Itt vagyok | ✓

9.fejezet

- Itt vagy?

- Igen, bocsi.

- Minden oké?

- Persze csak álmos vagyok.

- Na jó akkor hagylak, pihenj csak.

- Oké. Vigyázz magadra.

- Te is. – mondta és letettem a telefont. Anya minden nap felhív, de valahogy vagy nincs kedvem beszélgetni, vagy tényleg dolgom van. Hiába. Velem van megátkozva, engem kell szeretnie. Vagy megszokik vagy megszökik.

- Ki volt az? – ölelt meg hátulról és belepuszilt a nyakamba. Kezeire tettem az enyémet és neki döntöttem a fejemet.

- Anyám.

- Hol van?

- Nyaral.

- Egyedül? – Zoe is ezt kérdezte, bár ő tudta rá a választ. Anyám a társas lény definíciója. Utál egyedül lenni.

A pasijával. – válaszoltam és Drew illedelmesen abba hagyta a kérdezést, bár mérget vennék rá, hogy lett volna még belőle egy jó pár.

- Mennem kell. – engedett el és felvette a pólóját, ami eddig nálam volt. És most rajtam hagyta azt, amiben ma jött. Már is hiányoltam a karjait a derekamról és a csípőmről.

- Vigyázz magadra. – mondtam mire elmosolyodott.

- Ezúttal talán így lesz. – nevetett, bár ez közel sem volt vicces és ezt mindketten tudjuk. Úgy látom neki is megvannak a saját démonai. Ő nem csak egy lecsúszott drogos, mint amilyennek mindenki hiszi. Ő olyan, mint én. Eljátszunk egy szerepet, hogy senki ne tudja kik is vagyunk valójában. Az ajtófélfának dőltem. Adott egy puszit a számra és elindult a kocsija felé. Én csak néztem, ahogy alakja távolodik. Ahogy beül a kocsiba, int nekem és elhajt. Eddig sosem féltem attól, hogy nem leszek egy srácnak elég jó. Mert na bumm nem jött össze. Nem is akartam eddig igazán. De most félek. Mi van, ha nem tudok neki megfelelni? Ha egyszer csak elmegy és nem jön vissza? Mert nem voltam elég jó neki. Deja vu-m támadt. Vajon apám is ezért ment el? Mert nem voltam neki elég jó neki?

A hétfő reggel mindig borzalmas. Egy újabb stresszes hét következik és megint hallgathatom mindenki nyavalygását. Zoe lépett be a terembe és szemei alatt hatalmas karikák éktelenkedtek.

- Meg ne szólalj. – morogta én pedig mosolyogva megadtam magam.

- Oké. – leült és felém fordult, majd közelebb húzta hozzám a székét.

- Na mi újság a szexi Adonisszal? – kérdezte és szemöldökei csak úgy táncoltak.

- Elvagyunk egymással. – mosolyogtam. Szeretek vele lenni.

- Huh. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz. Mit fogsz kezdeni vele? – mutatott az éppen belépő Chrisre Zoe, mire én lebuktam az asztal alá és kommandó stílusban nyomtam.

- Fedezz. – sziszegtem fel Zoenak. Ő felsóhajtott és elindult Chris felé. Felemeltem a fejem de csak annyira, hogy lássam őket. Mikor Zoe értetlenül felém nézett Chris is megfordult, mire én azonnal megöleltem a padlót, mert olyan magányosnak láttam. Hála a jó égnek a csengő hős megmentőként sietett a segítségemre és rikácsoló hangján felharsant. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, mikor Zoe visszaült mellém.

- Zabos rád. Látta, hogy a buliból Drewwel mentél el.

- És? – vontam fel a szemöldököm. Zoe csak megvonta a vállát és felállt, ahogy bejött a tanár. Én is felkapartam magamat a földről és megkezdődött a szokásos nap. A nagyszünetben felkeltem a padból és lementem a suli pincéjébe. Látni akartam Drewet. Tudtam, hogy Cortezzel szinte mindig itt lógnak. A kis ablakok kevés fényt engedtek be, így az egész olyan félhomályba burkolózott, hogy alig láttam valamit. Kellett egy kis idő mire hozzászokott a szemem. Végigsétáltam a folyosón mikor valaki hirtelen elkapott hátulról és a falhoz szorított. Meglepetésemre nem Drew fekete haját láttam. Szőke hajtincse belelógott kék szemeibe. Chris.