Valery Cox nem egy egyszerű lány bármennyire is annak mutatja magát. Kettős életet él. Igazi énje a gettós csaj, aki minden nap harcol az életben maradásért, míg a másik énje egy tökéletes kis visszahúzódó lány. Két város, két élet, két Valery. Múlt...
- Fiam! – elmosolyodott és magához ölelt. Megveregettük egymás hátát.
- Apám! – Örültem, hogy látom. Életem tizenhét évében talán párszor ha összekaptunk, de az sem volt világrengető veszekedés. Vagy kijövünk egymással, vagy évi három hónap elegendő nekünk. Nem tudom, hogy a közelsége vagy a távolsága okozza a jó viszonyunkat, de legalább az egyik szülőmmel legyen rendben minden. Csak ő maradt nekem támasznak.
- Helyesebb vagy, mint ahogy emlékszem.
- Te pedig nem öregedsz.
- Az én fiam! – nevetett fel rekedten, és összeborzolta a hajamat, mint kölyökkoromban.
- Hogy utaztál?
- Ne is mondd. Máskor magángéppel jövök. Egy tinédzser lány majdnem az ölembe hányt az anyja vagy a nagyanyja? Nem tudom, de a vén szuka fel akart szedni. – hangos nevetésben törtünk ki. Apám és én valahogy mindig beletrafálunk a fura emberekbe, akik kellemetlen helyzetekbe kevernek minket. Nekem például itt van Cortez.
- Hogy megy a munka? – elindultunk a járgányom felé és úgy folytattuk a társalgást.
- Szokásos. És te meg a szenvedélybetegségeid? – kezdődik a családi téma.
- Azt hiszem leszoktam mindről. – jelentettem ki büszkén. Igen. A legjobb és a legragaszkodóbb drogra szoktam rá, ami csak nekem van, a neve Valery Cox. Komolyan, ha nem látom két napig már elvonási tüneteim vannak.
- Tényleg? – sandított rám.
- Egy lány segített. – mosolyodtam el mire apám megtorpant a kocsim előtt.
- Atya úristen! A fiam szerelmes. – teljesen ledöbbent, ahogy én is. Az volnék? Inkább nem gondoltam bele.
- Nem. Ez csak barátság extrákkal.
- Szerelem. – forgatta kék szemeit és beült az anyósülésre. Mi van ha az? Ha így van...egy bonyolult és titokzatos lányba lettem szerelmes. Hirtelen jött. És beléestem, mint vak ló a szakadékba.
- Nem. Leszögeztük, hogy nem. – küzdöttem még egy kicsit apám és saját magam ellen.
- A szavak szart se érnek. A tettek fiam. Azok számítanak. – kötötte be magát.
- Lehet. – mindenesetre mosolygok, és ez nekem bőven elég. Valery az én megmentőm. A drogom.
- Mosolyogsz.
- Igen.
- Ez szerelem. – sóhajtott nagyot és és lemondón homlokához érintette öklét. Felcsillantak szemei. Ez sosem jelentett jót. Ha apámnak felcsillantak szemei az sosem volt jó. Nagyon nem...
- Ha jól tudom egy hét múlva őszi szüneted van. – mosolygott sunyin. Kezdtem megijedni. Tervez valamit.
- Igeeen... - nyújtottam el a szót bizonytalanul.
- Lesz egy két napos konferenciám egy koktélpartival. Hozd el a lányt. – benyomtam a satuféket egy piros lámpa előtt, de úgy, hogy majdnem belém jött a mögöttem araszoló Suzuki.
- Tessék?
- Biztos jó lenne.
- Nem hiszem, hogy élvezné az ilyesmit... - persze nem tudhatom, mert nem is igazán ismerem. Lehet kiugrana a bőréből boldogságában.
- Kérdezd csak meg.
- És ha nem engedik el?
- Azt bízd rám. – vette fel a napszemüvegét és kiszállt a kocsiból mikor leparkoltam nagy házunk előtt. Arra a három hónapra, míg apám haza látogat vissza szoktam költözni Corteztől. Apám tudja, hogy év közben nála lakom és nem zavarja, de igaza van abban, ha haza jön legalább addig lakjunk együtt míg itt van. Apám az anyámmal való incidensünk után minden szabadságot megadott nekem, és hála a jó égnek meg is tehetjük, mert anyagiakban nem szűkölködünk. Megtanultam, hogy nem szállhatunk el a pénz miatt és nem szórhatjuk szóval Cortezen kívül senki nem tudja, hogy a fél ország és külföld apám kezében van, később pedig az enyémben lesz. Még Valerynek sem mondtam el. Nem tudom mit reagálna. Nem akarom, hogy a pénz miatt legyen velem. Megráztam a fejem. Ez hülyeség. Ő nem olyan, aki csak a pénzért lenne velem. Ez biztos. Cortez már a házban volt és éppen tette le a dobozaimat. Adtam neki egy kulcsot miután megbizonyosodtam róla bízhatok benne. Apám mosolyogva kezet rázott vele és segített neki. Furcsamód a mi családunk sose volt olyan, akiknek szolgák nyalják ki a seggüket. Na jó takarítónőnk van, de ennyi. Míg együtt éltünk anyámmal lépten nyomon idegen szolgálókba botlott az ember. Utáltam. Mintha nem is otthon lettem volna. Mintha én is egy idegen lettem volna a sok közül, a saját házamban. Apámmal leszögeztük, hogy itt ilyen nem lesz. És sokkal jobb anyám nélkül. Minden kis szar szabálya nélkül. És...anélkül. Egész jó volt a délután és az este. Miután kipakoltam kimentünk a kertbe és sütögetni kezdtünk, egy üveg sörrel a kezünkben fejenként. Apám kora ellenére tökéletesen beilleszkedik az én korosztályomba, aminek nagyon örülök. Ő laza, és szabad vagyok. Hihetetlen ó érzés láncok nélkül élni. Cortez hazament busszal én pedig felmentem a szobámba és megnéztem a telefont. Fél tizenkettő volt, szóval már nem akartam zavarni Valery-t ezzel a koktélparti ötlettel, aztán rájöttem jobb is így. Az ilyen dolgokat inkább személyesen kell intézni. Még egy pillantást vetettem a telefonra. Miután végeztünk a bíróságon telefont cseréltem a számommal együtt. Akkor anyám hogy tudta meg mikor nem szóltam neki? Hogy tudta meg az új számomat? Ez felettébb aggasztó...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
