Drew:
Valery kérdése meglepett. Összeráncolt homlokkal néztem rá, majd elmosolyodtam.
- Féltékeny vagy?
- Mi? Nem! Csak kíváncsi voltam igaz-e.
- Nem fektettem meg.
- És akarod? – kezdtünk átmenni vallatásba.
- Nem.
- Miért nem? – azt hittem zavarja. Most mi jön? Buzdítani fog, hogy más csajokat is dugjak meg rajta kívül? Komolyan nem értem ezt a nőt! Az őrületbe kerget.
- Egy valakit akarok megdugni és az nem Jessica. – néztem le rá.
- Ó. – lassan boldog mosoly ült ki arcára és rám nézett.
- Szóval apád haza jön? – Valery aztán tud témát váltani.
- Jah. – összeszorult az állkapcsom. Vajon anyám mit akar megin? Ha a felügyeleti jogot akarja elhalászni apámtól nem fog menni. Csoda, hogy nem jutott dutyiba. Csoda!?? Pénz. Manapság ez a csoda a világban. Csak bámultam magam elé.
- Oké. Nem kell beszélned róla. De tudnod kell, ha anyám haza jön akkor is szívesen látlak. – édes hangja kizökkentett. Meglepődtem a felajánláson.
- Anyukádat nem zavarnám? – vontam fel a szemöldököm.
- Isteníteni fog. – nevetett fel, mire egyre hitetlenebb fejet vágtam és ő elkezdte magyarázni. – Maradjunk annyiban, hogy sosem voltam az a bulis fajta és azt gondolja ideje, hogy legyen mellettem valaki. Két hét alatt voltam buliban, elvesztettem a szüzességem és itt vagy. Szóval a szemében tökéletes istenség leszel.
- Rosszfiú vagyok Valery. – nézett rám és őszinte nevetésben tört ki. Percekig hallgattam, és már a feje is vörösödött, lassan már levegőhöz is alig jutott. Nem én vagyok való neki, de ő ezt nem veszi komolyan.
- Ugyan Drew. – szólt miután összeszedte magát. Elkomorodott és felült, kikúszott az ágy széléhez, majd ott foglalt helyet. – Te még csak a rossz fogalmát sem közelíted meg. Lehet, hogy vannak baklövéseid, amikről legszívesebben megfeledkeznél, de...a lelked jó. Hidd el. Én tudom milyen egy rossz ember. – hangja elhalkult és úgy kellett fülelnem, hogy hallhassam mit mond. Szavai fájdalmat és mérhetetlen sötétséget tartalmaztak. És újra megkérdeztem magamtól: Mi történhetett vele?
Felállt, a szekrényéhez ment és felvette az egyik pulóverét egy cicagatyával. És a két sebhely is nyugtalanított. A combján meg az oldalán éktelenkedtek. Kezdtem arra gyanakodni,hogy talán nem baleset okozta azokat, hanem egy „rossz ember". Úgy beszél a világ sötét oldaláról, mintha tapasztalta volna...vagy, mintha a részese lenne. És még egy visszatérő kérdés támadt fel bennem: Ki Valery Cox valójában? Ezeken a kérdéseken főként akkor gondolkozom el mikor eljövök tőle. Mikor távol vagyok Valerytől. Egyszerűen egyre kevésbé tudom elhinni, hogy ő az a lány, akinek mindenki hiszi. Akinek én hittem két évig. Még másnap reggel is ezen törtem a fejem mikor apámért mentem a reptérre. Rég láttam az öregemet. Körülbelül decemberben utoljára, mikor itthon járt és nem külföldön volt. Órákkal előbb értem ki. Ha az embert kidobja az ágy minek erősködjön, úgy sem fog győzni. Szóval most itt ültem a csillogó padlóra erősített narancssárga műanyagszéken, amivel lépten nyomon lehet találkozni a reptéren. Felettébb kényelmetlen volt. Kibámultam az üvegen, amiből tulajdonképpen az egész épület állt. Odakint rossz idők jártak. A szél úgy fújt, hogy félő volt tornádóvá hatalmasodik. A