Valery:
El akarom mondani Zoenak, hogy mi történt péntek este. Tudom, hogy nem fog örülni, hogy pont Andrew Frewennek adtam oda a szüzességemet, de ez van. Ami megtörtént az megtörtént. És én egyáltalán nem bántam meg. Sőt! Ha lehetne megismételném azt az éjszakát. Azóta kétszer láttam suliban. Egyszer a folyosón, másszor vele volt törim. Törin alig lehetett minket leállítani. Egész órán egymást néztük és néha el is nevettük magunkat. Mikor megláttam egyszerűen kivirultam. Mint mikor egy kitikkadt növénynek vizet adnak. Ha akartam volna se tudtam volna levenni róla a szememet, mert szemben ültem vele. A padok a teremben U alakban voltak berendezve. Annyira szerettem volna oda menni hozzá és beszélgetni. Valamiről. Akármiről, csak halljam a hangját. Még az időjárás változása is érdekes témának bizonyult, ha belegondoltam, hogy vele beszélgetek erről. Épp oda mentem volna hozzá óra után mikor Zoe lépett be a terembe és karon ragadott, majd kiráncigált a teremből. Esélyem sem volt.
- Hé ne rángass! Mi van veled?
- Hallottad?
- Mit?
- Jessica azt terjeszti lefeküdt Chrissel és már Frewen is megvolt neki! – grimaszolt és kék szemeivel a folyosót pásztázta kíváncsi fülek után kémkedve. Befordultunk a szekrényeink felé és kinyitottuk azokat.
- Mi van? Lefeküdt Dre...Andrewwel? – vált hisztérikusan magassá a hangom. Megfordult velem a folyosó. Mikor? Azután, hogy engem megdöntött? Vagy előttem? Miért vagyok ezen fenn akadva? Egyértelmű, hogy köztünk egyszeri szex kapcsolat volt és valószínűleg, sőt biztos, hogy annak is vége van. Akkor miért érzem úgy, hogy a legszívesebben most megtépném azt a hülye szőke kurvát és beleverném a padba a fejét?
- Kit érdekel az a drogos? – fordult felém gyanakodva Zoe. – Halihó! Nem hallottad mit mondtam? Chrissel! Vele volt!
- Zoe. Engem nem érdekel Chris. – szögeztem le.
- Valery. Ha igaza a pletyka és tényleg lefeküdt Jessica-val akkor azt azért tette, mert már nem bírt rád tovább várni. – fordult velem szembe. Én is felé fordultam és hitetlenkedve néztem rá.
- Te hibáztatsz engem azért, mert nem vagyok belé szerelmes?
- Nem csak azt mondom lehetne több eszed is. Chris Ford a legjobb és semmit nem kellene tenned érte! – sziszegte, de úgy, hogy senki ne hallja meg az intim beszélgetést. Nem hittem a fülemnek.
- Én nem az eszemmel akarok párt választani magamnak. – hőköltem hátra. – Én a szívemet akarom követni. Nézd nem szólok bele te melyik pasit választod, csak elmondom a véleményemet. De sose mondtam meg neked kit válassz! – csaptam be a szekrényem ajtaját és dühtől fűtve elviharzottam megdöbbent barátnőm mellől.
- Szia Valery...
