Itt vagyok | ✓

41.fejezet

Köszönöm az új és a régi olvasóimnak is, hogy kitartóan követitek a történetet. :*

Valery:

Reggel korán felkeltem és kiosontam a házból. Anyunak írtam egy cetlit miszerint körbe járom a környéket. Valójában felültem a buszra és elmentem a város keleti felén lévő legolcsóbb motelhoz. Leszálltam és pont a rozoga épület előtt tett le. A város legszélén volt. Annyira egyértelmű. Hol szál meg egy sorozatgyilkos? Persze, hogy a legkietlenebb, legrégebbi motelban, aminek a felirata csak villog nem világít. Felsóhajtottam, és zsebre dugtam remegő kezeimet. Szemtől szembe találkozni életem legfélelmetesebb személyével eléggé megrázó.

- Evelin. – nevem hallatára késsel a kezemben hátrafordultam és a falnak nyomtam az illetőt. – Nyugi, nyugi én vagyok. – suttogta Erik, mire zavartan elengedtem.

- Mit keresel te itt?

- Nagyon menő ez a harcos éned, de ekkora baromságot aligha csinálhattál volna. Egyedül ide jönni. Bármilyen ügyes is vagy egy férfi mindig erősebb egy nőnél. – tette ő is zsebre kezeit. – Főként, ha az a férfi meg akar téged ölni.

- Kímélj meg ettől. Miért jöttél ide valójában?

- Nem csak neked ártott ez a szemétláda, oké?

- Tudom. Földbe tiporta a büszkeséged, és ameddig itt voltunk helyetted ő volt a bandavezér.

- Nem csak erről van szó. Tudod hogy lett az?

- Nem.

- Megfenyegetett, hogy megöli a barátnőmet, ha nem adom át neki a helyemet. Nem hittem, hogy megteszi. És mire rájöttem milyen elszánt...Emily már halott volt.

- Sajnálom. – szóval Erik mégsem olyan érzéketlen szörnyeteg, mint amilyennek hittem őt.

- Miért vagy bandavezér? – oldalogtunk a recepcióshoz és megtudtuk Michael a másodikon szállt meg.

- Mert ez az életem. Az örökségem. Apám ezt hagyta rám. – vonta meg a vállait. Felgyalogoltunk a piszkosfehér lépcsőkön. A zöldes falon látszott az oda ragadt mocsok, a szinteken elterült drapp szőnyegeket valószínűleg sosem mosták ki.

- Túl mélyen vagy benne. – bólogattam. Talán, ha Erik nem Erik lenne én pedig nem Evelin még barátok is lehetnénk.

- Ezért nem engem választottál? – megálltunk a második szinten és felnéztem rá.

- Sosem választottalak volna magam mellé.

- Miért?

- Senkit nem akartam magam mellé. De az élet persze közbeszólt. – mosolyodtam el keserűen és Drewra gondoltam. – Mostanra meg már...a szívemben nincs több hely.

- Ő miért nincs most melletted? Flintben mindenki tud a családod történetéről. Ő akkor most miért nem áll melletted?

- Mert nem tud rólam semmit. Csak az egyik személyazonosságomat ismeri. És szeretem őt. Soha nem tudhatja meg ki vagyok valójában. Hogy milyen múlt van mögöttem.

- Akkor talán nem szeret?

- Szeret.

- Ha szeretne ezek neki nem számítanának.