villámok háborogtak a fekete felhők közül, melyekből most eső szakadt az emberekre. A piros lámpák néhol felvillantak jelzésképpen. Figyeltem ahogy az üvegen az esőcseppek lassan csordogálnak lefelé és egybeolvadnak a többivel és gyorsabban csúsznak le a sima üvegen. Mintha az életem lett volna lefestve előttem. Apám és anyám folyton veszekedtek én pedig csendesen tűrtem és figyeltem. Vártam mikor csillapul haragos viharjuk, enyhülnek meg és varázsolnak szivárványt a fejem fölé. De ez a pillanat sosem érkezett el és azt hiszem nem is fog. A változás annyi, hogy apám oldalára álltam miután anyám gyilkos villáma eltalált engem is és majdnem tönkretette az életemet. Hallottam a morajokat. Férfi és nő hangja keveredett a reptéren. Cipők koppantak a padlón és hirtelen minden élettelivé vált. Bőröndök gurultak, hátizsákos emberek pihentek meg és mentek a büféhez, öltönyösek özönlöttek. És az én apám kimagaslott köztük. Barna bőre és fekete haja olyan volt, mint az enyém, sajnos szemem színét magától az ördögtől örököltem. Valery valahogy mégis szereti. Mikor a szemembe néz megcsillan az ő barnája és ajkai szétnyílnak ahogy figyel. A legédesebb és legszexibb a világon. Már is hiányzott, pedig beugrottam hozzá reggel a fehér pólómért. Ha ott hagyom a ruháimat van indokom visszamenni. Ezt ő is tudja és egyáltalán nem bánja. Valery-t apám hangja ugrasztotta ki a fejemből.
- Fiam! – elmosolyodott és magához ölelt. Megveregettük egymás hátát.
- Apám! – Örültem, hogy látom. Életem tizenhét évében talán párszor ha összekaptunk, de az sem volt világrengető veszekedés. Vagy kijövünk egymással, vagy évi három hónap elegendő nekünk. Nem tudom, hogy a közelsége vagy a távolsága okozza a jó viszonyunkat, de legalább az egyik szülőmmel legyen rendben minden. Csak ő maradt nekem támasznak.
- Helyesebb vagy, mint ahogy emlékszem.
- Te pedig nem öregedsz.
- Az én fiam! – nevetett fel rekedten, és összeborzolta a hajamat, mint kölyökkoromban.
- Hogy utaztál?
- Ne is mondd. Máskor magángéppel jövök. Egy tinédzser lány majdnem az ölembe hányt az anyja vagy a nagyanyja? Nem tudom, de a vén szuka fel akart szedni. – hangos nevetésben törtünk ki. Apám és én valahogy mindig beletrafálunk a fura emberekbe, akik kellemetlen helyzetekbe kevernek minket. Nekem például itt van Cortez.
- Hogy megy a munka? – elindultunk a járgányom felé és úgy folytattuk a társalgást.
- Szokásos. És te meg a szenvedélybetegségeid? – kezdődik a családi téma.
- Azt hiszem leszoktam mindről. – jelentettem ki büszkén. Igen. A legjobb és a legragaszkodóbb drogra szoktam rá, ami csak nekem van, a neve Valery Cox. Komolyan, ha nem látom két napig már elvonási tüneteim vannak.
- Tényleg? – sandított rám.
- Egy lány segített. – mosolyodtam el mire apám megtorpant a kocsim előtt.
- Atya úristen! A fiam szerelmes. – teljesen ledöbbent, ahogy én is. Az volnék? Inkább nem gondoltam bele.
- Nem. Ez csak barátság extrákkal.
- Szerelem. – forgatta kék szemeit és beült az anyósülésre. Mi van ha az? Ha így van...egy bonyolult és titokzatos lányba lettem szerelmes. Hirtelen jött. És beléestem, mint vak ló a szakadékba.
- Nem. Leszögeztük, hogy nem. – küzdöttem még egy kicsit apám és saját magam ellen.