- Ne most! – intettem le Chris-t, aki szinte végszóra érkezett és kikerültem, majd mentem az utolsó órámra. Értem én, hogy Zoe szeret és azt hiszi egy nyámnyila vagyok, aki nem tud magának pasit keresni, és csak a legjobbat akarja nekem, de nekem ez így nem jó. Tudok magamnak pasit szerezni, csak nem akarok! Mert a szerelem a legveszélyesebb dolog a világon. Elveszi az ember eszét és nem látja a rút valóságot. Zoe tud a múltamról. Nem érti miért nem viselem el az érintést de tiszteletben tartja. Akkor ezt a döntésemet miért nem tartja tiszteletben? Mindig őszintén elmondtam a véleményemet neki és ő is nekem az övét. De ő szó szerint rám akarja tukmálni Christ. Értem én, hogy van pénze meg sármja de ez nem minden. Én nem vagyok szerelmes belé. Még csak nem is vonzódok hozzá, az isten szerelmére! Tudom, hogy olyan ember mellett kell megállapodni, aki el tudja tartani a családot, de tizenévesek vagyunk, nem sokára elérjük a húszat. De még messze van a családalapítás. Könyörgöm én úgy se fogok kikötni senki mellett. Ahhoz én túlságosan is össze vagyok törve. Még egy roncstelepen is ócskaságnak számítanék. Senki nem fogja elviselni a bajaimat és a hisztijeimet. Nem értik meg. És nem is akarom, hogy megértsék. Az ellenségemnek sem kívánnám azt a sorsot, ami nekem jutott. Meg kell értessem Zoeval, hogy egyedül én döntök az életemről. Én. Csak én. Még egyszer senkitől nem fogok függeni! Bármennyire is szeretem ezt még neki sem engedem. Melankolikus hangulatomból a csengő éles hangja zökkentett ki. Összeszedtem az asztalra kiterített tancuccaimat és kiléptem a teremből, amikor valaki megkocogtatta a vállamat. Kíváncsian hátra fordultam és egy sráccal találtam magam szembe, akivel még soha egy büdös árva szót sem váltottam. Természetesen tudtam ki ő. Felismertem borostás arcát, szép mandula alakú fekete szemeit. Mint általában, most is tiszta kóc volt a haja.
- Szia. Ne haragudj, hogy zavarlak. – zsebre dugta kezét és billegni kezdett a sarkán. Elmosolyodtam és felnéztem rá. Pont akkora, mint Drew...
- Szia, Cortez, nem zavarsz.
- Tudod ki vagyok? – őszinte döbbenet ült ki az arcára. Elnevettem magam.
- Persze, hogy tudom ki vagy. – ráncoltam a homlokom. – Évfolyamtársak vagyunk. És mindig te vagy Drewwel.
- Drew? – vonta fel a szemöldökét.
- Hupsz. Úgy értem Andrewwel. – kaptam a szám elé a kezemet. A fenébe is már. Nem tehetek róla ez jön a számra. Ő csak elmosolyodott és a kezét nyújtotta felém. Ránéztem. Három éve még csak meg sem érintettem egy fiút se. Drewen kívül. Nyeltem egy nagyot és egyik kezemből átettem a másikba a papírjaimat. Szinte reszketve, de sikerült megfognom a kezét. Meleg és nagy volt, de nem olyan, mint Drewnek. Az övé forróbb és nagyobb.
- Cortez Horan.
- Valery Cox.
- Segítek. – vonta össze a szemöldökét és kivette a cuccaim felét a kezemből.
- Köszi. Szóóval...mi járatban?
- Hosszú. Van most időd rám?
- Persze. Gyere tudok egy jó helyet. – mosolyogtam.
- Ööö...izé...
- Lehet, hogy nem látszik, de én csóró vagyok. – kacsintottam és elindultam nyomomban Cortezzel, a sráccal, aki az egyéjszakás kalandom legjobb barátja. Ötletem sincs mit akarhat. Lehet, hogy olyan rossz voltam, hogy Drew bájolog mert nem akar bunkó lenni, de valójában látni se akar és ezért Cortez-t küldte a pólójáért? Anyám...ez de ciki. Elindultam hazafelé és Cortez szó nélkül követett. Na mi van? Akkor most beszélünk vagy nem? Drew akarja azt a pólót vagy nem? Na ezért utálom az emberi kapcsolatokat. Túl bonyolultak és csak egy érzelmi vasútra adnak ingyen VIP jegyet. Hol fen, hol lent. Kellett ez nekem? Még ha csak egy kalandról is van szó....már ez is épp elég bonyolult nekem. Meg kellene szoknom végre hogy soha senkinek nem leszek elég jó. Lefordultam két utcával előbb a házunktól és bevezettem a srácot egy szépen rendbe rakott parkba. Leültem egy padra ő pedig mellém és a cuccaimat letette közénk. Szimpatikus hozzáállás. De valószínűleg csak azért, mert félek a testi kontaktustól. Van ez a trauma dolog meg minden. Gerard doki szerint még évekig nem fogom tudni feldolgozni, ami történt. És ebben igaza van. Bár én azzal egészíteném, ki, hogy soha...nem fogom tudni feldolgozni.
