azt érzékeltette velünk, hogy forróság van. Levettük kabátjainkat, és gyorsan rendeltünk. Én a szokásos kedvencemet a szezámmagos csirkét rendeltem, Zoe meg valami számomra ismeretlen szószos húst.
A félhomályban, a vörös és narancssárga lampionok halvány fénye alatt igyekeztem némi érzelmet leolvasni a velem szemben ülő lány arcáról.
- Szóval. Elmondhatnád azt, amiről lemaradtam. – köszörülte meg zavartan a torkát. Mostanra lenyugodott, és a benne tomboló vihar is csak egy esős időjárásra hasonlított.
- Fogalmam sincs hol kezdjem. Te már rég óta tudsz arról az emberről, aki ártott Valerynek.
- Úgy érted Evelinnek. – mondta érzelemmentes hangon.
- Igen.
- Tudtam a fickóról, igen.
- Meghalt. Valery, és Mark, a gyerekkori barátja megölték őt. – suttogtam. Részben azért, mert tudtam, ha ez nyilvánosan kiderül Valery nem ússza meg a börtönt, más részről még mindég nem akartam elhinni, hogy ilyen kegyetlen helyzetek létezhetnek.
Zoe szemei elkerekedtek, de hamar rendbe tette magát.
Az ételeket felszolgálták, csak akkor folytattuk a társalgást, amikor a pincér biztos, hogy halló távolságon kívül volt.
- Nem is lep meg? – kérdeztem megrökönyödve, mikor egy újabb kínos csend áll be közénk.
- Nem igazán. – nézett rám. – Úgy értem Valerynek, Evelinnek. – összeráncolta a szemöldökét, hirtelen nem tudta hogy is hívja a legjobb barátnőjét, de végül ezt is rendezte magában. – Rengetegszer volt pánik rohama. Fegyverekkel volt teli a szobája. Minden napja rettegésben telt. Ha én a helyében lettem volna...gondolkozás nélkül megöltem volna. Rengeteget menekültek, mint azt Cortez felfedte. Ezalatt a pár hónap alatt volt időm gondolkozni. Azt hiszem én is sok mindent ugyanígy tettem volna. Mert így logikus. Emellett...Valery végül mindent leírt a levélben, amit az én nevemre címzett. Mindent. Az elejétől a végéig. – könnyek gyűltek a szemeibe, és abba hagyta az ételének a turkálását, és újfent a szemeimet kereste. – Én megértem őt. Fogalmam sincs hogy volt ereje kibírni eddig. Michael...megölte az öccsét. Mark szüleit. Verte Valeryt, és az anyját is. Ahányszor rájuk talált egy városban fenyegette őket, és ők újra, meg újra tovább álltak. Elképzelhetjük milyen szar lehetett így élni. De megérteni sose fogjuk. Az a sok évnyi veszteség. Üresség és sablonosság, ami a folyamatos személyiség váltásokkal járhatott. Én nem is tudom mit gondoljak, vagy érezzek. Olyan nagy zavar van a fejemben. – újra összeráncolta a homlokát, és figyelmét a tányérján lévő fehér, és tapadós rizsnek szentelte.
Emésztettem monológjának a lényegét, és igaza van. Elgondolhatjuk milyen rossz volt neki...de igazán átérezni sose leszünk képesek.
- Még nincs vége. – kortyoltam nagyot a pohár vizemből, amit a pincér még a kaják előtt öntött ki nekünk.
- Hogy érted? – kérdezi, és felismerem hangjában a félelmet.
Zoe teljesen más helyzetben van, mint én. Ő már két éve ismeri Valeryt. Én csak pár hónapja. Zoe tudhat olyan dolgokat, amiket én nem. Zoe láthatott, hallhatott olyan dolgokat, amiket én nem. Idéző jelben, ő előnyben volt velem szemben. De amit most akarok vele közölni, azt nem irigylem tőle. Hisz őt is biztos jobban ismerte, mint én.
- Jasmine, Valery anyja is... meghalt.
A villa kiesett a kezéből, és csak meredten nézte az asztalt. Néhányan felénk fordultak, de hamar visszatértek saját asztaluk történéseihez. Percek múltán is nézett maga elé, és nem reagált. Nem szóltam semmit.
- Elnézést. – mondta végül, és megtörölte a száját, majd kiment a mosdóba. Felsóhajtottam és lassan, ráérősen, mint akinek ezer év áll a rendelkezésére, elindultam utána. A halál nem könnyű. A kapcsolatok nem könnyűek. Főként, ha mindezek problémái párban járnak.
Megálltam a női mosdó ajtaja előtt, és a falnak támaszkodva vártam. Nem szóltam semmit, csak hallgattam a halk zokogást. Felsóhajtottam. Jasmine - ugyan csak egyszer találkoztunk – életvidám, optimista és meleg szívű nőnek látszott. Gondoskodónak. Olyannak, amilyen az én anyám soha nem volt. Zoe bizonyára nagyon szerette. Most azt kívánom, bár én is ilyen jól ismerhettem volna. Bár nekem is lett volna az életemben egy olyan személy, akit az anyámnak nevezhetek.
Nyílt a mosdó ajtaja. Zoe nagyot sóhajtva lépett ki rajta. Kisírt szemei vörösek voltak, de ezen kívül semmi sem bizonyította, hogy az előbb tört össze a szíve. Pont ugyanolyan erős nő, mint Valery. Már értem, hogy mi az az erő, ami egymáshoz vonzotta őket. Még, ha ők erről nem is tudnak, én észre vettem. És abban a pillanatban megértettem azt is, hogy Zoét nem tarthatom távol Valerytől. Mert vesszenek össze brutálisan, repüljenek a kórházi berendezések...ezt nekik, kettejük közt kell lerendezniük. A maguk módján. Ebbe nincs jogom beleszólni.
- Nem tudom Val mikor ér vissza, de...örülnék neki, ha megvárnád velem.
- Oké. – bólogatott Zoé, és visszamentünk az asztalunkhoz. Felöltöztünk, és magas borravalót ledobva az asztalra, elhagytuk az éttermet. Jobban fogadta, mint hittem. Vagy túlságosan hasonlít a barátnőjére. Nem mutatják ki az érzelmeiket nyíltan. Erősek.
- Ez Mark. – szólalok meg, amint előhalásztam a rezgő mobilomat a zsebemből, és megnéztem a kijelzőt.
- Szevasz. – köszönök.
- Evivel sétálunk, de nem sokára vissza megyünk.
- Oké. Jól van? Nem fáradt ki nagyon? Nincs láza? Mostanság könnyen belázasodik.
- Nyughass szívtipró. Vigyázok rá.
- Rám nem kell vigyázni! – hallottam a megsértődött hangot a háttérből, és elmosolyodtam.
- Ajánlom is.
- Csak ennyit akartam. Csá. – kinyomott.
- Szia.
A visszaút a kórházig csendben telt. Zoe nem szólalt meg. És én nem erőltettem. Sosem voltunk a legjobb barátok, és nem is leszünk, de azt hiszem egy lépéssel közelebb vagyok ahhoz, hogy legalább elfogadjon. Végül is, muszáj lesz neki, hisz mostantól Valery életének részese leszek.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