- A szavak szart se érnek. A tettek fiam. Azok számítanak. – kötötte be magát.
- Lehet. – mindenesetre mosolygok, és ez nekem bőven elég. Valery az én megmentőm. A drogom.
- Mosolyogsz.
- Igen.
- Ez szerelem. – sóhajtott nagyot és és lemondón homlokához érintette öklét. Felcsillantak szemei. Ez sosem jelentett jót. Ha apámnak felcsillantak szemei az sosem volt jó. Nagyon nem...
- Ha jól tudom egy hét múlva őszi szüneted van. – mosolygott sunyin. Kezdtem megijedni. Tervez valamit.
- Igeeen... - nyújtottam el a szót bizonytalanul.
- Lesz egy két napos konferenciám egy koktélpartival. Hozd el a lányt. – benyomtam a satuféket egy piros lámpa előtt, de úgy, hogy majdnem belém jött a mögöttem araszoló Suzuki.
- Tessék?
- Biztos jó lenne.
- Nem hiszem, hogy élvezné az ilyesmit... - persze nem tudhatom, mert nem is igazán ismerem. Lehet kiugrana a bőréből boldogságában.
- Kérdezd csak meg.
- És ha nem engedik el?
- Azt bízd rám. – vette fel a napszemüvegét és kiszállt a kocsiból mikor leparkoltam nagy házunk előtt. Arra a három hónapra, míg apám haza látogat vissza szoktam költözni Corteztől. Apám tudja, hogy év közben nála lakom és nem zavarja, de igaza van abban, ha haza jön legalább addig lakjunk együtt míg itt van. Apám az anyámmal való incidensünk után minden szabadságot megadott nekem, és hála a jó égnek meg is tehetjük, mert anyagiakban nem szűkölködünk. Megtanultam, hogy nem szállhatunk el a pénz miatt és nem szórhatjuk szóval Cortezen kívül senki nem tudja, hogy a fél ország és külföld apám kezében van, később pedig az enyémben lesz. Még Valerynek sem mondtam el. Nem tudom mit reagálna. Nem akarom, hogy a pénz miatt legyen velem. Megráztam a fejem. Ez hülyeség. Ő nem olyan, aki csak a pénzért lenne velem. Ez biztos. Cortez már a házban volt és éppen tette le a dobozaimat. Adtam neki egy kulcsot miután megbizonyosodtam róla bízhatok benne. Apám mosolyogva kezet rázott vele és segített neki. Furcsamód a mi családunk sose volt olyan, akiknek szolgák nyalják ki a seggüket. Na jó takarítónőnk van, de ennyi. Míg együtt éltünk anyámmal lépten nyomon idegen szolgálókba botlott az ember. Utáltam. Mintha nem is otthon lettem volna. Mintha én is egy idegen lettem volna a sok közül, a saját házamban. Apámmal leszögeztük, hogy itt ilyen nem lesz. És sokkal jobb anyám nélkül. Minden kis szar szabálya nélkül. És...anélkül. Egész jó volt a délután és az este. Miután kipakoltam kimentünk a kertbe és sütögetni kezdtünk, egy üveg sörrel a kezünkben fejenként. Apám kora ellenére tökéletesen beilleszkedik az én korosztályomba, aminek nagyon örülök. Ő laza, és szabad vagyok. Hihetetlen ó érzés láncok nélkül élni. Cortez hazament busszal én pedig felmentem a szobámba és megnéztem a telefont. Fél tizenkettő volt, szóval már nem akartam zavarni Valery-t ezzel a koktélparti ötlettel, aztán rájöttem jobb is így. Az ilyen dolgokat inkább személyesen kell intézni. Még egy pillantást vetettem a telefonra. Miután végeztünk a bíróságon telefont cseréltem a számommal együtt. Akkor anyám hogy tudta meg mikor nem szóltam neki? Hogy tudta meg az új számomat? Ez felettébb aggasztó...
Köszi, hogy olvassátok. :)