- Na először is...huh...könnyebbnek képzeltem el a dolgot... - vakarta meg a fejét zavartan, én pedig elmosolyodtam.
- Szóval Andy...Andrew. Elmondta nekem, hogy együtt voltatok...hogy lelépett és még csak a számát se hagyta ott. – gondolom most jön a póló.... – Figyelj szeretném, ha senkinek, főként neki nem mondanád el, hogy beszélgettünk.
- Miért? – ráncoltam a homlokom.
- Utálja, ha beleavatkoznak az életébe és én ezt megértem, általában tiszteletben is tartom, de nem akarom, hogy mindent elcsesszen. – Elővett egy papír fecnit és írni kezdett rá. Átnyújtotta nekem. Három telefonszám volt rajta.
- Az első kettő Andy-é. Bár a másodikat szinte fölösleges felvenned, mert azt nem is használja. A harmadik az enyém. Ha bármi szükséged lenne a segítségemre, amit kétlek, akkor fel tudsz hívni. – mosolyodott el.
- Cortez köszönöm, de nem bántott meg Drew viselkedése. Úgy értem...két éve szemeztünk egyértelmű volt köztünk kémia. De...őszinte leszek veled én nem állok készen egy kapcsolatra. Úgy értem egy komolyra. Én képtelen lennék rá. És kedvelem őt szóval nem akarom becsapni.
- Igen én nem ismerlek szóval nem tudtam, hogyan viszonyulsz ehhez a témához, csak beszélni akartam veled. De persze megértelek. Csak látom ahogy esélye lenne egy jobb életre és nem használja ki a lehetőségeit. – masszírozta a nyakát.
- Szeretnék segíteni, de hidd el – nevettem fel keserűen – nem az a Valery vagyok, akinek hisztek. – álltam fel a padról. Meglepődve nézett utánam. Szinte láttam a feje körül felugró kérdőjeleket, de nem kérdezett rá, amit értékeltem. – Ha jobban belefolyik az életembe baja esik. Inkább tartsd tőlem távol.
- Ezt akarod? Hogy ne menjen a közeledbe? – állt fel és homlokráncolva nézett utánam én pedig megfordultam.
- Nem. Nem ezt akarom. – és ezzel faképnél hagytam Cortez-t. Elfogott a pánik. Olyan hülye voltam! Drew és köztem nem lehet semmi! Többé, még csak nem is kereshet! Mi van, ha visszatér Michael? Anya...Zoe...Drew. Mind veszélyben lesznek. Két éve csend van, mióta ide költöztünk. De mi van, ha ez a vihar előtti csend? Mi van ha visszatér, és minden borzalmas szenvedés újra megtörténik? A történelem ismétli önmagát. De előbb halok meg, hogy ez történjen. Futni kezdtem. Egészen a házig. Bezártam magam és az összes ablakot, ajtót ellenőriztem biztos minden be van-e zárva. Felmentem a szobámba és az ágy alá rejtett fegyverért nyúltam. Akkor vettem mikor anyu bejelentette, hogy költözünk. Nem is tud róla. És jobb is így. A félelem elhatalmasodott rajtam. Kezeim és lassacskán egész testem úgy remegett, mint a nyárfalevél. Neki dőltem a falnak és lecsúsztam a földre, a sarokba. A torkomba hatalmas gombóc nőtt, mellemhez szorítottam a fegyvert és felhúztam a lábaimat. Szinte vártam, hogy Michael belépjen azon a kurva ajtón. Rettegtem, hogy megtörténik. Mellkasomra nyomás telepedett, mintha egy tonnás súlyt helyeztek volna rá. A tüdőm égett és nem kaptam levegőt hiába kapkodtam utána egyre jobban. Azt mondják ne nézz vissza, mert a múltat nem kell, nem szabad megbolygatni. De mi van abban az esetben, ha az üldözi az embert és egy percre sem fordíthat neki hátat, mert abban a pillanatban minden elveszik. Egyedül voltam. Ebben a gyilkosan csendes lakásban. Megint...csak én és a sötétség.