Valery Cox nem egy egyszerű lány bármennyire is annak mutatja magát. Kettős életet él. Igazi énje a gettós csaj, aki minden nap harcol az életben maradásért, míg a másik énje egy tökéletes kis visszahúzódó lány. Két város, két élet, két Valery. Múlt...
- Történt valami? – teste megmerevedett. Nem pislogott. Majd, mintha semmi sem történt volna felnézett rám, és elmosolyodott.
- Nem. Miért? – Nem. Hazudik. Éreztem. Hangja remegett, és éreztem minden mozdulatában és szavában az ott lappangó bizonytalanságot. Annyira más volt, mint eddig. Soha nem volt bizonytalan velem kapcsolatban. Pedig amikor ismeretlenül az ágyába fogadott, rendesen lett volna oka arra, hogy bizonytalan legyen, és akkor mégis több bátorságot éreztem benne. De most...elveszett volt. Szomorú. Nagyon jól játszotta a szerepét,de azt hiszem most először...az álcája mögé láttam. Bepillantást nyertem abban az egy kis pillanatban a sérült, és sebezhető lelkébe.
- Megint rohamod volt?
- Nem. – felültem és lenéztem rá. Sápadt volt, kimerült. Mikor megérkezett ez fel sem tűnt. Megfogtam a homlokát, hogy nem lázas-e, de inkább hideg volt, mint forró. Megfogta a kezemet, és megcsókolta a tenyeremet. Meggyötörten lehunyta a szemét.
- Valery.
- Olyan rövid az élet Drew. Minden pillanatot, amit csak tudok veled akarok tölteni. – majdnem elcsuklott a hangja, hallottam, de mégis kontrolállta magát. Tudtam, hogy valami nincs rendjén, de azt is tudtam, nem fogja az orromra kötni. Úgy akartam az oldalán küzdeni, ahogy ő velem, de Valery még csak lehetőséget sem adott. Villanásként jutott eszembe az az egy alkalom, amikor hagyta, hogy mellette lehessek. Mikor halálra volt rémülve valakitől és el akart magától küldeni. Összeszorítottam az állkapcsomat és lassan megsimítottam selyem bőrét az arcán. Felnézett rám.
- Senki nem bánthat, amíg itt vagyok melletted. Én megvédelek. – ajkai szétnyíltak, és gyönyörű csoki barna szemeibe könnyek gyűltek. Magára erőltetett egy mosolyt, és megfogta arcán a kezemet.
- Tudom. Te mindig itt leszel. – a mellkasához kapott, ahol most is ott lógott a lánc a medállal, amit tőlem kapott. Annyira örültem neki, hogy hordja.
- Nem vakarhatsz le magadról. Már nem. – vicceltem el a dolgot, de valójában mindketten tudtuk, hogy ez teljes mértékben így igaz. Végre ő is felnevetett.
- Megyek fürdeni. Te nem jössz?
- Én most jól vagyok itt, köszi.
- Oké. – minden percben mosolyt csal az arcomra. Az egyszemélyes ágy, ami az ablakom alatt volt, kissé szűkös volt az ő franciágyához képest, de sok jó ember kishelyen is elfér. Hátranéztem, és láttam ahogy lehunyja a szemeit és bevackolja magát az ágyamba. El se hiszem, hogy az enyém. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. És mégis! Minden reggel felkelek és tudom, hogy van valaki, aki minden sötétségemmel együtt szeret. Lassacskán másfél hónapja annak, hogy minden elkezdődött. Nem épp úgy oldottuk meg, mint egy normális pár. Hogy elhívom randizni meg minden. Pedig megérdemelné...hogy úgy bánjak vele, ahogy egy normális pasi. Eddig csak a szex kötött össze, és a múltam titka. De ennél többet akarok. Most már a barátnőm. Fontos a számomra. De talán mindég is az volt, csak annyira lehetetlennek tartottam, hogy velem jöjjön össze, hogy azt mondogattam magamnak, csak meg akarom dönteni. De valójában minden kis mozdulatát imádtam. Még teljesen ismeretlenül is. Mikor segített a matek tanárnak a papírok rendezésében, pedig azt az embert mindenki utálja a suliban. Vagy amikor körbe vezetett egy kisebb csoport kilencedikest. Vagy amikor csak úgy mosolygott a haverjaival a folyosón. Aztán...rájöttem, hogy annyira mégsem különbözünk. Mikor megláttam a sebhelyeit, az intim családi életébe bepillantást nyertem sokkal elérhetőbb lett a számomra. Rájöttem, hogy mindketten csak emberek vagyunk, akikkel kicseszett az élet. És jól kijövünk. Jók vagyunk együtt.
Vissza mentem hozzá az ágyba. Már elaludt. Lassan és gyengén szuszogott. Végigsimítottam a combján húzódó rózsaszín sebhelyen. Arrébb toltam őt, és befeküdtem mellé. Átöleltem, mire nyammogott egy kicsit és fészkelődött, majd hozzám bújt. Simogattam selyem haját és beleszippantottam a jázmin illatba. Szeretem őt. Teljes szívemből. Soha nem akarom elveszíteni őt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nagyon köszönöm mindenkinek a lelkesedést, nagyon jól esik. :')
