Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

81. fejezet

Lustán ültem fel, mintha megzavartak volna a kis pihenésemből. Kifejezéstelen arccal bámultam a belépőkre.

Fox jött vissza a kopasszal és a bajszossal.

-Á! Colins!- mosolyogtam rá a kopaszra, aki azonnal ledöbbent. Mint ahogy a másik két belépő ember is.- És Mark!- pillantottam ekkor a bajszosra.  Egyre jobban lehetett érezni a feszültséget.- Milyen rég nem láttam már magukat! Hol van Ern és Octavia?- kérdeztem szomorkásan.

Oldalról láttam Adriant mozdulni, aki ekkor felém nézett. Egy szó nélkül bámult rám, megfeszült állkapcsokkal, viszont és kitartóan néztem az előttem álló hármast továbbra is kifejezéstelen arccal.

-Honnan tudja?!- csattant fel a nő hirtelen és a két férfit nézte.- Honnan a fészkes fenéből tud ilyeneket?- kiabálta egyre hangosabban.- Ilyen fémen és hangszigetelt szobán keresztül hogy juthatott ilyen információkhoz?

A két őr csak pislogott egymásra és nem értették a helyzetet. Ekkor Lana vissza nézett rám és még csak meg sem próbálta eljátszani a kedves hölgyet. Őszintén megmondva, már én sem próbáltam a hülye együgyűt adni. Felesleges volt. Kezdték sejteni, hogy tényleg kivel állnak szembe.

-És Colins? A kis Cara hogy van? Jól megy neki a második osztály?- kérdezősködtem továbbra is teljesen semleges arccal.

-Elég volt!- kiáltott fel a nő dühösen. Tajtékozva megindult felém, mire én előre mozdultam. Olyan gyorsan álltam fel, hogy az őröknek idejük sem maradt reagálni. Addigra viszont már ott állt előttem Lana.

A nő meghökkent a gyorsaságomtól, én viszont csak megálltam előtte. Egy újjal nem értem hozzá, pedig itt lett volna az alkalom. Ahogy észbe kapott azonnal hátrálni kezdett. Én póker arccal követtem továbbra is őt a tekintetemmel. A láncok fájdalmasan égettek, a nyelőcsövem úgy szétégett, hogy már esélyt se adtam a gyógyulására.

-A maga helyében néha átgondolnám, hogy mit teszek.- szólaltam meg végül halkan. Így is úgy hangzott az egész a fülsüketítő csendben, mintha kiáltottam volna.- Láncra verve se tudnak bennem félelmet kelteni. Mert nincs mitől félnem.- komoran néztem rájuk. Ők viszont rám olyan ilyedten, mintha épp most fenyegettem volna meg őket az egész családjuk kiirtásával.

-Most fenyegetni próbál?- sziszegte indulatosan Fox.

-Nem csak próbálom.- szaladt ki azonnal a számon, mire a nő teljesen elsápadt.

A szája indulatosan mozgott, de nem adott ki hangot. Végül rápillantott a két őrre és ijesztő nyugodtsággal kezdett el beszélni.

-Úgy látom Amynek nagy a szája.- kezdte kimérten.- Vagy legyen akármi is a neve. Hozzátok be a korbácsot, kicsit megtörjük őt.- nézett velem farkasszemet.

-Ne!- ordította azonnal egy hang.

Ijedten fordultam az irányába és magamban hatszáz csúnya szót soroltam fel. Adrianen is látszott, hogy azonnal megbánta a dolgot...

-Nocsak!- kapott az alkalmon Fox.- Csak nem lett fontos magának a hölgy?- vigyorgott kaján mosollyal.

Úgy húnytam le a szemem, mint aki tudta, hogy elvesztett egy csatát. Lesújtottan néztem magam elé.

Fox pontosan jól tudta, hogy most aztán gyenge pontot talált.

-Mark! Szóljon ki a többieknek, hogy hozzák!- Fox hangja csak úgy sugárzott a boldogságtól.

A bajszos férfi kisietett a folyosóra, majd pár másodperc múlva vissza is tért. Ezek után senki nem szólt egy szót sem. Lana olyan önelégült képet vágott, mint aki megnyerte a világ összes lottóját...